Még csak 12 éves volt, de ártatlan embereket küldött a halálba - A salemi boszorkányper története

A gyermeki tudatlanságot sokszor használták fel a felnőttek a saját céljaik eléréséhez, Salemben is két tizenéves segített a boszorkányüldözésben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 17. századra Európában már ritkultak a boszorkányperek, és az Újvilágban is csak az elszeparált közösségek voltak fogékonyak rá, mint amilyenek a salemi puritánok voltak. A Salem melletti kis faluban élők mélyen vallásosként még elhitték a lelkipásztorok szónoklatait, melyek gyakran a lelkeket megszálló démonokról szóltak. 

A salemi boszorkányperek 1692 februárja és 1693 májusa között zajlottak, és húsz ártatlan ember halálát okozták, köztük két csecsemőét is. Ez volt Amerika leghírhedtebb tömeghisztériája, ami a vallási szélsőségekre és a törvényhozás hiányosságaira hívta fel a figyelmet.

A tragédia kezdete

Két gyerek olyan lavinát indított el, ami több áldozatot is követelt. Abigail Williams még csak 12 éves volt, amikor neki és unokatestvérének, Betty Parris-nek nagyon megváltozott a viselkedése.

Abigail szüleit megölték az indiánok, ezért nagybátyja, Samuel Parris tiszteletes és felesége nevelték Salem melletti otthonukban. A kislány sokat volt együtt gyámjának leányával, Betty-vel, akivel egy közös játék után, melyben egy Tituba nevű szolganő is részt vett, sikoltozni kezdtek, és a földön fetrengtek. A szakácsnőként is dolgozó Tituba a játék közben kenyérrel kínálta a lányokat, és jósoltak is egymásnak, ezért is keveredett később gyanúba a nő.

Mint a szemtanúk elmondták, ezután is többször lehetett látni a gyerekeket kiabálva szaladgálni a házban, miközben kezükkel úgy hadonásztak, mintha elhessegettek volna maguktól valamit. A lányok állították, ilyenkor szellemekkel hadakoztak, akik fájdalmat okoztak nekik, azért üvöltöttek velük.

Nemcsak ez volt különös. Többször értelmetlenül motyogtak magukban, és volt, amikor megmagyarázhatatlan fájdalmaik voltak. Az aggódó szülők orvoshoz vitték a két gyereket, aki megállapította, hogy valamiféle ördögi erő áll a különös magatartás hátterében. Ezzel kezdődött a salemi boszorkányüldözés.

A három boszorkány

Az orvos diagnózisa után, a felnőttek hatására a két kislány megnevezett három nőt, akik állításuk szerint rontást küldtek rájuk. Sarah Osbourne-t, az ágyhoz kötött, tehetős, idős hölgyet, Sarah Goodot, a magában beszélő, ideggyenge koldusnőt és Titubát, a rabszolganőt gyanúsították.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egyre többen viselkedtek szokatlanul. Más fiatalok is a lányokéhoz hasonló tüneteket kezdtek produkálni. A diagnózis az ő esetükben is az volt, hogy az ördög szállhatta meg a lelküket, így nekik is meg kellett nevezniük azokat, akik szerintük a rossz szellemeket rájuk szabadították.

Alaptalan vádaskodás

Volt, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy nem hitt a vádaskodásban, ezért őt is boszorkányként bélyegezték meg. A vádak mögött sokszor személyes érdek is húzódott. A felnőttek kérésére a gyerekek gyakran neveztek meg olyan embereket, akikkel korábban a családnak konfliktusa volt.

Akiket megvádoltak, azokat rabláncra is verték, ezért Salem és környékének börtönei hamar megteltek a sok ártatlanul meghurcolt emberrel. Abigail Williams és Betty Parris továbbra is a boszorkányperek első számú sértettjei voltak, de Salemben és szerte a környező falvakban is egyre inkább elterjedt a boszorkányüldözés. A helyzet elmérgesedett, és szinte mindenki érintett volt az egyik vagy a másik oldalon.

A kinevezett kormányzó tett rendet

Már több mint egy éve folyt az állítólagos boszorkányok bebörtönzése, amikor William Phipps, Massachusetts frissen kinevezett kormányzója hangot adott kétségeinek. Megkérdőjelezte a vádak valódiságát, ezért felállított egy különleges bíróságot, ami végül megállapította, hogy a gonosz által megszállt emberek is áldozatok, ezért mindenkit fel kell menteni. Ekkorra azonban már húsz ember életét követelte a kegyetlen bánásmód vagy a kivégzések sora.

A perek után több bíró és esküdt is bocsánatot kért az igazságtalan eljárások miatt, és a továbbiakban az amerikai hatóságok is fokozottan figyeltek arra, hogy a jövőben ne lehessen a törvények mögé bújva ártatlanokat meghurcolni, politikai, vallási vagy személyes érdekeket érvényesíteni. 1711-ben kártalanították az igaztalanul megvádoltak családját, és ma már egy szobor is őrzi az emléküket.

Ez történt a lányokkal

Idővel a kislányok furcsa viselkedése is orvosi magyarázatra lelt. Abban az évben különösen esős volt az időjárás, ezért elszaporodott az anyarozs nevű gabonaparazita. Az anyarozzsal fertőzött lisztből készült kenyér elfogyasztása után látomások és rángás tapasztalható, ezért valószínű, hogy a lányok is ettől lettek rosszul.

Abigail Williams, aki az egész boszorkányüldözést elindította, néhány év múlva nyomtalanul eltűnt. Volt, aki látni vélte egy Salemből induló hajón elmenni, később pedig Bostonban prostituáltként dolgozni. Az árva gyerek, aki közvetve több ember haláláért is felelős volt, voltaképpen ugyanúgy a salemi boszorkányüldözés áldozata lett.

Fotó: Wikipedia.org/Salem witch trials.

Ezt is szeretjük