Az emberek 68%-ánál hiány áll fenn belőle, pedig csökkenti az éhséget, a fejfájást és a szorongást

Mi az?

Ellenőrizd, eleget fogyasztasz-e.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néha rettenetesen megkívánod a csokoládét? A sóvárgás hátterében valójában meglepő ok állhat, mely ráadásul szoros összefüggésben van a rendszeres fejfájással, a menstruációs görcsökkel, a szorongással és a szorulással is.

Hízást nemcsak azok a dolgok okozhatnak, amelyekből túl sokat fogyasztasz, hanem közvetetten akár a hiánybetegségek is. Jó példa erre a magnézium, amelyből az emberek 68%-a nem jut megfelelő mennyiséghez. Ennek a fontos ásványi anyagnak a hiánya ugyanis rettenetes éhséget képes előidézni, sőt, indokolatlan szorongást is, ami szintén túlevéshez vezet.

Mennyi a napi magnéziumszükséglet?

Nők számára 310-320 milligramm javasolt, míg a férfiaknál ugyanez 400-420 milligramm. A magnézium ilyen mennyiségű napi bevitele azért szükséges, mert ez a fontos ásványi anyag a szervezeted mintegy háromszáz enzimes reakciójában vesz részt, így jókora bajt okoz, ha nem jutsz belőle elegendő mennyiséghez.

A napi magnéziumszükséglet fedezése azonban sokaknak problémát okoz, hiszen a legjelentősebb magnéziumforrások, a leveles zöldségek korántsem olyan népszerűek, mint amennyire egészségesek. Szintén problémát jelent, hogy számos feldolgozási eljárás során az ételek veszítenek természetes magnéziumtartalmukból, így akik rendszeresen ilyet fogyasztanak, nagyobb eséllyel szenvednek majd hiányban.

Így vidd be a magnéziumot

Ha szeretnéd fedezni a napi magnéziumszükségletedet, és ezzel meggátolni az ásványi anyag hiányában fellépő éhséget, akkor a diétával könnyen összeegyeztethető módon, magas rosttartalmú ételekkel viheted be legkönnyebben az ásványi anyagot. Jó példa erre a spenót, a kelkáposzta, a rukkola, a fejes saláta és még sok más zöld növény.

Szintén egészséges alternatíva emellett a brokkoli, a mandula, a tök és a legtöbb dióféle. Ami a hüvelyeseket illeti, csaknem mindegyikben található kisebb-nagyobb mennyiség, ám a fekete és az edamame bab igazi magnéziumbomba.

A magnéziumhiánynak pedig nem véletlenül tünete a csillapíthatatlan csokoládé utáni vágy: a nyers kakaópor rengeteg magnéziumot tartalmaz, így időnként egy-egy kocka étcsokit is beiktathatsz, ám ezzel továbbra is tarts mértéket.

8 ásványi anyag, ami nélkül nem fogysz le

Nézegess képeket!

Elolvasom

Más lehetőségek

Ha igazán szeretnéd magnéziummal feltölteni a szervezetedet, akkor ezt részben megteheted a bőrödön keresztül, ahol szintén képes egy kis mennyiség felszívódni. Készíts például forró fürdőt magadnak, melybe 150 gramm keserűsót szórsz, ez ugyanis nem más, mint magnézium-szulfát, ami 20-30 perc alatt már hatásosan beivódik.

Amennyiben úgy érzed, hogy táplálkozással egyáltalán nem sikerül elegendő magnéziumot bevinned, úgy kisebb dózisban étrend-kiegészítővel is biztonságosan támogathatod szervezeted igényeit. Ilyenkor ajánlott, hogy 100-200 milligrammos napi adagnál ne vigyél be többet táplálékkiegészítővel, hanem minél többet próbálj természetes forrásból fedezni. A magnézium túladagolása heves hányást, hasmenést okoz.

Ezt is szeretjük