Ilyen volt a 70-es, 80-as években iskolába járni: ha akkor voltál diák, neked is ismerősek lesznek a képek
Nosztalgikus 40-50 év távlatából visszagondolni az iskolára, pár fotóval segítünk feleleveníteni a diákéveket.

Mintha csak pár éve lett volna az iskola, amikor még a kopott szélű padokban próbáltunk minél mélyebbre süllyedni a tanár feleltetésre hívó tekintete elől, pedig valójában elröpült az idő fölöttünk.
Természetesen nem csak ez az életérzés itatta át a mindennapokat. A '70-es, '80-as években még javában tartott a szocializmus, a Kádár János-féle "gulyáskommunizmus" Magyarországon, mely rányomta bélyegét az oktatásra is.
Diáklét a '70-es, '80-as években
A kötelező uniformisok, az úttörőmozgalom mind-mind az akkori diákévek esszenciáját adták, ez utóbbi sokak számára szórakoztató, összetartó mikroközösségeket teremtett. Gyerekként még nem volt könnyű megérteni a tettek, a készségfejlesztő programok és egyéb intézkedések mögött rejlő ideológiát. A következő fotók segítenek visszarepíteni ebbe a gondtalan időszakba - irány újra az iskolapad!
(Cikken belüli képek forrása: Fortepan, borítókép forrása: Szalay Zoltán, 139043 és Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 25810/Fortepan, ajánlóképek forrása: Szalay Zoltán, 139043 és Magyar Rendőr, 22528/Fortepan. )

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- nosztalgia
- iskola