A történelem 5 legbizarrabb étele, amit imádtak az emberek: patkányt is szívesen fogyasztottak

Ma már nagyon furcsának tűnnek azok az ételek, amikért annak idején mindenki teljesen odavolt.

bizarr-ételek4
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ételek és az étkezés mindig fontos szerepet játszottak az emberek életében, hiszen nemcsak a test táplálásáról szólt, hanem sokszor a társadalmi események is a különböző finomságok köré csoportosultak.

Éppen ezért nagyon fontos volt, mi került az asztalra, főként a nemesi házaknál, a főurak és uralkodók csakis a legjobb, legínyencebb falatokkal kényeztették magukat és vendégeiket egyaránt. Szerencsére a történelemből rengeteg recept leírása fennmaradt, így mi is megismerhetjük, olykor milyen - esetenként nagyon bizarr - fogásokat fogyasztottak.

Furcsa és bizarr ételek a történelemből

A történelem egyik legbizarrabb fogása valószínűleg a melas zomos, vagyis a fekete leves, amit leginkább az ókori spártaiak kedveltek. Az eredeti receptúra ugyan nem maradt fenn, de későbbi feljegyzések szerint sertéshúsból, sóból, ecetből és vérből készítették, és a szegényebb, illetve az úri asztalokon is gyakran felbukkant. Úgy tartották, hogy ez teszi bátorrá a harcosokat, mert bárki inkább tízezerszer meghalna, mint hogy ezt az ételt kelljen ennie. A legtöbbször fügével és sajttal szolgálták fel.

bizarr-ételek3
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Az aztékok leginkább a xocoatl receptjéről ismertek - ez egy csokoládéital, amely lenyűgözte az európai felfedezőket. Azt azonban már sokkal kevesebben tudják róluk, hogy időnként emberhúst is ettek. A spanyol Hernando Ruiz de Alarcón egy 1629-es feljegyzésében a tlacatlaolliról, vagyis az emberi pörköltről írt. Ez egy olyan kukoricából készült mártás volt, amihez a foglyok húsát is megfőzték, a szívét pedig felajánlották az istenségeknek. Az ételt csak sóval fűszerezték.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

III. Someshvara dél-indiai király szanszkrit nyelven írt le egy Manasollasa nevű szöveget a 12. század elején. Ebben a nagy kötetben a király mindent feljegyez a politikától a csillagászaton át az ételekig. A Manasollasa, bár nem kifejezetten szakácskönyv, a legkorábbi bizonyítékokkal szolgál arról, hogy milyen volt az indiai konyha a múltban. A könyv egy érdekes receptet tartalmaz, amiben a fekete patkány a fő összetevő. Az elkészítéshez forró olajban addig kell sütni, amíg a szőr le nem jön róla, majd meg kell mosni, felvágni és megfőzni. A megfőtt patkányt ezután megszórták sóval és sárga curryvel, mellé pedig köménnyel fűszerezett rizst tálaltak.

bizarr-ételek2
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Az ókori Rómában az egyik legínyencebb fogásnak a vulvulae botelli számított, amit egy 4. századi szakácskönyvben írtak le először. Ehhez borsot, köményt, póréhagymát, fenyőmagot és rántást kell összekeverni a malac hüvelyéből kinyert hússal, majd kolbászbélbe kell tölteni a keveréket. Ezt húslevesben kell készre főzni, majd kaporral és még több póréhagymával tálalni.

A 10. században Ibn Sayyar al-Warraq összeállította a legkorábbi ismert arab nyelvű szakácskönyvet, amelyben valószínűleg a társadalmi elitnek készült ételek receptjeit írta le. A sok finomság között feltűnt egy igazán furcsa fogás is: a tevepörkölt, amit erjesztett kenyérszósszal és vágyfokozó spárgával tálaltak. Az étel elkészítéséhez csíkokra vágták a tevehúst, beleértve a púpot is. Majd a húst megfőzték a púp nélkül, amíg a nedvesség elpárolgott, ezután hozzáadták az aprított hagymát, a sót és a púpot. Megsütötték, és ízesítették ecettel, fekete borssal, korianderrel és édesköménnyel.

bizarr-ételek1
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

A fermentált kenyérszószhoz a kenyeret addig hagyták a levegőn, amíg nem lett penészes, majd összekeverték vízzel. Bónuszként a szakácskönyv utasításokat tartalmazott például az olyan spárga elkészítéséhez, ami segítette a szexuális együttlétet. Ehhez fel kell forralni a spárgát, ízesíteni olívaolajjal és az erjesztett kenyérszósszal. Ebből egy italt kellett készíteni, ami a spárgás folyadékból, mézből, korianderből, rutából, ánizsmagból és fekete borsból állt.

Ilyen gyönyörű volt egy gyorsétterem Pompejiben

Az ókori étteremben még a legutoljára fogyasztott ételek nyomai is megmaradtak.

Ilyen gyönyörű volt egy gyorsétterem Pompejiben: szinte érintetlenül megmaradt a berendezése

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük