
3 állami támogatás gyerekeseknek, amit érdemes igényelni 2017-ben
Jó, ha az ember tájékozott, így anyagilag könnyebb lehet.


Családot alapítani, gyereket nevelni nemcsak nagyszerű, hanem egyben anyagilag igen megterhelő dolog is, ezért szülőként érdemes tájékozottnak lenni a különféle igényelhető támogatások terén, amelyek segítenek a pénzügyeket szinten tartani és a mindennapokat zökkenőmentesebben lebonyolítani.
A gyerekek nevelési és iskoláztatási költségeit hivatott megkönnyíteni a következőkben sorolt három, a gyermekek részére, illetve gyermekek után igényelhető támogatás.
Gyermeknevelési támogatás
Gyermeknevelési támogatást a három vagy több gyermeket nevelő szülő, illetve gyám vehet igénybe, amennyiben heti maximum 30 órás, nem otthon végzett munkája van, illetve a legfiatalabb gyermek három- és nyolcéves kor közötti. A támogatás összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével egyezik meg. Kérelem benyújtásával igényelhető a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalnál.
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
A gyerekek szociális jogosultság alapján kaphatnak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, ami ingyenes étkeztetést, ingyenes tankönyvellátást, anyagi támogatást, illetve egyéb kedvezményeket jelent. A település önkormányzatánál kell igényelni, melynek jegyzője állapítja meg szociális jogosultságot. Feltétele, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem ne legyen több az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140%-ánál.
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
Közlekedési kedvezmény
A nagycsaládosokat, azaz a legalább három gyereket nevelőket 90%-os közlekedési kedvezmény illeti meg. 90%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a különböző közlekedési eszközökre, így például a vonatra vagy a városi közlekedés eszközeire.
További támogatásokról ide kattintva olvashatsz az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján.