A 18. század óta nem jelzi térkép a magyar helyet: hihetetlen történeteket rejtett eddig a föld mélye

Szerencsére szájhagyományok útján fennmaradt a település körülbelüli helye, így sikeresen meg tudták kezdeni a régészeti feltárásokat a környéken.

Rejtélyes eltűnt magyar hely
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy olyan hely merült majdnem a feledés homályába, mely feltehetően a régi időkben meghatározó szereppel bírt.

A szarmaták által alapított települést először a tatárjárás idején dúlták fel, majd a 15. században betelepülő kunok formálták teljesen át.

Történetek az eltűnt magyar helyről

A Bács-Kiskun megyében található Tázlár település mellett helyezkedik el a Templomhegy nevű rész, melyet több mint három évszázadon át elrejtett a föld. A szájhagyomány útján fennmaradt nevéhez híven a térség központjában nem is egy, hanem két templom állt.

A hely a II. József kori, tehát a 18. századi katonai felmérésen már nem szerepelt, de a mondákban megőrződött. Így felbuzdulva kezdték meg az ásatást 2003-ban a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai és Gulyás Gyöngyi vezetésével. 

Az egyik templom még a tatárjárás során pusztult el, de a később betelepülő kunok építettek helyére egy még nagyobbat, így több mint száz férőhelyes templom állt a környékbeliek szolgálatára, ami akkoriban nagynak számított.

A Gallina József Zsolt és Gulyás Gyöngyi által vezetett régészcsoport szerint ez a méretes befogadótér nagy valószínűséggel jelezheti, hogy igen sok embernek adott otthont a térség. Máskülönben nem lett volna szükség ekkora templomra, főleg úgy, hogy egyesek szerint csak a nemesek ülhettek az imaházban, a rang nélkülieknek az épületen kívül kellett meghallgatniuk az imákat és szónoklatokat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Beszélnek a sírok

A templomtól nem messze található faluban 194 sírhelyre bukkant a régészcsoport, melyek DNy-ÉK irányban álltak. Faszenet is találtak a legtöbb sír alján, ami a kutatók szerint rontásűző, illetve egyfajta tisztító pogány szokásra utalhat. Ugyanennek a célnak szolgálatában áshattak el több ízben éles vaseszközöket a holttestek mellé az ősök.

Sőt, az egyik koporsóban egy hasra fektetett csontvázat is találtak, akinek sírjának tájolása merőben eltért társaiétól. A karjait is hátrakötözték, feltehetően valami miatt ezt a súlyos büntetést érdemelhette ki.

 Az ásatás eredménye

A feltárt ereklyéket a Kiskunhalason található Thorma János Múzeumban lehet megtekinteni.

Ha valaki meg szeretné látogatni a feltárt ősi helyet a Tázlár-Templomhegyen, megtalálja a faluból kivezető, Soltvadkertre vezető műúttól északra, a holland hajógyártól közvetlenül nyugatra. Szerencsére 2014 óta újra szerepel a térképeken az elfeledett magyar hely, így most már bárki ellátogathat oda.

A skót Pompejinek is nevezik a kőkori falut: szinte érintetlen állapotban maradt fenn

Skót Pompejinek is szokták hívni az Orkney-szigetek legnagyobbján, a Mainland-szigeten elterülő neolitikumi települést. Skara Brae kőházait időszámításunk előtt 3180-2500 között húzták fel, és napjainkig hihetetlenül jó állapotban, Európa legjobb állapotú kőkori építményeiként fenn is maradtak.

A skót Pompejinek is nevezik a kőkori falut: szinte érintetlen állapotban maradt fenn

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek forrása: facebook / Zsolt Gallina, Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük