Önmagad szeretetének betűje: te hogy írod a p-t?

Fogj egy tollat és egy papírt, majd írj le néhány szót, melyben szerepel valahol a p betű!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kézírás sokkal több annál, mint amit szándékodban áll közölni vele. Az egymást követő szavak sorozatában egy egész térkép nyílik meg írója hozzáállásáról, önmagával szembeni érzéseiről, de abban is a segítségére lehet, hogy megtalálja a kapcsolatot tudatalattijával. Hű mércéje ez az önbizalomnak, de árulkodik a félelmekről és a képességekről is.

Az írásból viszont nemcsak utólag következtethetsz a jellemvonásaidra. A grafoterápia a viselkedéstudomány ágai közé tartozik, és lényege, hogy az egyént arra ösztönzi, hogy az íráskép egyes elemeinek tudatos megváltoztatásával szabaduljon meg a gátló, negatív gondolatoktól, és helyükre önsegítő szokásokat vegyen fel.

A kiindulópont, hogy az egyes betűknek három zónájuk van: a felső harmad a meggyőződések, az ötletek, a szellem területe. A középső rész a mindennapi élet, a lét veleje, míg az alsó harmad a kapcsolatokhoz való hozzáállás és a szexualitás területe. A betűket tehát ennek megfelelően lehet alakítani.

Mikor változtass a p betűdön?

A p betű önmagunk szeretetének betűje, a közlésfolyamat családjának mostohagyermeke, mivel a középső zóna köre nem elsődleges, csupán másodlagos vonásának számít, alakzata pedig nem ovális, hanem háromnegyed kör. Ez a betű azt tükrözi, hogy írója mennyire szereti és becsüli önmagát. Márpedig ennek elsajátítása alapvető fontosságú a személyiség érési folyamatában.

Ha hajlamos vagy csak azért megtenni dolgokat, hogy a kedvükben járj másoknak, és így jobban megszeressenek, vagy, ha könnyen elcsüggedsz, kevésnek érzed magad, ezáltal nehezedre esik szeretni másokat is, emellett magadban és másokban is csak a hibát keresed, akkor ez a betű az őrangyaloddá válhat: segíthet visszanyerni az egyensúlyodat, illetve biztosítani neked azt a hozzáállást, mely szerint tökéletesen alkalmas vagy a szerepeidre.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Így írd a nagy P betűt!

1. A felső zóna tetejénél kezdve húzz erélyes, lefelé irányuló egyenest az alapvonalig!
2. Emeld fel a tollat!
3. Képezz teljes ívet jobb felé, melyet lágy, jobbra meghúzott hurokkal fejezz be! Ne hagyd, hogy íved összepréselődjön, telten és hasasan rajzold meg!

Így írd a kis p betűt!

1. Húzz egy erélyes, lefelé irányuló egyenest az alsó zónába!
2. Emeld fel a tollat!
3. Képezz teljes ívet jobb felé, melyet lágy, jobbra meghúzott hurokkal fejezz be az alapvonalnál! Ahogyan a nagybetűs változatnál, itt se engedd, hogy íved összepréselődjön vagy elkeskenyedjen!


A szöveget Vimala Rodgers: Grafoterápia című könyvéből idéztük.

A könyvet kiadja: Édesvíz Kiadó.
A könyv ára: 2490 forint.
Itt megrendelheted.
Ezt is szeretjük