4 hét alatt 6 kiló mínusz

A Jó szokás diétával elkerülhető a visszahízás

Ha eleged van a jojóból és a sikertelen villámdiétákból, így válts életmódot lépésről lépésre!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha kíméletesen, ugyanakkor végérvényesen szeretnél megszabadulni a pluszkilóktól, olyan módszert érdemes választanod, amely az egész életviteledet megváltoztatja.

Persze az életmódváltás nem megy egyik napról a másikra, de ha előre eltervezed, és következetesen véghez is viszed a lépéseket, egy négyhetes program során kialakíthatod új szokásaidat.

Ezek a szokások aztán hamar rutinná válnak, így a későbbiekben sem okoz nehézséget a megtartásuk, ennek következtében pedig nemcsak a pluszkilók visszatérését akadályozhatod meg, de jó néhány betegség rizikófaktorát is a töredékére csökkented.

Fokozatosan az új élet felé

Az életmódváltás egyik előnye a villámdiétákkal szemben, hogy nem terhelik meg a szervezetedet, és mivel fokozatos átállásról van szó, a szabályok betartása sem okoz majd nehézséget.

Az első két hétben elegendő, ha a napközbeni nassolásokat váltod ki a mintaétrendben szereplő, jóval egészségesebb falatokkal, illetve heti két alkalommal 30 percet mozgással töltesz.

A harmadik héten emeld meg az adagok egy újabb 30 perces edzéssel, és a főételek is rostban és vitaminban gazdag, de szénhidrátban és zsírban szegény fogások legyenek - mint amilyeneket a mintaétrendben is találsz.

A legveszélyesebb fogyókúrás tévhitek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A negyedik héttől amellett, hogy folytatod a már megszokottá vált étrendet és a rendszeres mozgást, belefér néhány kocka csoki vagy egy vasárnapi sütemény elmajszolása is - nem kell kínoznod magad, hiszen a cél nem a villámgyors fogyás, hanem az egészséges, életerős és nem utolsósorban csinos test kialakítása.

Egyél frisset!

Ha úgy döntesz, hogy teszel valamit az egészségért és a fogyásért, egyél minél több friss zöldséget és gyümölcsöt, a készételeket pedig messze kerüld el, mert a bennük található adalékanyagok meggátolhatják a súlyvesztést. Nézd meg videónkat, és tudd meg, hogyan!

Mintaétrend

1. nap

Reggeli: két evőkanál zabpehely, két evőkanál gabonapehely, egy kis poharas joghurt, egy pohár frissen facsart narancslé.
Tízórai: egy mangó.
Ebéd: 15 dkg grillezett csirkemell egy bögre fokhagymás-citromos zöld salátával.
Uzsonna: két korpás keksz.
Vacsora: egy bögre mozzarellás paradicsomsaláta.

Fontos!
Az adagok kiméréséhez használj 2 dl-es bögrét. A diétát várandós és szoptatós kismamák, tinédzserek, valamint daganatos és emésztőszervi megbetegedésben szenvedők nem alkalmazhatják. Mielőtt elkezdenéd a diétát, kérd ki háziorvosod véleményét.

2. nap

Reggeli: egy bögre gyümölcssaláta, egy marék napraforgó, egy kis poharas joghurt.
Tízórai: két korpás keksz.
Ebéd: 15 dkg grillezett hal, egy bögre párolt spenót.
Uzsonna: egy marék dió.
Vacsora: egy bögre Waldorf-saláta.

Mozogj!
Az életmódváltás rendszeres mozgás nélkül csak egy újabb diéta marad. Ha nem tudod, hogyan fogj hozzá az otthoni edzéshez, próbáld ki ingyenesen letölthető edzésterveinket!

3. nap

Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű rozskenyér vékonyan megvajazva, egy szelet sovány felvágott, egy paprika, egy bögre zöld tea.
Tízórai: egy narancs.
Ebéd: egy bögre tonhalas durumtészta, két kocka étcsoki.
Uzsonna: egy zellerszár paradicsomos mártogatóssal.
Vacsora: egy bögre Cézár-saláta.

4. nap

Reggeli: egy bögre zabkása, fél bögre bogyós gyümölcs, egy bögre zöld tea.
Tízórai: két korpás keksz.
Ebéd: egy bögre lencsefőzelék.
Uzsonna: egy papaja.
Vacsora: 14 dkg grillezett csirkemell, egy bögre párolt zöldborsó.

5. nap

Reggeli: egy közepes méretű, teljes kiőrlésű gyümölcsös muffin, egy pohár frissen facsart narancslé.
Tízórai: egy marék mandula.
Ebéd: 10 dkg sült padlizsán fél bögre barna rizzsel.
Uzsonna: egy marék bogyós gyümölcs.
Vacsora: egy bögre édesítőszerrel készült tejberizs.

6. nap

Reggeli: egy bögre zabkása egy kiskanál mézzel és egy csipet fahéjjal.
Tízórai: két korpás keksz.
Ebéd: 15 dkg grillezett hal, egy bögre wokban párolt zöldség.
Uzsonna: 10 dkg túró egy marék málnával elkeverve.
Vacsora: egy bögre burgonyasaláta.

7. nap

Reggeli: rántotta három tojásból, egy szelet teljes kiőrlésű rozskenyér, egy bögre zöld tea.
Tízórai: egy marék aszalt szilva.
Ebéd: 15 dkg grillezett marhahús egy bögre uborkasalátával.
Uzsonna: két répa.
Vacsora: egy szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megvajazva, egy szelet sovány felvágott, egy retek.

OLVASD EL EZT IS!

duci no alma
  • tippek
  • fogyasztó praktikák

A karcsúság tízparancsolata

Ezt is szeretjük