Az indiai kislány, aki azt állította, emlékszik előző életére: Shanti Devi története lázban tartja a reinkarnáció híveit

Shanti Devi hihetetlen részletességgel idézte fel előző életét.

Shanti Devi lélekvándorlása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A reinkarnációról sokan úgy vélekednek, hogy egyszerű kitaláció, ám szép számmal akadnak hívei is, több vallás pedig, így a hinduizmus, a dzsainizmus, a szikhizmus és a buddhizmus, központi alaptételeként tekint rá.

A lélekvándorlásban való hitet olyan esetek is erősítik, mint amilyen Shanti Devi, egy 1926-os születésű, delhi kislány története volt: a gyermek azt állította, emlékszik az előző életére.

Négyéves korában kezdődött

Shanti Devi négyéves volt, amikor furcsa dolgokat kezdtek tapasztalni nála a szülei. Rövid történeteket mondott, melyekben mintha visszaemlékezett volna: előző életéről mesélt.

Shanti Devit így mutatták be egy lapban 1937-ben.
Shanti Devit így mutatták be egy lapban 1937-ben.

Étkezés közben felidézte, hogy az étel, amit éppen ettek, korábbi, öreg napjaira emlékezteti, és egykor nagyon szerette azt. Öltözködés közben elmesélte az édesanyjának, hogy előző életében milyen ruhákat viselt. Még egy városról is említést tett, amelyben soha nem járt a család, de még a szülők sem. Mi több, emlékezett a település utcáira és az üzletekre is.

Shanti Devi egy alkalommal azt is elmondta a szüleinek, hogy azelőtt Ludginak hívták, és valamivel fia születése után halt meg 1925-ben. Rendkívül hitelesen idézte vissza szülési fájdalmait, és a szülést követő orvosi eljárást is. Mindenki ledöbbent, aki csak hallgatta őt, hiszen ilyesmiket még a legélénkebb fantáziájú gyermek sem képes kitalálni.

A kislány állítása szerint volt férjére is emlékezett, aki kereskedő volt, sőt, külsejét is leírta: szemölcs volt a bal arcfelén, és olvasószemüveget is viselt. Nevét egészen kilencéves koráig nem volt hajlandó elárulni. Szülei egészen addig még kételkedve hallgatták a lányukat, és egyszerű gyermetegségként fogták fel történeteit. Amikor azonban pontosan felfedte a korábbi férje nevét - Pandit Kedarnath Chaube -, szóhoz sem jutottak: azonnal eszükbe ötlött, hogy a férfi bizonyára még él, ráadásul abban a házban, ahol lányuk előző életében lakott.

Megkeresték a férfit

Családi barátjuk felajánlotta, hogy segít kideríteni, hogy lehet-e valóságalapja annak, amit a gyermek mond. Írtak egy levelet, és Pandit Kedarnath Chaube kereskedőnek címezték a kislány által említett városba, Mathurába. Legnagyobb meglepetésükre válasz érkezett: a férfi a levelében igazolta, amiket Shanti Devi elmesélt.

Hogy bizonyosságot szerezzen, a férfi maga helyett az unokatestvérét küldte el a kislány házához. Meg akarta tudni, vajon felismeri-e őt volt felesége állítólagos reinkarnációja. A gyermek azonban, akinek férjeként mutatták be az érkező vendéget, rögtön helyesbített, hogy nem ő jött el, hanem az unokatestvére az.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Később a valódi férj is megérkezett a fiával, aki elhunyt feleségétől született. Őket látván Shanti Devi könnyekben tört ki, és a megözvegyült férj is egészen meg volt róla győződve, hogy valami csoda folytán alkalma nyílt vele újra beszélni. Néhány közös nap után a Pandit Kedarnath Chaube és fia visszatértek Mathurába.

Később a kislány nagyon szeretett volna ellátogatni régi otthonába, ezért rábeszélte a szüleit, hogy menjenek el oda. Shanti Devi története ekkorra már messze földön elterjedt, és egészen Mahatma Gandhiig jutott.

Gandhi bizottságot rendelt mellé

Amikor Gandhi megtudta, hogy a család abba a városba készül, ahol a lány elmondása szerint a korábbi életében lakott, kutatókból álló bizottságot állított fel, akik elkísérték őket, hogy láthassák a gyermek reakcióit.

A visszatérés pillanatai egyszerre voltak megindítóak és meghökkentőek, hiszen a lány felismerte a régi házukat, és még azt is meg tudta mondani, melyik padlódeszka alá rejtett el egy pénzzel teli dobozt. A férj ugyan azóta elköltötte az összeget, de igazolta, hogy valóban ott volt korábban. Shanti Devi korábbi szüleire is ráismert, és rajtuk kívül még legalább ötven emberre. Miután mind visszatértek Delhibe, a kutatócsoport azt írta a jelentésében, hogy nincs racionális magyarázat arra, amit láttak.

Shanti Devi kislányként és idősebb korában.
Shanti Devi kislányként és idősebb korában.

Halálára is emlékezett

Shanti Devi az előző élete részletein túl, hipnózisban, azt is fel tudta idézni, hol járt halála után és reinkarnálódása előtt. Emlékei szerint halála pillanatában szédült, és azt érezte, sötétség öleli körül. Ezután egy fénycsóvát látott, és négy ragyogó, sárga ruhás, fiatalnak tűnő alak állt meg előtte. Felemelték őt. Ekkor a hindu istent, Krisnát látta meg, aki jó és rossz cselekedeteit mutatta be. Végül egy arany lépcsőre került, ahonnan - mint mesélte - egy tejtisztaságú folyót látott, és további, lángra emlékeztető formájú lelkeket.

Így élt a haláláig

Shanti Devi felnőtt korában is szüleivel maradt, és sosem ment férjhez. Csendes, spirituális életet élt Delhiben, és szervezett egy csoportot, ahol azt tanították, hogy a belső hangra hallgatva kell élni az életet. A különös történetű nő 1987-ben halt meg, 61 évesen.

A gyermek, akiben isteni reinkarnációt láttak meg

Hindu isten reinkarnációjának hiszik a gyermeket: születési rendellenesség miatt fejformája más, mint a többieké, ez változtatta meg sorsát. Ismerd meg a történetét!

Hindu isten reinkarnációjának hiszik a 7 éves fiút: születési rendellenesség az oka

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük