Így előzheted meg a jojó-effektust: egyetlen dolog, amitől tartós lesz a diétád

Ha tartasz néhány hét felvezetést a diéta előtt, elkerülöd a jojót.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A diéta halogatásával biztosan egy grammot sem fogsz fogyni, legfeljebb csak a bűntudatod emészt, egy friss tanulmány szerint mégis jól teszed, ha nem ugrasz azonnal fejest az életmódváltásba.

Míg néhány kilótól könnyedén megszabadulhatsz egy villámdiétával, a látványos és főleg tartós fogyás érdekében jobban teszed, ha két hónapon keresztül inkább csak bemelegítesz a fogyókúrára - állítja a Journal of Consulting and Clinical Psychology című szaklapban megjelent kutatás.

Ugyanannyi fogyás, tartósabb eredmény

A Stanford University School of Medicine kutatását dr. Michaela Kiernan vezette, aki elmondta: a kísérlet során több száz nőt vizsgáltak meg. Az alanyok egyik fele a vizsgálat első napjától szigorú diétába kezdett, míg a többiek egy nyolchetes felkészüléssel kezdték. Minden résztvevő 20 hetes programban vett részt, mialatt a diétát rendszeres testmozgással is támogatták.

Az eredmény meglepő volt: ugyan az egyik csoport az első nyolc hetet nem kifejezetten diétával, inkább a hizlaló ételek fokozatos kizárásával töltötte, ugyanannyit fogytak, mint azok, akik a 20 hetes program első napjától diétáztak. A nők - függetlenül attól, hogy melyik csoportba kerültek - körülbelül 7,7 kilót adtak le. Ennél is figyelemreméltóbb azonban, hogy egy évvel a diéta után azok, akik azonnal diétába kezdtek, átlagosan 3,2 kilót híztak vissza, míg azok esetében, akik fokozatosan váltottak életmódot, az átlag mindössze 1,4 kilogramm volt.

- Ez a nyolc hét olyan volt, mint egy bemelegítő kocogás - magyarázza Michaela Kiernan. - A nők többféle módszert kipróbálhattak, és kidolgozhatták a saját életritmusuknak legmegfelelőbb fogyókúrás szokásokat, anélkül, hogy közben nyomás lett volna rajtuk amiatt, hogy mennyit fogytak már. Úgy találtuk, hogy ez a felvezető szakasz nem tette kevésbé eredményessé a nők diétáját, ellenben könnyebben tartották meg az elért eredményt a következő egy évben.

A leghatékonyabb diéták +15 kiló felett

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nők tapasztalataiból indult a kutatás

Az elhízás, illetve az ebből fakadó egészségügyi problémák egyre nagyobb gondot okoznak Európában és az Egyesült Államokban. Korábbi kutatások megállapították, hogy az elhízott emberek esetében már a testsúly 5-10%-ának leadása is jelentősen csökkentheti a szívproblémák kialakulásának kockázatát. Kiernan azonban megfigyelte, hogy sokaknál komoly problémát okoz a leadott túlsúly visszaszedése.
Kutatásai során több súlyproblémával küszködő nővel beszélgetett, és egy mondat különösen felkeltette a figyelmét.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Egy hölgy egyszer azt mondta nekem, hogy neki nincs, és soha nem is volt állandó testsúlya, mindig éppen hízik, vagy éppen fogy.

A szakértő ekkor döbbent rá, mekkora problémát is jelent sokaknak, hogy kitörjenek a jojó-effektusból, és olyan kutatásokba fogott, amelyek eredménye segíthet ebben.

Hatékony diéták

Kattints az alábbi videóra, ha érdekel, milyen diétákat tart eredményesnek a szakértő.

Hogyan fogj a diétába?

Természetesen minden ember akaratereje és testalkata különböző, és Kiernan sem arra biztat, hogy halogasd még két hónapig a diétát. Ám ha eddig már többször gondod volt a jojó-hatással, érdemes lehet a diéta előtt egy körülbelül két hónapos felvezetőt tartanod. Ezalatt fokozatosan, csoportról csoportra vonhatod ki az étrendedből a hizlaló összetevőket, lesz időd kidolgozni, és hozzászokatni magadat egy számodra megfelelő étkezési rendszerhez, és kikísérletezheted, hogy mi az a kalóriamennyiség, ami mellett fogysz ugyan, de nem törnek rád éhségrohamok.
Természetesen ezt az időszakot arra is érdemes felhasználnod, hogy hozzászokasd magad a rendszeres testmozgáshoz, illetve megtaláld azt a sportot, amiben örömödet leled.

Kiernan szerint a felvezetés azért segíthet sokaknak - akik eddig a visszahízás miatt csalódtak a diétákban -, mert az egyik napról másikra megkezdett életmódváltással hosszú távon nehéz lépést tartani, és a fogyókúrázó sokszor alig várja, hogy az ideális testsúly elérése után felhagyhasson a diétás szokásokkal. Ezzel szemben egy fokozatosan, lépésről lépésre, a saját tempódban és a saját igényeidnek megfelelően kialakított diétát hosszú távon sokkal egyszerűbb tartanod.

Ezt is szeretjük