50 kilót fogyott másfél év alatt Angéla: elképesztő kitartással megy célja felé

Angéla bebizonyítja, hogy negyven felett sem lehetetlen új életet kezdeni.

cover-ok
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Számos motiváló magyar fogyástörténetről írtunk eddig, ahol mindannyian, kivétel nélkül egy dolognak köszönhették csodás átalakulásukat: kitartásuknak és erős akaratuknak hála ma már olyan életet élhetnek, amelyekről mindig is álmodtak.

Következő fogyástörténetünk szereplője Angéla, akinek hosszú ideig épp a kitartása és ereje hiányzott ahhoz, hogy elérje célját. A 43 éves édesanya sosem sportolt korábban, és többfajta fogyókúrát is kipróbált, de mindig elgyengült, a nehezen leadott pluszkilók pedig egyre gyorsabban kúsztak vissza rá. Komoly egészségügyi problémái lettek, és úgy érezte, változtatnia kell az életén. Közel 160 kilóról indult, és másfél év alatt 50 kilót sikerült leadnia, de ez nem a végcél: 10-15 kilótól szeretne még megszabadulni.

"Cukorbeteg lettem, és nyolcféle dologra voltam allergiás"

- Világ életemben duci kislány voltam, mindig is szerettem enni. Nem tudtam, hogy hol a határ, így az évek alatt folyamatosan rakódtak rám a pluszkilók. A családom hiába figyelmeztetett, hogy nem lesz jó vége, de dacosságból mindig azt válaszoltam nekik, hogy én így érzem jól magam - kezdi történetét Angéla.

Angéla pár éve, és ma.
Angéla pár éve, és ma.
Fotó: Tóth Angéla

- Soha nem sportoltam, annál lustább voltam! Sok fogyókúrát kipróbáltam az évek során, de nem volt kitartásom, mindig elgyengültem, úgy gondoltam, hogy ez is, meg az is még belefér, és azt vettem észre, hogy ugyanúgy étkezem, mint a diéta előtt. A túlsúly miatt magas vérnyomást és 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam, nyolc dologra lettem allergiás, és mélyvénás trombózis alakult ki a lábamban - vallotta be.

"Aznap még ettem a születésnapi tortából, másnap pedig életmódváltásba kezdtem"

Angéla 2019 nyarán a baráti társasággal elutazott külföldre pihenni, majd pár nappal hazaérkezésük után ismét összejöttek, hogy megnézzék a nyaralás alatt készült fotókat, és nosztalgiázhassanak kicsit. 

A cikk az ajánló után folytatódik

- Akkor, abban a pillanatban megláttam magamat a képeken, azt mondtam, "te jó ég, hogy nézek ki!" Július 16-án volt a születésnapom, akkor még ettem a tortából, és közöltem a családdal, hogy holnaptól diétázom! Legyintettek, és azt mondták: úgy, mint eddig? Július 17-én elkezdtem az életmódváltást. Az étrendemből fokozatosan kiiktattam a fehér kenyeret, a tésztaféléket, burgonyát, de ami a legnehezebben ment, az az édesség elhagyása volt. Gyötrelmes napok következtek, de az járt a fejemben, hogy végigcsinálom - árulta el Angéla, aki fehérjediétát követett, és a mai napig így étkezik. Ahogy elkezdtek a kilók leolvadni róla, a családtagok, barátok bátorították, hogy ne hagyja abba, és tartson ki. A mozgást fokozatosan építette be az életébe, táncolt, majd kick-boxolt.

1-ok
Fotó: Tóth Angéla

- Mivel szeretek táncolni, eleinte napi fél órát, majd egy órát mozogtam a saját szobámban. Amikor lement az első 20 kiló, elkezdtem Norbi Duci Tréning kick-box tornájára edzeni, mivel számomra nem voltak ízületileg megterhelőek a gyakorlatok. Hetente egy-két alkalommal tornáztam, így egy év alatt sikerült 40 kilót leadnom.

"Volt, hogy nálam is megállt a fogyás"

2020 júliusában megállt a fogyása, hiába csinált mindent ugyanúgy, mint azelőtt, semmi változást nem látott. Többen azt javasolták számára, hogy próbáljon ki más diétákat, aminek az lett a következménye, hogy plusz nyolc kiló jött vissza rá.

- Nagyon elkeseredtem, amikor egy kedves barátnőm figyelmembe ajánlott egy olyan amerikai céget, ami kizárólag természetes, mikronizált anyagokat használ fel az étvágy csökkentésének elérésére, valamint megszünteti a szénhidrát és édesség iránti sóvárgást. Közben a család meglepett egy tízalkalmas infraszauna-bérlettel. Nyolc hét után újabb 10 kilótól sikerült megszabadulnom, és most már elmondhatom, hogy 50 kilót fogytam, jelenleg 108 kilónál tartok - árulta el Angéla, aki immár havonta 2-3 csalónapot is tart, persze mértékkel.

Így néz ki Angéla 50 kilós fogyása után.
Így néz ki Angéla 50 kilós fogyása után.
Fotó: Tóth Angéla

"Már csak a plasztika vár rám"

Az orvosi segítségnek köszönhetően Angéla egészsége is javulni kezdett, elmúlt az allergiája, csökkent a vércukorszintje, és helyreállt a vérnyomása. A fogyása révén bőre megereszkedett, így még egy dolog vár arra, hogy teljesen elégedett legyen az elért eredménnyel.

- Megkaptam a beutalót a plasztikai sebészetre, de a vírusra való tekintettel jelen pillanatban nem végeznek ilyen jellegű műtéteket. Amint módom lesz rá, eltávolíttatom a bőrfelesleget, ami az 50 kilós fogyásom után rajtam maradt.

Az új külsővel és frizurával Angéla sokkal fiatalosabb lett.
Az új külsővel és frizurával Angéla sokkal fiatalosabb lett.
Fotó: Tóth Angéla

- Mindenkinek, aki hasonló problémákkal küzd, azt tudnám tanácsolni, hogy minden fejben dől el! Mondhat bárki bármit, ameddig nincs meg az illetőben az akarat, és nem tudatosul benne az, hogy a saját egészségével játszik, addig nem fog menni. Egyedül elkezdeni a legnehezebb, de amikor már tőled kérnek tanácsot, már megérte. Sokszor én is majdnem feladtam, de mindig az járt a fejemben, hogy ha másnak sikerült, nekem is fog, hiszen én is tudok olyan erős lenni, mint bárki más. Köszönöm a családomnak, barátaimnak és az orvosomnak, hogy mellettem voltak akkor is, amikor én már feladtam volna.

100 kilót fogyott együtt József és Emese

A 41 éves József alatt 212 és fél kilót mutatott a mérleg, amikor úgy döntött, életmódváltásba kezd. Feleségét, Emesét sem kellett sokáig győzködnie, aki egy hónap eltéréssel csatlakozott férjéhez. Kitartásuknak és akaratuknak hála több mint 100 kilót fogytak együtt. József eddig közel 77-től, Emese pedig több mint 25 kilótól szabadult meg.

100 kilót fogyott együtt József és Emese egy év alatt: a magyar házaspár elmondta, hogy csinálta

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Tóth Angéla

Ezt is szeretjük