55 kilótól szabadult meg a nő egy év alatt - Ez az 5 dolog segített neki a fogyásban

A fiatal nő kis lépésekben, mégis hatékonyan fogyott rengeteget.

cover-2-ok
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mindig nagyon motiváló egy sikeres fogyástörténet, hiszen jól mutatja, hogy akaraterővel bárki elérheti a hőn áhított céljait. Nem beszélve arról, mekkora löketet adhat egy olyan ember fejlődése, aki már végigment az úton, és tudja, mennyi alázat és kitartás szükséges az eredményekhez.

A 27 éves Kiah Twisselman egész életében ducinak számított, amit a rossz genetikának tudott be. Két évvel ezelőtt viszont rájött, hogy csak saját magát okolhatja elhízásáért, és gyökeresen megváltoztatta az életét - ennek pedig meglett az eredménye is.

Öt pont segített neki a változásban

A fiatal nő alatt két éve 130 kilót nyomott a mérleg, most pedig 74 kilogramm a súlya, de mivel továbbra is tartja az életmódját, ezért folyamatosan csökken ez a szám. Elmondta, hogy nála az életmódváltás nem egy hosszan húzódó, és halogatott folyamat volt, hanem egyik pillanatról a másikra döntött úgy, hogy változtatnia kell, és belekezdett. Jól tudta, hogy mindennek az alapja az egészséges táplálkozás és a mozgás, így az életmódszakértőhöz, Rachel Hollishoz fordult, aki öt fontos pontot írt elő a sikeres fogyás érdekében. Ezeket ráadásul bárki követheti, így életmódváltás előtt érdemes megfogadni a tanácsokat.

(Képek forrása: kiah_twisselman / Instagram)

Ezt is szeretjük