Hogyan nassolj okosan, ha fogyni szeretnél? Megmutatjuk, mi a legfontosabb

A nassolás nem ellehetetleníti, éppen ellenkezőleg, segíti a diétád. Persze csak, ha okosan csinálod.

nassol 1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokaknál azért fullad kudarcba a fogyókúra, mert spártai módszerekben látják a megoldást, koplalnak, és szinte minden korábban fogyasztott ételről lemondanak. Pedig a tartós fogyáshoz vezető útnak nem a szenvedésről kell szólnia, sőt. Ha a célod egy olyan életmód kialakítása, mely megszabadít a zsírpárnáktól, ints búcsút az éhezésnek, és koncentrálj a fontos dolgokra!

A rendszeres táplálkozás kiemelten fontos, hiszen a napi egy-két alkalomra szorított étkezés tartalékolásra ösztönzi a testet. Éppen ezért lassítja az anyagcserét, sőt, mi több, a vércukorszintedben is nagy kilengéseket okoz, így a túlevés elkerülhetetlen. A napi háromszori étkezés egy lépéssel közelebb vihet a célodhoz, de igazán hatásos eredményt akkor érhetsz el, ha egészséges nassolást is beiktatsz a napodba. 

Hogyan nassolj okosan?

Minden a megfelelő időzítéssel, illetve a szokások kialakításával kezdődik; magyarán, ha a nap folyamán körülbelül ugyanarra az időpontra időzíted a nassolást, a szervezeted hozzászokik a rendszerességhez, csökken az étvágyad, és elejét veheted a vércukorszint leesésének. 

Az, hogy mit nassolsz, legalább annyira meghatározó a diéta szempontjából, mint az időpont. A csokoládé, a cukros, fehér lisztes pékáruk, sőt, a müzliszeletek sem tartoznak az ajánlott kategóriába, hiszen értékes vitaminok és ásványi anyagok helyett csak üres kalóriákat viszel be velük. 

Ellenben, ha úgy állítod össze az étrended, hogy fehérjét, lassú felszívódású szénhidrátot és egészséges zsírokat egyaránt tartalmazzon, egyrészt nem teszel keresztbe a diétának, másrészt bőven kihúzod a következő étkezésig. Érdemes a főétkezések között nassolni, az ideális az, ha a reggeli és az ebéd után két-három órával eszel valamit, mindig nagyjából azonos időpontban. Délelőtt jó alternatíva lehet egy kis gyümölcs, natúr magokkal. Mindig ügyelj rá, hogy a gyümölcscukor felszívódását magokkal lassítsd le, elég egy fél marékkal hozzáenned a gyümölcshöz. Ha van turmixgép az irodában, ilyenkor jöhet egy kis ízesített, cukormentes fehérjepor vízzel, pici gyümölccsel és magokkal összeturmixolva, de kiváló lehet a smoothie is, ha magtejjel készíted.

Uzsonnára érdemes kerülni a gyümölcscukor-tartalmú nasikat - a legtöbb nőnek harminc felett nem tesz jót a délutáni cukor, sokan arról számolnak be, hogy a folyamatos fogyást akadályozza. Viszont a nyers zöldségek zöldségkrémmel, például csicseriborsókrémmel finomak, és sokáig eltelítenek.

Itt számtalan finom és egészséges nassolnivalót mutatunk, hogy ne legyen unalmas a tízórai és az uzsonna. Ráadásul a Clean Eating követői is imádni fogják.

Időnként belefér egy kis csalás

Egy kutatás alkalmával 36, a testsúlya miatt szorongó, fogyni vágyó férfit és nőt két csoportra osztottak. Az első csoportot szigorú, koplalással tarkított diétára fogták - kalóriabevitelük naponta 1500 lehetett -, melyben a nassolás tilos volt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Míg a másik csoportnak hetente egy nap kilengést engedélyeztek, napi 1300 kalóriabevitel mellett. Ugyanezen csoport 2700-ra kitolhatta napi kalóriabevitelét a nassolós napokon. Arról nem szól a fáma, hogy milyen csemegéket ehettek.

Az alanyok internetes naplóban vezették tapasztalataikat, a végén pedig orvosi vizsgálatra küldték őket. A teszt végén a csalók őrizték meg motivációjukat és kitartásukat, a szigorú diétázók közül ellenben sokan már a vizsgálatok alatt feladták a dolgot.

Bár szemléltetésnek kiváló a fenti kutatás, végső soron a legtöbb és a legjobb, amit magadért tehetsz, ha rövid távú célok helyett kialakítasz egy egészségtudatos életmódot, ami karcsúvá, elégedettebbé és boldogabbá tesz.

Diétás nassolnivalók

A nassolnivalók kiválasztása során még egy dolog fontos, a kalóriaérték. Hiába egészséges ugyanis egy táplálék, ha a magas energiatartalma miatt nem illeszthető be a diétába. Az ételek, melyeket itt összegyűjtöttünk, mértékkel fogyasztva egytől egyig tökéletes kiegészítői lehetnek egy fogyókúrának, hiszen egy adagjuk nem haladja meg a 200 kalóriát, így nyugodtan eheti őket az is, aki éppen a túlsúlytól próbál megszabadulni.

Lassan felszívódó, diétás rágcsálnivalók: nem dobják meg a cukrot, és isteni finomak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük