- Apu néha felveszi a melltartódat

3 ok, ami miatt füllent a gyerek

A hantázást csak akkor tudod megállítani, ha felismered a lódítás mögött húzódó érzelmi okokat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Még a következetesen őszinteségre nevelő szülők porontyaival is előfordul néha, hogy túlzóan eltorzítják a valóságot, vagy a valóságtól teljesen elrugaszkodva valami bődületes badarságot füllentenek.

A szakemberek szerint a pár éves gyerekek esetében ez teljesen természetes jelenség, és nem kell komolyan aggódni miatta, hiszen ebben az életkorban a lódításnak még nincs konkrét célja.

Képzelet és valóság

Ráadásul az efféle hantázások köszönőviszonyban sincsenek a valódi értelemben vett hazudozással, mert nem szándékosan csusszannak ki az aprónép száján. Sokszor csak arról van szó, hogy összemossák a képzeletüket a valósággal.

Ám a füllentésnek olykor érzelmi háttere is lehet, mert a kisgyerekek még nem tudják, hogyan fogalmazhatnák meg vagy fejezhetnék ki az érzéseiket.

Amikor egy csöppség arról mesél, hogy mennyire megijedt a szomszéd kutyájától, szinte biztos, hogy az a fránya eb háromemeletnyi magasan fog megjelenni a történetében. Ezzel a túlzással csupán a félelmét szeretné hangsúlyozni, amit a kutyához köt.

Ám óvodás korban már provokálásra is használhatja a lurkó a nagyotmondást, melynek, komolyabb okai lehetnek.

Féltékenység

Ritka az olyan gyerek, akiben nem ébreszt féltékenységet a kistestvér megjelenése. Az anyai szeretet megoszlását sokan mellőzésként élik meg, akkor is, ha a valóságban nem szenved csorbát a rájuk irányuló figyelem. A pici érkezésével ugyanis megváltozik az addig megszokott otthoni napirend, mert mindent az etetéshez, pelenkázáshoz, altatáshoz kell igazítania az anyukának, így a nagyobbacska testvér azt érzi belül, hogy az ő addigi világa felborult.

15 tipikus nevelési baki

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kistesót körbefogó gondoskodást úgy élheti meg, hogy vele többet törődik anya, és ő csak utána kerülhet sorra. Félelmében azt szűri le a látottakból, hogy a kicsit ajnározzák, míg neki folyton azt vágják oda, hogy ő a nagyobb, az okosabb, és ahhoz mérten kell viselkednie.

Ha ilyenkor vad hantázásba kezd a gyerek, annak legfőbb oka az, hogy fel akarja hívni magára a figyelmet, valami olyat akar mondani, amit csak ő tudhat, és ami szerinte egetrengető.

Ez a kezdetekben még nem szándékos manipuláció, inkább csak egyfajta érzelemkinyilvánítás. Ám, ha azt tapasztalja, hogy ilyenkor jót nevetnek a bemondásain, és újra ő kerül középpontba, úgy vélheti, hogy ez az egyetlen fölénye a kistesóval szemben, így később tudatosan fogja alkalmazni, és rendszerint túlszínezi majd a történeteit a várt hatás érdekében.

Ha nem tud beilleszkedni

Néha még az óvodás mikrotársadalom is kemény tud lenni, legalábbis gyerekszemmel. A kisgyereknek ugyanis először kell beilleszkednie egy számára idegen környezetbe, aminek megvannak a saját szabályai. Így kénytelen alkalmazkodni, de persze megpróbálkozik majd azzal, hogy a határait feszegesse, és megtalálja a kiskapukat.

A mostanában divatossá vált összevont óvodai csoportoknál a nagyobbacskáknak a kicsik jelenlétével is szembesülnie kell, néhányuknak úgy, hogy otthon egyedüli gyerekek, ezért nincsenek erre felkészülve. Igyekeznek megtalálni a helyüket, és olykor ezt csak kilengésekkel tudják elérni, vagy úgy, ha kiprovokálják maguknak a figyelmet.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A füllentős gyerkőcöket mindig nagydumásnak tartják, pedig nemegyszer a visszahúzódó, félénk lurkók is élnek ezzel a lehetőséggel, hogy valamivel kitűnjenek és észrevegyék őket. Amikor az óvodások még csupán rálicitálnak egymás állítására, hogy kinek az apukája erősebb, ez még egy ártatlan dolog, ám ha nyertesként élik meg a nagyotmondások hozományát, később tudatosan manipulálhatnak a lódításokkal, hogy beilleszkedjenek.

Csak félreért valamit

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a látottakat, hallottakat a kisebb porontyok még félreérthetik, és a saját kis fantáziavilágukkal összekeverve valami egészen mássá gyúrhatják. Ezért van az, hogy néha teljes meggyőződéssel állítanak olyan dolgokat, amiről a szülő tudja, hogy nem igaz. Ha arról számol be a kölök az anyukájának, hogy apa felvette a melltartóját, nem biztos, hogy bosszúvágy vezérli.

Lehet, hogy korábban hallott valami hasonlót, hogy vannak ilyen férfiak - hiszen a gyerekek olyanok, mint a lokátorok, mindig rengeteg információt összeszednek, melyeknek a felét sem értik igazán, csak érzik, hogy az valami szokatlan vagy nem helyénvaló. A megemésztetlen foszlányokat pedig összegyúrhatják a mindennapok történéseivel. Így lesz a mosott ruhát kiteregető apukából titokban melltartót próbálgató pasas.

Ezt is szeretjük