Akkor még igazi telek voltak: így játszottunk a '70-es '80-as években a nagy hóban

A szánkó szigorúan fából készült, fémtalppal, és óriási volt. Három kisebb gyerek is vígan elfért rajta.

Minden lakótelep közelében volt egy szánkódomb. Iskola után az összes gyerek kiözönlött ide, és estig csúszkáltak a szánkón.

Az óvodások és a kisiskolások is az udvaron töltötték a szünetet vagy az ebéd utáni pihenőt. A tér tele volt tükörsima, csúszkálós jeges részekkel, amelyeket a gyerekek alakítottak ki csizmáikkal.

A szánkódomb nagy mulatság volt felnőttnek és gyereknek egyaránt. Lefelé könnyű volt, felfelé viszont már nehézkesebb. Az apukák húzták fel a dombra a szánkókat, a gondosabb anyukáknál szatyorban mindig volt egy termosz forró tea.

A gyárak és munkahelyek nagyobb udvarain saját készítésű, egyszerű jégpályát alakítottak ki a gondnokok. Ezen aztán lehetett hétvégén is jégkorizni vagy éppen házi curlingbajnokságot rendezni.

Minden lakótelepi és társasházi gyerek presztízskérdést csinált abból, hogy az övé legyen a legszebb hóember. Anyu mindig elkülönített pár nagyobb kabátgombot a szemeknek. Sokszor a tavasz első napjáig ott olvadoztak a hóemberek, olyan kemény és hosszú volt a tél.