A 3 legjobb turkáló a városban, ahol dúskálhatsz a nyári holmikban
Már néhány ezer forintból teljesen felújíthatod a gyerkőc gardróbját.
A gyermekruhák ára manapság a csillagos eget verdesi, pedig azért, hogy a csemetéd a játszótéren homokozzon bennük vagy éppen a lakásba csússzon-másszon a földön, felesleges ezreket költeni.
Ráadásul a gyerekek úgy cseperednek, mint a gomba. Néhány hónap alatt még a legújabb ruhájukat is kinövik. Ha nem szeretnél sokat költeni a gyerkőc ruhatárának felújítására, vásárolj turkálóban.
Sokan úgy tartják, hogy ciki másodkézből vásárolni, pedig nem az, sőt, olyan minőségi darabokat is kifoghatsz, amelyeket jóformán nem is hordtak. A vállfákra felakasztott darabok között mindig könnyebb kutatni, pláne, ha még szín és funkció - póló, nadrág, ruha, szoknya, cipő - szerint is ki vannak válogatva. Ám a bálákba halmozott, kilóra mért ruhák között is igazán értékes kincsekre bukkanhatsz.
Látogass el a főváros legjobb second hand üzleteibe, és szerezz be olcsón pár elnyűhetetlen darabot, amelyet akár még a kisebbekre is ráadhatsz!
Angol minőségi gyerekruha
A Háda Kft. az egyik leghíresebb turkálólánc, amelynek számtalan üzlete van a fővárosban és szerte az országban. Bár gyerekholmi minden üzletükben található, a nyolcadik kerületben, a Rákóczi úton lévő bolt kifejezetten a lurkókra specializálódott. Itt az egészen aprócska rugdalódzóktól át egészen a tinédzserruhákig mindent megtalálsz, méghozzá igen kedvező áron. Sőt, még akár játékokat is beszerezhetsz.
A ruhamárkák között a legnagyobb angol neveket is megtalálod, ez a garancia arra, hogy tényleg minőségi darabokkal várnak. Bár elméletileg az árukészletük naponta újul, célszerű a látogatásaidat hónap elejére időzíteni, ilyenkor ugyanis a teljes készletet lecserélik. A bolt hétfőtől péntekig 9 és 18 óra között, szombaton pedig 9 és 13 óra között tart nyitva.
A legolcsóbb darabok
A Humana üzletek is egyre elterjedtebbek Budapesten, jóformán úton-útfélen bele lehet botlani egy-egy kirakatba. Habár a bolthálózat elsősorban a felnőttek igényeit igyekszik kielégíteni, azért gyerekruhák is szép számmal találhatóak az üzleteikben.
A ruhák vállfán lógnak, ezzel megkönnyítik számodra a keresés folyamatát. Az üzletbe elég gyakran hoznak újabb árut, aminek köszönhetően egyre olcsóbban vásárolhatod meg a régebben odaszállított darabokat. Ez azt jelenti, hogy egyes napokon akár már 200-300 forintért is hozzájuthatsz egy-egy holmihoz. Az üzletek hétköznap reggel 9 és este 8 között vannak nyitva, szombaton pedig 9 és 15 óra között térhetsz be vásárolni.
Ismert márkák kavalkádja
Ha számodra a márka jelenti a minőséget, akkor érdemes ellátogatnod az egyik NippoDrome turkálóba, amelyből egyre több van városszerte. Itt a legnagyobb márkák - többek között
Zara, George, Atmosphere, H&M - darabjai sorakoznak a vállfákon és a polcokon, amelyek között a csecsemőholmiktól a kiskamaszoknak való ruhákig mindent megtalálsz. Ráadásul a kiegészítők választéka is igazán széles.Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az árukészletet elég gyakran cserélik, így akár egy hónapban kétszer is érdemes ellátogatnod, hogy bevásárolj a kicsinek. A bolt hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, míg szombaton 9 és 13 óra között várja lelkes vásárlókat.
OLVASD EL EZT IS!
- pénz
- ruha
A 4 legjobb turkáló a városban
- ruha
- kisgyerek