9 mindennapos dolog, ami stresszt okoz a gyereknek

Amire nem is gondolnál

Nem is hinnéd, hogy a mindennapokban milyen sok minden okozhat stresszt a gyerekeknél.

Dia

                        	Habár a tévének vannak pozitív hatásai is, elsősorban stresszforrás a gyerekek számára. Ezért ügyelj arra, mit nézhet meg, és szabj időkorlátot is!

                        	A kiközösítettséget felnőttként sem könnyű megélni, egy gyerek pedig még nehezebben viseli. Legfőbbképpen azért lenne fontos, hogy tudjon kivel játszani, mert a közös élmények a testi és lelki fejlődéséhez egyaránt lényegesek.

                        	A feszült családi viszonyok a gyereken csapódnak le, ezért, ha problémátok van, akkor próbáljátok meg mihamarabb úgy megoldani, hogy a gyerek ne vegyen észre semmit belőle.

                        	A mozgásszegény életmód a stressz egyik legnagyobb forrása, hiszen nincsen hol levezetni a feszültséget.

                        	A megfelelési kényszernél nincs rosszabb. Mivel te ismered legjobban a gyereked, csak olyan akadályokat állíts elé, amiket biztosan meg tud ugrani.

                        	Még ha a te számodra nem is túl érdekfeszítő a mondanivalója, akkor is beszélgess a gyerekkel! Lényeges, hogy ki tudja adni magából érzéseit, gondolatait a megfelelő hallgatóságnak.

                        	A rendszertelenség is stresszforrás lehet. A napi rutin felállítása mindennél fontosabb - ezzel nemcsak egy szabályrendszert állítasz fel, hanem a gyerkőcöt is megtanítod, mennyire fontos az idő helyes beosztása. Lehetőleg kerüld a szélsőségeket!

	A kevés vagy felületes alvás megviseli a fejlődésben lévő szervezetet, így a gyerkőc ingerlékenyebbé válik.

                        	Időnként a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy kicsit elvonuljanak. Ha nem adod meg csemetédnek a lehetőséget, azzal újabb stresszforrást generálsz számára. Időnként az is elég, ha csak hagyod, hogy csendben nézelődjön.

Ezt is szeretjük
Fotó: