Mobilkályhájukat a misére is magukkal vitték a középkori emberek: a miniatűr melegítőt télen nagy becsben tartották
A középkorban sokkal nagyobb kihívás volt átvészelni a telet, mint ma.

cov
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A radiátor és a padlófűtés korában, amikor az ablakok már jól szigeteltek, és könnyen elérhetők a meleg ruhák és cipők, egy átlagember számára nem jelent különösebb kihívást a telet átvészelni.

A középkoriaknak azonban nem volt ennyire egyszerű a dolga. Abban az időben mindennapos küzdelmet jelentett az évszak megélése.

Egy okos találmány: egyfajta minikályha

Sandra Alvarez történész szerint az 1300-as évektől az 1800-as évek végéig különösen kemény telek tették próbára az emberek tűrőképességét. Nem csoda, hogy a korban minden lehetséges megoldással éltek, ami csak egy kis meleget is adhatott számukra. Nagyszerű eszközre leltek egy fémből kovácsolt, gömb alakú kézmelegítőben, melyet latin nevén pomum calefactoriumnak hívnak.

Kézmelegítő gömbök.
Kézmelegítő gömbök.

A kinyitható gömböcske belső rekeszébe felforrósított szén került. Ahogy a fűtőanyag leadta a hőt, megmelegítette a fémgömböt, mely így, akárcsak egy mozgatható kályha, több óráig is melegen tartotta jövő-menő tulajdonosa kezeit. Azok, akiknek volt, valahányszor  csak hosszabb időre mentek el otthonról,  mindig magukkal vitték melegítőgömbjüket Az ötletes eszközök a papok állandó felszerelései voltak, de a misére érkezők is hasznát vették sajátjaiknak a hűvös templomban.

Mivel az eszköz széles körben és hosszú időn át elterjedt volt, világszerte sok ilyet őriznek a múzeumok. Nemcsak leleményességük miatt, de szépségükért is érdemes őket szemügyre venni, hiszen az egyszerűbbek mellett bőségesen akadnak kifejezetten tetszetős díszítésű darabok is. Anyaguk és kialakításuk valószínűleg a tulajdonosuk társadalmi helyzetétől függött.

Ilyenek voltak a középkori telek

A középkor ötletes, évszázadokon át használatos kézmelegítő eszköze ugyan hasznos volt a cudar tél során, önmagában természetesen nem volt elegendő annak átvészeléséhez.

A cikk az ajánló után folytatódik

Alvarez szerint az évszak ijesztő időszak volt a középkoriaknak, különösen a kevésbé tehetősek és a szegények számára. Az egyszerű emberek, ha csak tehették, már ősztől fogva készültek a drámai télre. Mindenki igyekezett félretenni abból, amije volt. A gazdálkodók előre gondolkodtak, és spóroltak a szüretelt, betakarított terményekből. Ha azonban valaki egyik napról a másikra élt, vagy az az évi termése nem volt túl bőséges, megvolt a kockázata, hogy akár éhen is hal még a tavasz elérkezte előtt.

A halál a csontig hatoló hideg és a rossz körülmények miatt is fenyegető volt, hiszen ezek emelték a gyakran végzetes kimenetelű megbetegedések, például a tüdőgyulladás kockázatát.

A szakértő szerint a kor emberei otthonaikat kőből épített tűzhelyük segítségével, fával fűtötték. A tűz egy, a tetőn képezett lyukon át szellőzött, de még így is nagyon gyakran maradt füstös a házak beltere. Mivel ez a típusú fűtés nem bizonyult tökéletesnek, ahogy a nyílászárók szigetelése sem, sokan odabent is a kinti ruháikat viselték, hogy melegen tartsák magukat.

Minél több darabot vettek fel, annál jobban bírták a hideget, ezért telente rétegesen öltözködtek az emberek. Ruháik rendszerint gyapjúból készültek, de hogy ne viszkessen tőle a bőrük, alatta vászonöltözetet is viseltek. Ha munka közben megizzadtak, levetették a felső réteget, míg meg nem száradtak, majd később visszaöltöztek.

emberek

A téli esték persze akkoriban sem voltak rövidebbek. Alvarez szerint a középkoriak szívesen ütötték el az időt játékkal. Már akkoriban is kedveltek voltak társasjátékok, mint a sakk, vagy az úgynevezett ostáblajáték, melynek még napjainkban is elérhetők modern kiadásai.

A köhögés középkori gyógyszerei

A kemény télben sokan megfáztak, a bajra pedig különböző gyógyhatású keverékeket írtak elő az orvosok. A következő cikkben ilyeneket veszünk sorra.

Ezt is szeretjük