Miért rettegtek a sellőktől a középkorban? Hátborzongató legendák keringtek róluk
A sellők nagyon sokáig vérfagyasztó szörnyként éltek a legendákban.

sellő1
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Számos olyan nagy sikerű történet és mesefilm van, ami a régi korok legendáiból merített ihletet, ám ezeket sok esetben átalakították úgy, hogy a gyerekek számára is bemutatható legyen. Éppen ezért a sellők is ma már kedves, a tengeri állatokkal dalolászó lények, akiknél szebb nincs az óceánban.

A sellők legendája azonban meg sem közelíti azt, amit A kis hableányban láttunk. Az ókori Asszíriában tűnt fel először a félig nő, félig hal alakja, itt Asratum istennő változtatta magát sellővé szégyenében, amiért megölte szerelmét. A görög mitológiában ennél már sokkal hátborzongatóbb történetek születtek a tengeri lényekről, így nem csoda, hogy egészen a középkorig halálosan rettegtek tőlük az emberek.

Sellők a görög mitológiában

Az ókortól kezdve számos népcsoport történeteiben kaptak helyet a sellők, és a legtöbb esetben hátborzongató szörnyekként jelentek meg, akik a viharokért, áradásokért és hajótörésekért felelősek. Ám sok helyen pont az ellenkezőjének, jólelkű lényeknek tartották őket, akik segítenek az embereken, és szerelembe esnek velük. Az ókori görög mitológiában először szirénként jelentek meg, amit sok helyen tévesen még mindig a sellőkkel azonosítanak, ám a szirének madártestű és női fejű teremtmények voltak.

sellő4
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

A szirének Akhelóosz folyamisten és Melpomené múzsa lányai, akik a kísértés, a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői. Gyönyörű hangjuk volt, amivel minden tengerészt képesek voltak elcsábítani, majd megölték őket, és felfalták a testüket. A legendák szerint Odüsszeusz jól tudta, hogy milyen veszélyes a szirének énekét hallgatni, ezért egy hajózás során a legénység fülébe viaszdugókat tett, magát pedig kikötözte az árbóchoz, így sikerült élve megúszniuk a halálos dallamokat. Az ókorban számos alkalommal ábrázolták így ezeket a tengeri lényeket, és csak később, a középkor során váltak a szirénekből haltestű sellők - valószínűleg emiatt tartják őket azonosnak.

Odüsszeusz és legénysége a szirének dalát nem hallották.
Odüsszeusz és legénysége a szirének dalát nem hallották.
Fotó: Wikipédia

Egy másik görög mítosz szerint Nagy Sándor húga, Thesszaloniké sellővé változott, miután meghalt, és az Égei-tenger hajósait kérdezte folyton arról, hogy „Életben van Alexandrosz, a király?” Amelyik tengerész erre azt felelte, hogy „él, és folytatja a világ meghódítását”, azt továbbengedte, ám aki mást mondott, arra nagyon megharagudott, vihart szított, és a hajóját elsüllyesztette.

Így jelentek meg a sellők más népek mítoszaiban

Nemcsak a görögöknek voltak meg a saját történeteik, hanem számos más civilizáció mesélt történeteket a tengerekben élő gyönyörű, mégis veszélyes szörnyekről. A japán folklórban talált szörnyeteget óriási halnak írják le, amelynek emberi arca és majomszája, sőt néha szarva és agyara is van. Ha bárki megeszi a sellő húsát, örök fiatalsága és szépsége lesz - de ha lebukik ez az ember, az egész falvakat tesz tönkre, viharokat és katasztrófákat okoz. Afrikában a "víziszellemet" Mami Watát néha sellőként, néha kígyóbűvölőként, esetenként mindkettő kombinációjaként írták le. Sok afrikai néptörténetben megtalálható Mami Wata legendája, aki az atlanti rabszolga-kereskedelem során Amerikába ment. Bár néha emberi alakot ölthet, soha nem teljesen ember. Alakja szorosan kapcsolódik a gyógyuláshoz, a termékenységhez és a szexhez.

Melusine
Melusine
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

A középkorban Nyugat-Európában is megjelent a sellő alakja, akit női szellemként írnak le. Melusine kígyófarokkal és néha szárnyakkal rendelkezik. Franciaországban, Németországban, Luxemburgban és Albániában is vannak különböző mesék Melusine-ról, de az általános legenda egy olyan nőként írja le, aki szándékosan próbál bosszút állni édesapján az anyja nevében, csakhogy anyja egy kígyófarokkal büntette meg viselkedéséért.

A cikk az ajánló után folytatódik

A kelet-európai mítoszokban a vízinimfák olyan jóindulatú lények, akik tavasszal jöttek ki a vízből növényeket megöntözni. Azonban a szláv mondakörnek van egy sokkal sötétebb figurája is, a ruszalkák, akiket az erőszakosan meghalt lányok szellemének tekintik, és ezért gyakran csalogatják a férfiakat és a gyerekeket a vízbe, hogy aztán ott megfulladjanak. Átlátszó bőrük kísértetszerű megjelenést kölcsönöz nekik, és néha hosszú hajukat is használják, hogy csapdába ejtsék és megkötözzék az áldozataikat.

Van valóságalapja a sellők legendáinak?

Az ilyen történetek miatt nem csoda, hogy sokan féltek kihajózni a nyílt vízre az ókorban és középkorban, ráadásul sok tengerész állította, hogy valóban látta a vízben élő, gyönyörű szörnyetegeket. Ezeket később úgy magyarázták, hogy a sokat italozó matrózok a lamantinokat és a fókákat képzelték sellőnek. Még Kolumbusz Kristóf is beszámolt róla, hogy a Karib-szigetek felfedezése közben sellőket látott az óceánban, amelyek szerinte nem voltak olyan szépek, mint amilyennek korábban leírták őket, arcuknak férfias vonásaik voltak, ám sokak szerint a felfedező csak manátuszféléket látott. A sellők észlelése ezután sem maradt annyiban, a későbbi évszázadok során is sokan látni vélték a félig ember, félig hal alakú lényeket, és még a 21. században is előfordult, hogy ilyen jelenségre lettek figyelmesek - ám egyik esetre sincs máig konkrét bizonyíték, így továbbra is tartja magát a nézet, hogy a sellők képzeletbeli lények.

10 egészen bizarr élőlény, amiről a középkorban hitték, hogy létezik: nem csoda, hogy hidegrázást kaptak némelyiktől

A középkor embere a legfurcsább teremtményeknek is a szimbolikus jelentését kereste.

(Képek forrása: Getty Images Hungary, Wikipédia)

Ezt is szeretjük