18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Lélegzetelállító fotók a szülés csodájáról: 2021 díjnyertes pillanatai az élet kezdetéről

A nemzetközi fotóversenyen a legjobbakat díjazták öt kategóriában: Vajúdás, Szülés, Szülés részletei, Szülés után, illetve Az első 48 óra.

cover-ok

Egy kisbabának életet adni a világ legcsodásabb és legszebb dolga, egy megismételhetetlen, egyszeri pillanat minden nehézségével, fájdalmával együtt.

Nem véletlen, hogy a szülést sok fotós választja témaként, hiszen a képekből elképesztően érződik az a fájdalom, öröm és határtalan boldogság, amit az édesanyák és párjaik a szülőszobában élnek át.  Egy aprócska lény megszületése a világ legszebb csodája, aminek minden mozzanatát érdemes megörökíteni az utókor számára.

2021 díjnyertes fotói

A 2021 International Birth Photography Image Competition nemzetközi fotóversenyét a szüléssel, születéssel kapcsolatos alkotások részvételével rendezték meg. A fotók azért is különlegesek, mert a pandémia idején készültek a tavalyi év során, amikor is a kialakult rendkívüli helyzet az állapotos kismamák számára fokozottan nehéz volt.

Idén is a legjobb, legőszintébb pillanatokat díjazták a tavalyi év legjobb képeiből válogatva, öt kategóriában: Vajúdás, Szülés, Szülés részletei, Szülés után, illetve Az első 48 óra. A tavalyi év nyerteseit pedig ide kattintva láthatod.

Borító- és ajánlóképek: BoredPanda

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük