3 tipikus szülői tévedés, amivel örökre eljátszhatod a gyerek bizalmát

A bizalom maga a kapcsolat. Ahol nincs bizalom, ott kapcsolat sincs - és ez bizony könnyen megeshet akkor is, ha a legjobbat akarod gyermekednek. Akadnak ugyanis olyan gyakorta alkalmazott nevelési praktikák, melyek rövidtávon ugyan hatékonynak tűnnek, valójában azonban csak azt éred el általuk, hogy csemetéd úgy érzi: nem érted meg, illetve nem fogadod el őt.

Ezáltal pedig meginog benne az a fajta ősbizalom, mely születésekor még minden kicsinek a sajátja. Ismerd meg a három legtipikusabb szülői tévedést!

Ha a konfliktus nem nyer feloldást

Minden szülő-gyerek kapcsolatban akadnak kisebb-nagyobb nézeteltérések. Ez önmagában egyáltalán nem baj, sőt, bizonyos helyzetekben egyenesen kívánatos lehet. Gondot okozhat viszont, ha a konfliktus nem nyer feloldást.

Valójában minden a vitát vagy veszekedést követő első lépésen múlik - a szakemberek szerint pedig a szülők nagy része éppen itt esik tévedésbe. Ha a gyerek egy idő után bűnbánó arccal előbújik a szobájából, egyből nekiesnek, hogy milyen borzalmasan viselkedett, esetleg nem szólnak hozzá, mondván, ha a szép szóból nem ért, majd így tanul tisztességet. Előfordul az is, hogy a szülő azt mondja a bocsánatot kérő kis bűnösnek: nem az a fontos, hogy bocsánatot kérj, az a fontos, hogy többé ne tegyél ilyet.

A fenti verziók egyike sem ad lehetőséget a kicsinek arra, hogy megszabaduljon a konfrontáció nyomán fellépő negatív érzelmektől.

Ám ennél is nagyobb problémát jelent, hogy a gyerek nem érzi azt a bizonyos feltétel nélküli szeretetet. Az elfogadás hiányában egyre fogy a szüleibe vetett bizalma - minél gyakrabban játszódik le az említett közjátékok valamelyike, annál inkább.

A gyerek nyaggatása

Sok szülő helyből kikéri magának a feltevést, mondván, hogy esze ágában sincs nyaggatni a porontyát, ám a helyzet az, hogy ez a nemkívánatos jelenség meglehetősen gyakori - és többet árt a szülő-gyerek kapcsolatnak, mint gondolnád.

Egy, a közelmúltban készült tanulmány szerzője arra a megállapításra jutott, hogy nyaggatással a szülő sokkal kevésbé éri el a célját, mint azzal, ha normális hangnemet használ, nem beszélve arról, hogy ezzel a fajta megnyilvánulással alááshatja a gyerek iránta való bizalmát.

A nyaggatással ugyanis eleve együtt jár a feszült hangnem, és valójában ez az, ami az egészet lehangolóvá teszi. Igazán rémessé pedig akkor válik, ha a szülő már nem is az adott viselkedést, hanem magát a gyerkőcöt kritizálja. Vagyis a nem csuktad be az ajtót vádja még elfogadható, ám a sosem csukod be az ajtót már a nyaggatás kategóriájába tartozik. Még rosszabb, ha a szülő a személyisége kapcsán bántja meg a gyereket, például: sosem figyelsz oda másokra, vagy kétbalkezes vagy.

A lurkó - nem túl meglepő módon - ezek után még figyelmetlenebb vagy kétbalkezesebb lesz, amiért nem is hibáztatható.

Arról nem is beszélve, hogy mindinkább kerüli majd a szülővel való érintkezést, remélve, hogy ezzel megússza a negatív megerősítéseket. Ha pedig nagyobb korában egy-egy valóban nehéz helyzetbe kerül, lehet, hogy hamarabb fordul majd egy félidegenhez, mint a saját édesanyjához-édesapjához, hiszen tapasztalatai birtokában úgy gondolja, tőlük leginkább csak ítélkezésre számíthat - márpedig a legkevésbé erre van szüksége.

Ovis bajok

Gyermekedet a közösségbe kerülés is megviselheti, hiszen azt egyfajta elszakadásként élheti meg. Tudj meg többet a témáról videónkból!

Kommunikációs bakik

Szülőként nagyon könnyű abba a hibába esni, hogy a csemetét kihagyod a társalgásból, mondván, hogy még kicsi, úgysem értené meg. Később pedig már nem akarsz változtatni a remekül működő rendszeren, hiszen ezáltal csak komplikáltabbá válna az élet. Látszólag minden jól működik - csak éppen a gyerek és a szülő kerül egyre távolabb egymástól. Hiszen hogyan is bízhatna meg a lurkó olyasvalakiben, aki nem tekinti őt partnernek, és nem az értékén kezeli?

Lássunk néhány gyakorlati példát a rossz kommunikációra. Vajon mindig megmondod előre a gyereknek, ha vendéget vársz? Természetesen igen, ha olyasvalakiről van szó, akit a csemete is szeret. De mi van azokkal, akiket nem is ismer, például a kárpitossal vagy a mosógépszerelővel? A kocsiba beülve mindig felvilágosítod porontyodat arról, hogy épp hová mentek? Neked egyértelmű, de neki nem.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kommunikáció kétoldalú dolog. El kell mesélni a gyerkőcnek, hogy mi fog történni, és miért, de utána sem árt kikérni - és meghallgatni - az ő véleményét, már csak azért, mert a kicsiknek sokszor kiváló meglátásaik vannak. Ha pedig porontyod úgy érzi, bevonod őt a család életébe, azaz a kis közösség teljes jogú tagjának számít, egyszersmind a bizalmát is megerősítheted - ami egyébként a hasonló jelentőséggel bíró önbizalom egyik alappillére is.

• gyereknevelés
• kisgyerek
• gyerekek lelki bajai
• Gyerek