A kormány kiszámolta: 3 millió 333 ezer forint egy gyerek

A gyerekcsinálási kedvet ösztönző csomag jó is lehetne, de nem csak a pénzről kellene, hogy szóljon.

babapocak-persely
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem túlzás azt állítani, hogy bombaként robbant Orbán Viktor terve, mellyel gyerekvállalásra ösztönözné a házaspárokat. 

Talán a legnagyobb visszhangot a 10 milliós támogatásnak nevezett hitel keltette, hiszen elsőre tényleg jól hangzott. Kicsit komikusabb színezete volt az autós ötletnek. Azt csak Orbán Viktor hiheti, hogy azért kevés a négygyerekes család, mert nem férnek be az autóba.

10 millió három gyerekért - De megéri-e?

A mesterterv szerint minden 18 és 40 év közötti, házas(!) nő felvehet 10 millió forint hitelt, és, ha gyermeket szül, akkor egy ideig felfüggesztheti a törlesztők fizetését, ha pedig kettőt, akkor kevesebbet kell visszafizetni, illetve, ha hármat, akkor a további összeget nem kell.

Novák Katalin a nagy bejelentés után picit árnyalta az Inforádiónak a képet, finomított rajta, mondhatni. Kellett is, mert kicsit ingyen pénz színezete volt a támogatásnak nevezett hitelnek. Ezt az összeget házas nők kaphatják, és, ha nem lesz baba, akkor bizony, már nem kedvezményes, kamatmentes hitelről lesz szó, hanem piaci feltételeknek megfelelően kell visszafizetni az egészet, az addig nyújtott kamattámogatással együtt. A felfüggesztett törlesztésnél érdekes kérdés lesz, hogy vajon a kimaradó évek hogyan jelennek meg a későbbiekben. Az államtitkár, nagyon helyesen, azoknak javasolja a hitel felvételét, akiknél már úton van a baba. És ezzel kicsit okafogyottá is vált az egész. Hiszen, ha már érkezik a baba, akkor nem kell ösztönözni a szülőket.

A kör, akinek megéri felvenni, és fel is veheti biztonsággal, nem olyan nagy, mint elsőre tűnik. Persze, többen fogják, és az a jövő zenéje, hogy a visszafizetés mennyire fog sikerülni. Nem mondom, hogy nem lehet segítség, de itt is észnél kell lenni. Annak éri meg, aki amúgy is házasságban él, és már jön a baba. Ezzel lehet biztosra menni, minden más esetben lutriról van szó. 

Megér-e 10 milliót három gyerek?

Illetve kicsit kevesebbet, mert, ugye, a harmadik gyermek érkezéséig is fizetni kell a törlesztőt. Ha az ideális, kormány által elképzelt forgatókönyvet nézzük, akkor a fiatal, első házasoknak simán összejön a három gyerek, nem szól közbe a természet, a Jóisten vagy valami más. A kezdetben felhasznált pénz biztosan jól jött, de ez még sok mindent nem old meg, és erkölcsi kérdéseket is felvet. Egy gyermek ára, 3-as package-ben, 3 millió 333 ezer forint (kicsit kevesebb). Ha azt nézem, hogy mennyibe kerül felnevelni egy gyereket, akkor a számok bőven nincsenek meg. Természetesen nem az államnak kell állnia a gyermekvállalás teljes költségét, éppen ezért nem árt ezt a 10 milliót a helyén kezelni. 

És arról sem elfeledkezni, hogy kiket támogatnak az adófizetők. A gyerekcsinálási kedvet fokozó intézkedések a csokhoz hasonlóan a középosztályt célozzák meg. Tehát olyanokat, akiknél jó eséllyel amúgy "belefér" egy-két-három gyerek. Merthogy a kamattámogatást, a hitel elengedéséhez szükséges keretet nem a kormány adja, hanem az adófizető polgárok.

A cikk az ajánló után folytatódik

Azzal egyébként teljesen egyetértek, hogy a gyermeket vállalókat támogassuk. Nekem a szingliadónak nevezett családi adókedvezmény belefér, hiszen valakinek majd el kell tartania a társadalmat tíz, húsz vagy harminc év múlva is. Aki ebben kevesebbet vállal, az adjon azoknak, akik viszont többet.

De miért csak bizonyos gyermekvállalókat támogassanak a polgárok? Mi a helyzet azokkal, akiknek nem a hétüléses kocsi a gond? Akiknél nem az volt a probléma, hogy a csok csak 35 millióig terjed? Nem mindenki tud 55 milliót kiszedni a rendszerből. És az sem mindegy, hogy a középosztályt, bizony, az alacsonyabb jövedelműek támogatják, vagy azok, akik nem kívánnak házasságra lépni, esetleg, akiknek nem lehet gyerekük, vagy nem annyi, mint amennyit szeretnének. Róluk se feledkezzünk meg.

Ami tényleg fokozná a gyerekcsinálási kedvet, és nem csak három évre

A házasság nagyon fontos a jelenlegi kormánynak, és ahelyett, hogy a család fogalmát újradefiniálnák, és alkalmazkodnának a 21. századhoz, ragaszkodnak hozzá. Talán nem tetszik nekik, hogy a gyerekek fele házasságon kívül születik. És ebből látszik, hogy nem a házasság a kulcs ahhoz, hogy valakinek kedve legyen a gyerekvállaláshoz, és talán nem is a 10 millió vagy a hét ülés.

A szülés élménye - Sok nő azért nem vállal több gyermeket, mert olyan tapasztalatokat szerzett a magyar szülészeteken, hogy a lábát nem akarja betenni még egyszer, egyéb testrészeiről nem is beszélve. Mi is megírtuk, hogy milyen sok tennivaló lenne, de sajnos a minisztériumot egy cseppet sem érdekelte az anyák története. Amíg a nők nagy része úgy érzi, hogy kimarad a saját szüléséből, hogy cukros teát adnak az újszülöttnek, hogy elveszik, és nem láthatják akár egy napig, hogy úgy beszélnek velük, ha nem megy a szoptatás, mint egy idiótával, hogy várható el, hogy örömmel vállaljanak második babát?

Bölcsi és ovi a szülőkhöz igazodva - Bár bölcsődefejlesztés is tervben van, nem tudni, mi lesz belőle. Már korábban is belengették, hogy lesz elég férőhely, és most megint. Hogy az új helyekre érkező gyerekeket ki fogja ellátni, az is kérdés. A program sikere nem ezen fog múlni, az biztos. Hanem például a bölcsődei és óvodai dolgozókon, akik egyre kevesebben vannak. És sajnos arról is beszélni kell, hogy sok szülőnek megvan az élmény, hogy az óvónéni bizony, húzza a száját, ha anyuka nem ér oda négy órára a gyerekért. Vagy, ha beviszi a nagyobbat, amikor ő otthon van a kisebbel.

Biztos munkahely és részmunkaidő - Sokan elfelejtették már, de korábban a gyesről visszatérő nőket vissza kellett vennie a munkahelynek. Ez ma nincs így. A Munka Törvénykönyve szabályozza ugyan a kérdést, de a munkáltatók könnyen találhatnak olyan indokot akár a gyest követő első napon, ami alapján megszüntetik a jogviszonyt. Ilyenkor természetesen bírósághoz lehet fordulni, de az évekig is elhúzódó pereskedés az adott pillanatban nem megoldás.

A részmunkaidős alkalmazás lenne fontos. Több kutatás készült arról, hogy a nők akkor vállalnak több gyereket, ha van lehetőségük dolgozni. Ma már egyáltalán nem akar mindenki otthon maradni három évre a gyerekkel, de nem is tud teljes munkaidőben dolgozni. Bár a munkáltató elvileg köteles részmunkaidőben foglalkoztatni az anyákat, ez sok helyen nem valósul meg, szó szerint körberöhögik, aki felveti. Elég felmenni egy kismamafórumra, hogy megtudja az ember. És azt se felejtsük el, hogy nem tudja minden munkáltató kigazdálkodni, hogy valaki csak félállásban legyen ott. 

Ebben egyébként segíthet a nagyszülői gyed, de itt is sok kérdés felmerül. Lehet, hogy a nagyi már nem akar az unokák után szaladni, esetleg költözni, ami teljesen érthető.

Családi pótlék és gyerektartás - A családi pótlék összege 2009 óta változatlan. Pedig ez minden gyereket nevelőnek nagy segítség, az pedig egyenesen nevetséges, hogy, aki egyedül neveli a gyerekeit, az két-három ezer forinttal kap többet. Arról se feledkezzünk meg, hogy mennyire nehéz behajtani a gyerektartást, és az mennyire megalázó összeg is lehet. Sokszor csak a bíróságon lehet kikalapálni az illetőből, elsősorban a különélő apákból. A házasságok 50%-a végződik válással, valljuk be, nem annyira motiváló, ha nincs biztosíték arra, hogy egyedülálló szülőként sem nyomorodik meg az ember, hanem a párja anyagilag ugyanúgy vállalja a felelősséget a gyerekért.

Lakhatás - Sokaknak elérhetetlen a saját lakás, az ingatlanárak az egekben vannak. Már meglévő gyerekekkel szinte lehetetlen albérletet találni, már ha egyáltalán ki tudja fizetni a pár. Mert sokaknak egyszerűen nem fér bele a havi 150-160 ezer forintos lakhatási költség. Az állami bérlakásprogram megoldás lenne, ha lenne. De nincs. Ha pedig nem lehet biztos abban valaki, hogy normális, élhető otthon várja majd a gyereket, akkor nem is fog akciótervezni.

A fentiek megoldása szerintem többet nyomna a latba hosszú távon, és sokkal több pár vállalna gyereket, ha kiszámítható életet tervezhet. És a kiszámítható alatt nem a 3 millió 333 ezer forintot értem. 

Frappáns rajzokkal mondta meg a tutit: ilyen az anyaság őszintén

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük