3 ok, amiért leáll a fogyás

Mindegy, milyen diétát követsz, előfordulhat, hogy egy idő után megáll a fogyás. Ha szeretnéd megmenteni a fogyókúrád, kerüld el a legnagyobb hibákat!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte minden fogyni vágyónak ismerős lehet az a helyzet, amikor is hiába minden praktika, bevált trükk és igyekezet, a kilók megmakacsolják magukat, a súlyvesztés pedig leáll.

Fontos azonban, hogy az elkeseredés helyett a pozitív gondolkodást válaszd, és megpróbáld felderíteni, mi áll a háttérben. Annak ugyanis, hogy szervezeted megcsömörlik, és a fogyás szempontjából felmondja a szolgálatot, számtalan oka lehet. Íme, a legjellemzőbbek!

1. Alváshiány

Európában szinte minden harmadik ember küzd valamiféle alvásproblémával. A tartósan fennálló alvászavarok pedig súlyos következményekkel járnak: amellett, hogy a rendszeresen nem alvó ember fáradttá és ingerlékennyé válik, egyéb testi tünetek is felléphetnek, többek közt a fogyás stagnálása, illetve a hízás.

A melatonin nevű hormon ugyanis, mely az álmosságérzetért és a kellemes alvásért felelős, az immunrendszer egészséges működésének ösztönzésében, illetve az ösztrogén és progeszteron hormonok termelődésében is fontos szerepet játszik, így tested anyagcseréjét és a zsírraktározást is befolyásolja. Ha azonban rendszertelenül alszol, melatonin-háztartásod is felborul. Ha szeretnéd, hogy ismét beinduljon a fogyás, elsőként rendezned kell alvással kapcsolatos szokásaidat. Mindenképp szükséged van a napi hét-nyolc óra nyugodt alvásra ahhoz, hogy tested pihenten végezhesse munkáját.

Melatonin-termelődésedet ösztönözheted azzal is, ha betartod mindennapi rutinodat, azonban amellett, hogy azonos időben fekszel és kelsz, ezt egyéb teendőid során sem árt figyelembe venned. Fontos, hogy mindig ugyanabban az időpontban étkezz. Éjszaka ne fogyassz nehezen emészthető ételeket, sőt, ha lehet, 7 óra után már ne egyél.

A diétázás mellett iktass be heti háromszori edzést, ezzel is elősegítheted a pihentető alvást. Ha még így is nehezen alszol el, lefekvés előtt forralj fel egy csésze tejet, majd, ha kissé lehűlt, adj hozzá egy csipet őrölt szerecsendiót. Ettől a kellemes italtól biztosan elfog majd az álom.

2. Hormonháború

A legújabb kutatások eredményei szerint az éppen aktuális ösztrogén- és progeszteronszinted hatással van étkezési szokásaidra, izomképződésedre és anyagcserédre is, így előfordulhat, hogy hormonháztartásod zavara átmeneti súlyproblémákat okozhat, illetve alapjaiban akadályozhatja meg a sikeres fogyást. Így, ha megismered saját szervezeted hormonális működését, hatékonyabbá teheted diétádat, sőt, egy hónap alatt akár 5 kilótól is megszabadulhatsz, ha odafigyelsz arra, hogy az adott menstruációs fázisodnak megfelelő tápanyagokat juttass szervezetedbe.

Amellett, hogy minden fázisban ügyelsz arra, hogy zsírszegény ételeket, illetve megfelelő mennyiségű folyadékot - naponta legalább 2-2,5 litert -, zöldséget, alacsony cukortartalmú gyümölcsöt, salátát, teljes kiőrlésű gabonát fogyassz, az egyes fázisokra jellemző táplálkozási szabályokat is érdemes betartanod.

  • Első fázis, 1-7. nap: reggelente fogyassz almaecetes vizet, egyél olyan ételeket, melyekben többszörösen telítetlen zsírsavak találhatóak, továbbá fogyassz frissen facsart gyümölcslevet, tengeri halakat, paprikát, tojást, hüvelyeseket, gyógynövényteákat.
  • Második fázis, 8-15. nap: minden étkezés előtt igyál meg egy nagy pohár vizet, fogyassz banánt, avokádót, mandulát, tökmagot, diót, illetve más, magnéziumban gazdag ételeket.

  • Harmadik fázis, 16-22. nap: mondj le a kávéról és a sós ételekről, fogyassz vízhajtó hatású csalánteát vagy nyírfalevél teát. A sok gyümölcs és zöldség fogyasztásával felturbózhatod emésztésedet. Ebben a fázisban hasznos ételek: alma, körte, articsóka, szárított gyümölcsök, müzli.
  • Negyedik fázis, 23-28. nap: ezekben a napokban könnyen lehet, hogy nonstop édesség után sóvárogsz, azonban fogd vissza magad, és inkább fogyassz magas B6-vitamin-tartalmú ételeket, illetve zöld teát, keserű csokoládét, joghurtot, bio müzliszeletet, sovány húsokat, halakat.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

3. Stressz-evés

Amellett, hogy az evés elsősorban szervezeted létfenntartásához szükséges tevékenység, egyfajta élvezetforrást is jelent. Sokszor eszel, ha bánatos vagy, eszel, ha hirtelen öröm ér, eszel, ha ünnepelsz, és akkor is, ha épp csak magányosan üldögélsz a tévé előtt. Az evés épp ezért sokaknál érzelemfüggő. Ha te is úgynevezett érzelmi vagy stressz-evő vagy, bizonyára sok hibát követsz el diétázás közben is, ami hátráltatja a hatékony fogyást. A tapasztalatok és a kutatások szerint a probléma előfordulási gyakorisága lényegesen megnő a téli, borúsabb, napfényhiányos időszakban. Ilyenkor többen vigasztalódnak az evéssel, és a hirtelen fellépő éhségrohamok is gyakrabban törnek a fogyókúrázókra.

Ezt könnyedén megelőzheted, ha lakásodba beengeded a napfényt, kihúzod a függönyöket, ha kint süt a nap, a borús napokon pedig minél több lámpával igyekszel megelőzni a fényhiányos állapotot. Emellett gyakori a nők körében az a jelenség is, hogy párkapcsolati nehézségeiket, problémáikat kompenzálják édességfogyasztással.

Ne engedd, hogy téged is elragadjon a szomorúság, vezesd le inkább sportolással a felgyülemlett feszültségedet - ha pedig egyedül az evésben látod a vigaszt, nassolj lédús gyümölcsöket, illetve ropogós zöldségeket.

OLVASD EL EZT IS!

no has ezdes
  • villámdiéták
  • villámdiéta mintaétrend

Tüntesd el az úszógumit 2 hét alatt!

kivi vitamin
  • c-vitamin
  • fogyasztó praktikák

A legerősebb zsírégető vitamin

Ezt is szeretjük