Mi lett később a Pilvax kávéházzal? A forradalmi találkozóhely története

A Pilvax kávéházat legtöbben a márciusi ifjak kapcsán ismerik.

Pilvax Pest Preiszler
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden év március 15-én újra és újra felelevenedik az 1848-as forradalom és szabadságharc története, egyúttal pedig szó esik a márciusi ifjak központi találkahelyeként ismeretes Pilvax kávéházról is.

Noha a Pilvax ma is létezik, és igen népszerű, a kávéház már korunk divatját követi, és nem is ugyanott helyezkedik el, mint elődje. Akárhogy is, a régi Pilvax történetét mindenképp érdemes megismerni.

A Pilvax története

1838-at írtak, amikor az akkori Úri, a mai Petőfi Sándor utcában megnyitotta kapuit a Café Renaissance, Privorsky Károly alapításában. A hely hamar a budapestiek közkedvelt kávéházává vált. Négy év múlva, 1842-ben, hat évvel a forradalom előtt került Pilvax Károly kezébe, aki tovább emelte a hely hírnevét.

Az új tulaj a fiatalok ízlésére szabta át a helyet. Vitézeket festetett a falra, és biliárdasztalokat is elhelyezett a térben, ami szimpatikus lehetett a kor ifjúságának számára. A kávéház jogászok, egyetemisták törzshelyévé, a radikális értelmiség, a fiatalság központi találkahelyévé vált. Asztalainál alakult meg a Fiatal Magyarország, illetve a Tízek Társasága is.

Petőfi Sándor.
Petőfi Sándor.

A forradalom alatt Fillinger János vitte a kávézót, amely bár a korábbi tulajdonosról kapta a nevét, ő nem változtatott rajta. Petőfi keresztelte át a helyet később rövid időre a Szabadság Csarnokára. Petőfi, aki a márciusi ifjak gyűrűjében buzgott a kávéház falai között a haza érdekében.

A forradalom után

A Pilvax sorsa a forradalom után lett mostohább, ugyanis egymásnak adták a stafétát az újabb és újabb tulajdonosok. 1849-ben új nevet is kapott, Café Herrengasse lett belőle. 1867-től a hely Schőja Antal, a neves vendéglátó kezébe került, majd később beosztottja, Schowanetz János örökölte meg. Utóbbi az 1848-as forradalmi alakokkal díszíttette fel a kávéház falait.

 

Schowanetz egészen addig vezette a kávéházat, míg végleg be nem zárta kapuit. 1910-ben a bontására határozat született, 1913-ban le is rombolták a háztömböt. Az egykori Pilvax kávéházat méltó módon búcsúztatták 1911-ben. 

Az ikonikus kávéház először 1921-ben nyitott újra, de már egy másik helyen - mai, modern változata a Pilvax közben látogatható, Budapesten.

Mi történt Petőfi Zoltánnal?

A forradalmár költő fiának pontos történetét kevesen ismerik.

 
Ezt is szeretjük