Pszichológiai teszt: mennyire vagy megbocsátó másokkal szemben?
A megbocsátás nem könnyű, de fontos: neked hogy megy?

GettyImages-1080740138
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Azt szokták mondani, hogy aki haragszik, annak van egy feladata: az, hogy megbocsásson. Ez a feladat azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, és ezt a legtöbben jól tudjuk.

Pedig bőven akad olyan helyzet, amikor az embernek elő kell vennie megbocsátóképességét, ha szeretne megőrizni egy számára fontos emberi kapcsolatot vagy megspórolni magának egy haragost. Miért olyan nehéz ez? Mert sokakban erősebben dolgoznak a rossz érzések, amiket a másik ember okozott neki, mint a békülés iránti vágy. Vannak olyanok is, akik egyszerűen félnek fátylat borítani a történtekre, mert attól tartanak, hogy azután megint csalódni fognak az illetőben. Aggódni kár: a megbocsátás nem feltétlenül jelent egyet a felejtéssel, és nem ismerjük el vele a másik fél igazát sem. Elsősorban a saját megnyugvásunkat remélhetjük tőle.

Mennyire vagy megbocsátó?

Saját magad és emberi kapcsolataid minősége érdekében jó, ha tisztában vagy vele, hogy mennyire vagy megbocsátó ember. Ha tudod, hányadán állsz a dologgal, onnan könnyebb lesz fejlődni. Robert Enright pszichológusprofesszor egy erre irányuló tesztet állított össze könyvében. Ha kitöltöd, jobban megismerheted magad. 

Mindenekelőtt gondolj valakire, akire jelenleg haragszol. Ha ilyen ember nincs, idézz fel egy olyan személyt, aki legutóbb olyat tett, amivel megbántott, kárt, kellemetlenséget okozott neked, és mérd fel magadban, hogy most - tehát nem az incidens idején! - hogy érzel vele kapcsolatban. Ha megvan az alany, akkor egy tollra és egy papírra lesz szükséged a kitöltéshez.

Enright 18 mondatot fogalmazott meg, amit érts arra a személyre, akire gondolsz. Értékeld, hogy a következő, 6-os skála alapján mennyire érzed igaznak az egyes állításokat, és jegyezd fel, melyik állításra hányast adtál!

A skála:

1 - Kifejezetten és szigorúan nem értek egyet.

2 - Nem értek egyet.

3 - Bizonytalan, de inkább afelé húzok, hogy nem értek egyet.

4  - Bizonytalan, de inkább afelé húzok, hogy egyetértek.

5 - Egyetértek.

6 - Kifejezetten és szigorúan egyetértek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az állítások:

1. Szívmelengető érzéseim vannak felé.

2. Negatív érzéseim vannak iránta.

3. Kedvességet érzek irányában.

4. Nem kedvelem őt.

5. Boldog vagyok, ha rá gondolok.

6. Haragot érzek iránta.

7. Barátságot mutatok/mutatnék irányában.

8. Kerülöm/kerülném őt.

9. Segítek/segítenék neki, ha bajba kerülne.

10. Nem veszek/vennék róla tudomást.

11. Szívességet teszek/tennék neki.

12. Nem beszélek/beszélnék vele.

13. Szerintem benne van jóság.

14. Korruptnak tartom őt.

15. Jó embernek tartom őt.

16. Nem vagyok róla jó véleménnyel.

17. Jót kívánok neki.

18. Elítélem őt.

Ha megvannak a válaszaid, már ne változtass rajtuk: Enright tesztjében a záró lépés az, hogy az 1-es, 3-as, 5-ös, 7-es, 9-es, 11-es, 13-as, 15-ös és 17-es pontokra adott skála-számaid karikázd be és add össze.

Kiértékelés

Ha 18 és 40 pont között végeztél: nem bocsátasz meg könnyen, de van esélyed fejlődni ebben. Valószínűleg annak az illetőnek sem bocsátottál még meg, akire a kitöltés közben gondoltál. Kapcsolatotok természetesen nem veszett el. Ha nyitott vagy rá, hogy egyszer fátylat boríts a múltra, akkor megszabadulhatsz a haragodtól.

Ha 41 és 63 pont közötti eredményt kaptál: jó úton haladsz afelé, hogy megbocsátóbb ember légy, illetve spongyát vess a történtekre azzal, akire a teszt kitöltése közben gondoltál. Ez akkor sikerülhet, ha valódi motivációt érzel minderre, és szeretnél fejlődni a megbocsátás terén.

Ha 64 és 86 közötti pontot számláltál: viszonylag jól megy neked a megbocsátás, de néha szóban hamarabb megbocsátasz, mint a szívedben. Ennek az lehet az oka, hogy félsz attól, mit mondanak mások, amiért az illető bocsánatkérése ellenére sem tud megenyhülni a szíved.

Ha 87 feletti összpontszámod van: bármilyen kellemetlenség is ér vagy ért, olyan megbocsátó természet vagy, akárcsak egy jótündér. Az illető irányában, akire gondoltál, már nem is érzel haragot, vagy legalábbis keveset, ami hamarosan el is illan.

Mennyire vagy empatikus?

A következő cikkben egy izgalmas empátiatesztet találsz: most megnézheted, mennyire vagy megértő, és mennyire érzed át mások problémáit.

Ezt is szeretjük