3 észbontóan szórakoztató, ingyenes gyerekprogram

Esik az eső, hideg van, a gyerek pedig szétszedi a lakást unalmában? Segítünk levezetni az energiáit!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ősz beköszöntével a játszótér - mint a gyerek lekötésének és kifárasztásának alternatívája - egyre kevésbé jöhet számításba. Persze nincs hiány fedett pályás gyerekrendezvényekben, ezek azonban a legritkább esetben díjmentesek.

Akadnak azonban olyan színvonalas programlehetőségek is, melyek egy fillérbe sem kerülnek. Összegyűjtöttük a legjobbakat.

MűPa - ahol játszva tanulhat

A Művészetek Palotája a játszva tanulás elvét vallja magáénak, tudva, hogy a kicsik maradandóbb tudásra tehetnek szert úgy, ha az információk megszerzése valódi élményekkel párosul.

Ennek jegyében szervezte meg ingyenes vasárnapi programsorozatát, a Cifra Palotát. A foglalkozások az éppen aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok köré szerveződnek, és azokat szórakoztató formában, ügyességi és készségfejlesztő játékokkal, szellemi vetélkedőkkel igyekeznek minél élvezetesebben bemutatni.

A rendezvényeken természetesen nem unatkoznak a kézművesség különféle ágai - agyagozás, gyöngyfűzés, szövés és nemezelés - vagy éppen a színpadi előadások - színjátszás, bábozás, néptánc - iránt érdeklődők sem.

Sőt, a szerteágazó programok sorába minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy hazai térség, illetve város kultúrájával is megismerkedhetnek a gyerkőcök a Hetedhét ország sorozaton belül.

Ha csemetéd mindezek után még nem adta ki magából minden energiáját, együtt zenélhet, vagy akár táncra is perdülhet a helyszínen fellépő művészekkel.

15 tündéri, kézzel készült gyerekjáték

Nézegess képeket!

Elolvasom

Közlekedési Múzeum - reménybeli műszaki zseniknek

Ha fiad van, ideális program lehet számotokra a Közlekedési Múzeum meglátogatása. A reménybeli műszaki zseni valamennyi közlekedési ág történetével megismerkedhet, a kiállított járműmatuzsálemek megcsodálása pedig több órára, optimális esetben akár egy fél napra is leköti.

A múzeum alapításával egyidős a kiállítás legrégebbi automobilja, egy 1898-ból való Peugeot. A hazai autógyártás hőskorát Csonka János autói képviselik. A városi közlekedés története a lóvontatás korszakától követhető nyomon. A 19. század végének utcaképébe állítva látható az egyetlen fennmaradt pesti omnibusz.

Gyermeked megismerheti a villamosvasút fejlődésének állomásait és a 20. század első évtizedeiben feltűnt korai autóbuszok makettjeit is. A magyar állami hajózás története pedig a kiállítás leglátványosabb tárgyait vonultatja fel, közöttük az első dunai gőzhajót, az 1817-ben épült Carolinát.

A magyar vasúti közlekedés kezdetét az 1850-es években készített gőzmozdonyok kicsinyített másai idézik. Egy életnagyságú, korabeli vasútállomás is látható a múzeum csarnokában, a 19. század utolsó évtizedeiben gyártott eredeti gőzmozdonyból és két vasúti kocsiból álló szerelvénnyel.

Csemetéd némelyik kiállítási tárgyat tesztelheti is: egy nagyobb szekérre felülhet, egy kisebbet ide-oda huzigálhat, persze csak a helyiségen belül, de például az egyik hajó kormányát is forgathatja.

Bár a jegyért sem kell egy kisebb vagyont kifizetned, a múzeum minden hónap utolsó vasárnapján családi napot is szervez, amikor 26 év alattiaknak, valamint a
a 18 év alatti személyeket kísérő legfeljebb két közeli hozzátartozónak ingyenes a belépés. A nemzeti ünnepek alkalmával - március 15., augusztus 20., október 23. - pedig az intézet mindenki számára ingyenesen látogatható.

Állati jó!

Ha az eső ugyan nem esik, ám az időjárás borongós egy kiadós játszóterezéshez vagy kiránduláshoz, látogassatok el a Rex Kutyaotthon Alapítvány Állatszigetére.

Az alapító, dr. Király Péter állatorvos célja, hogy megteremtse Magyarországon azt a szemléletváltást az élet tisztelete terén, mely a világ számos részén már működik.

Ennek jegyében az Állatsziget az év minden napján izgalmas programokkal várja a kisebb és nagyobb látogatókat. Megtekinthetitek a háztáji farmot - amit a városi gyerekek közül sokan legfeljebb a tévéből ismernek -, de tehettek egy sétát az Állatsziget közepén elterülő tó körül is, mely két vadkacsacsaládnak és rengeteg egyéb állatnak - emlősök, madarak, hüllők, halak -, valamint csodálatos vízinövényeknek ad otthont.

A kisállat-simogatóban pedig lurkód meg is dögönyözheti a jelen lévő négylábúakat, persze csak finoman. És, hogy ez miért jó? A szakemberek kimutatták, hogy az állatokkal való kontaktusban a gyerekek jobban elfogadják, hogy nem csupán körülöttük forog a világ, másokról is gondoskodni kell, másokért is felelősséget kell érezni.

Velük játszva, őket szeretgetve endorfinok, vagyis boldogsághormonok szabadulnak fel szervezetükben, így észrevétlenül közelebb kerülhetnek a kisebb vagy nagyobb traumával járó élményeik feldolgozásához. Mindeközben pedig játszva sajátítják el az elfogadásra való képességet.

Ezt is szeretjük