Vannak párok, akik előző életükben is együtt voltak?

Ez a ti véleményetek

Így gondolkodtok ti a szerelem reinkarnációjáról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha visszaemlékszel arra, amikor a pároddal - esetleg egy volt pároddal - ismerkedtetek, volt olyan, hogy befejeztétek egymás mondatait? Esetleg ráhibáztatok, miből mit szeret a másik leginkább, pedig még nem árultátok el egymásnak? A dolog nem csupán a véletlen műve lehetett.

A reinkarnáció híveinek nézetei szerint ugyanis, minthogy a lelkek reinkarnálódnak, előfordulhat, hogy két újjászületett lélek előző életében is egy párt alkotott. A dolog persze ritka, de nem lehetetlen, úgy tartják.

Egy korábbi cikkünkben ezt a témát boncolgattuk, és a Facebook-reakciókból ítélve titeket is rendkívül foglalkoztat a kérdés, vajon reinkarnálódhat-e egy szerelem is, vagy csupán a lelkek, ha egyáltalán létezik lélekvándorlás.

Aki hisz benne

Egyik olvasónk, Erika kommentje arra enged következtetni, hogy a szerelem reinkarnálódhat. Cikkünk elolvasása után arra emlékezett vissza, hogy ő és párja ismerkedésük idején gyakorta szinte kimondták egymás gondolatait, befejezték egymás mondatait, így felmerült benne a lehetőség, hogy együtt voltak korábbi életük során is.

"Még amikor csak beszélgettünk, pontosabban írtunk egymásnak...már akkor befejeztük egymás mondatát nagyon - nagyon sokszor....lehet előző életünkben is együtt voltunk?" - írta a Facebookon.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Aki csak a lélek újjászületésében hisz

Másik olvasónk, Angelika már sokkal kételkedőbb Erikánál. Ő úgy gondolja, minden inkarnációban más-más emberhez fűz szerelem mindenkit, és párkapcsolatok nem reinkarnálódhatnak. Kedves gondolat ugyanakkor tőle, amiben egyébként osztjuk is a véleményét, hogy szerelem első látásra létezik - noha jelenlegi cikkünk nem erről szól.

Hány gyereked lesz? Így olvasd ki a tenyeredből

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Előző életünkben is csodálatos és boldog kapcsolatban éltünk (ha volt olyan). és aki azt mondja, hogy nincs szerelem első látásra, az csak nem botlott bele a megfelelő alanyba" - írta a közösségi oldalon Angelika.

Akik kételkednek

Egyértelműen szkeptikus olvasóink általában azzal érveltek amellett, hogy nincs ilyen, vagyis, hogy nem létezhet, hogy egy szerelem reinkarnálódjon, hogy ők a jelenlegi életükben csalódtak a párjaikban, és ha valóban ismerték volna egymást, feltehetően nem követték volna el azt a hibát, hogy ugyanazzal a lélekkel kezdjenek.

"Kizárt dolog! Ekkorát csak egyszer lehet tévedni!" - írta Szidónia.

"Ha ismertem volna biztos nem mentem volna hozza" - kommentelt Sam.

Mi a férfi csillagjegye? Ilyen szerető

Nézegess képeket!

Elolvasom

OLVASD EL EZT IS!

valsag lead
  • párkapcsolat
  • családállítás

Mélyponton a kapcsolatod?

feltekeny
  • féltékenység
  • párkapcsolati probléma

Kísért a párod exe?

Ezt is szeretjük