Zsírégető túró-lenolaj kúra

A természetgyógyászok évszázadok óta csodaszerként alkalmazzák a túró-lenolaj kúrát, az utóbbi időben pedig a fogyókúrázók is felfedezték.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A zsír a fehérje és a szénhidrátok mellett a szervezet legfontosabb építőelemei közé tartozik. A zsírok-olajok kérdése azonban kétélű dolog, muszáj különbséget tenni köztük. Míg az egyik fajta zsír kimondottan hizlal, és anyagcsere-zavarokat okoz, érelmeszesedést, szívinfarktust, szervelzsírosodást, máj- és epefunkciós zavarokat, reumát, ízületi megbetegedéseket és akár daganatképződést is kiválthat, addig a másik típusú megakadályozza ugyanezen betegségek kialakulását, illetve segíthet meggyógyítani a már meglévő betegségeket.

Jó zsírok, rossz zsírok

A zsír és zsír közötti hatalmas különbségek nyilvánvalóvá válásához kiránduljunk egy kicsit a kémia birodalmába.

A zsírok glicerinből állnak, ezeknek három águk van. Minden ághoz kapcsolódik egy zsírsavlánc, ezért is nevezik őket triglicerideknek. Míg a glicerinmolekula minden zsírban és olajban egyforma, addig a hozzá kapcsolódó zsírsavak eltérőek lehetnek, így meghatározzák az adott termék tulajdonságait. A vaj esetében a lánc négy szemből, a kókuszzsír és pálmamagolaj esetében 14, illetve 16 szemből áll.

Különösen fontos szerepet játszik a zsírsavban megkötött szén és hidrogén mennyisége, mert ez határozza meg a zsíranyagcsere aktivitását a szervezetben. A szénatomok telítettségétől függően telített, egyszerűen és többszörösen telítetlen zsírsavakról lehet beszélni.
A telített zsírsavak - vajban, faggyúban, zsírban, kókuszzsírban – reakciószegények, és sűrítik a vért, ezért kevéssé hasznosak az anyagcsere-folyamatok szempontjából. Ezért csak kis mennyiségben ajánlott fogyasztani őket.

Az egyszerűen telítetlen zsírsavak - olívaolaj, mogyoróolaj - kedvező hatással vannak a szervezetre, a többszörösen telítetlenek pedig már gyógyhatással is rendelkeznek. Szervezeted életfunkcióihoz elengedhetetlenül szükségesek, ezért is nevezik őket esszenciális zsírsavaknak. Hidegen sajtolt növényi olajok formájában kell ellátnod velük szervezetedet.

Hogyan működik a zsíranyagcsere?

Dr. Johanna Budwig elsőként ismerte fel a zsíranyagcsere alapvető törvényeit, és rájött arra is, hogy az esszenciális zsírsavak hiánya, illetve a nagy mennyiségben jelen lévő telített zsírsavak rengeteg zavart okoznak az emberi szervezetben.

Vizsgálatai közben bukkant rá a lenolajra, amely nagyon gazdag háromszorosan telítetlen zsírsavakban, ezáltal különösen nagy hatóerővel rendelkezik.

Felfedezte, hogy a telítetlen zsírsavak, amelyek elektromosan negatív töltéssel rendelkeznek, elsősorban a túróban található pozitív töltésű, kéntartalmú fehérjemolekulákat vonzzák. Ezekkel vegyülnek, és ezáltal vízben oldódóvá válnak. Ily módon olyan értékes lipoproteinek keletkeznek, amelyek irányítják a teljes víz-, enzim- és hormonháztartást, serkentik a mirigyrendszer egészséges váladéktermelését, és vízben oldhatóságuknak köszönhetően képesek behatolni a finom vérkapillárisokba.

Létfontosságú sejtlégzés

Telítetlen zsírsavak nélkül még elegendő mennyiségű oxigén jelenlétében is megfulladnánk, hiszen ezek a zsírsavak jelentős szerepet játszanak sejtjeink légzésében. Levegő és táplálék nélkül nem élhetünk, de telítetlen zsírsavak nélkül sem! Az egészséges zsírok hiánya különösen a szívet terheli meg, hiszen ugyanazt a mennyiségű vért kétszer-háromszor is át kell keringetnie a szervezeteden, míg szöveteid elegendő oxigénhez jutnak.

Csak a biooxidáció segítségével mehetnek végbe zavartalanul a legfontosabb égési - elsősorban zsírégetési - folyamatok. Ugyanakkor a telített zsírsavak elégetése telítetlenek nélkül lehetetlen.
Hiányuk esetén lerakódások keletkezhetnek ereidben, szerveidben, szöveteidben, ideális telephelyet kialakítva a mérgeknek, idegen anyagoknak és káros mikroorganizmusoknak. A környezetből, a táplálékból és a gyógyszerekből származó mérgek, vegyi anyagok és nehézfémek ugyanis ezekben a zsírrétegekben raktározódnak el.

Amit magad is megtehetsz

Tulajdonképpen meglepő, hogy egy ilyen egyszerű módszerrel, mint amilyen a fehérjék és az esszenciális zsírsavak összjátékán alapuló túró-lenolaj kúra, fékezhető a sejtek elfajulása.

A margarinok, a sütéshez használt zsírok és a salátaöntetek előállításuk során elveszítik legértékesebb alkotóelemüket, az esszenciális zsírsavakat, ezért az emberi szervezet számára teljességgel értéktelenné válnak. Miután a fogyasztók egyre inkább elutasítják ezt a fajta előállítási formát, a gyártók áttértek a hidegpréselésre.

Recept az egészséghez
Vegyél személyenként két evőkanál őrölt lenmagot, másfél evőkanál lenolajat és 50 g sovány túrót, majd keverd jól össze. Fogyaszthatod önmagában, vagy mézzel és gyümölcsökkel, de meghintheted olajos magvakkal is, esetleg fűszerezett túróként is tálalhatod. Számos variációban beépítheted mindennapi táplálkozásodba.

Már az ókori egyiptomiak is folyékony aranynak nevezték a hidegen sajtolt olajokat, és mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban szívesen alkalmazták őket. Mivel a hidegen sajtolt olajok érzékenyek az oxigénre és a fényre, ezért sötét üvegben tárold azokat. Az igen aktív lenolaj különösen gyorsan megavasodik, ha fény és oxigén éri, ezért a kinyitott üveg tartalmát egy héten belül használd el. Lehetőleg mindig csak kis kiszereléseket vásárolj, és tartsd az üveget a hűtőszekrényben.
Ha lehetséges, ne hevítsd az olajakat 40 °C fok fölé, a már kész ételt ízesítsd velük.

Csak így lehetsz biztos abban, hogy értékes alkotóelemei nem károsodnak, és az olaj senkinek sem lesz kárára. A zsírok hevítésekor ugyanis - grillezés, sütés, frittírozás során - szénhidrogén keletkezik, ami hasonlóan káros, mint a dohányzáskor belélegzett füst. Különösen rossz hatású a hevített zsírok és a keményítő összekapcsolódása, ezért igyekezz kerülni az olyan ételeket, amelyek túlnyomó többségükben lisztből és zsírból állnak. Ilyen például: a fánk, a palacsinta, a zsírban sült sütemények, a sült krumpli, a hasábburgonya, a chips.

Cikkünk az Ideál Magazin írása alapján készült.

OLVASD EL EZT IS!

epres
  • villámdiéták
  • villámdiéta mintaétrend

Emésztésjavító, zsírapasztó diéta

Ezt is szeretjük