Érdekes elmélet a Neander-völgyiek kihalásáról: lehet, hogy a tömeges terméketlenség okozta

Több elmélet felröppent már róla, kihaltak-e, vagy beolvadtak más embercsoportok közé.

Neander-völgyiek kihalása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor az archeológusok azt kutatják, egy régen élt embercsoport hogyan is halt ki, szinte a sötétben tapogatóznak, hiszen akár több tízezer éves távlatokra visszatekintve próbálnak konkrétumokat gyűjteni, megállapítani.

Így van ez a mintegy negyvenezer éve eltűnt Neander-völgyiek kihalásának kutatásával is, melyben egy újabb, az eddigiektől eltérő elmélet látott napvilágot tudós berkekben.

Az új elmélet szerint terméketlenség volt az ok

Hallottunk már elméletet, mely azt mondta, a Neander-völgyiek tulajdonképpen nem haltak ki, csak összeolvadtak más embercsoportokkal, és lassanként eltűnt a Neander-völgyi ember, mint olyan, asszimilálódva és genetikailag is elegyedve a másik embercsoporttal. 

neand

Olyan teória is volt már, mely szerint a Neander-völgyi eltűnését környezeti okok magyarázzák, valamiféle, az ember számára nem elviselhető természeti körülmény, katasztrófa, sőt, akár járványos betegség.

Az új elmélet, mely a franciaországi Aix Marseille Egyetem szakértőjétől, Anna Degioannitól származik, a Neander-völgyiek kihalását azzal magyarázza, hogy a nők terméketlenné váltak, mégpedig éhezés miatt.

- Nem arra leltünk magyarázatot, hogy miért, inkább arra, hogy hogyan történt a kihalásuk, eltűnésük. Ha nincs elegendő élelem, a nők, különösen a húsz év alattiak, akik még egyszer sem szültek, terméketlenné válhatnak - mondta dr. Degioanni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A folyamat a tudomány álláspontja szerint négy-tízezer év alatt zajlott le, ezzel az ismert számadattal operáltak a kutatók. Ha 2,7% volt a húsz év alattiak termékenységének visszaesése, akkor körülbelül tízezer év alatt haltak ki, ha pedig 8% alá esett a termékenységi ráta, akkor négyezer év alatt tűnhettek el a Neander-völgyiek.

Ez az első olyan kutatás, mely demográfiai oldaláról közelíti meg a Neander-völgyiek kihalását, nem pedig valamilyen katasztrófával magyarázza azt. A terméketlenség mellett másik demográfiai ok lehetne még a csecsemőhalálozások nagy száma is. A kutatók, mint Degioanni mondta, szeretnének nyitni, és nyitnak is ilyen új elképzelések felé a Neander-völgyiek kihalásának kutatásában.

Fotók: Wikimedia Commons.

Mit örököltél a Neander-völgyiektől?

Nézz a tükörbe, és keresd meg magadon a tőlük származó külső jegyeket!

12 külső tulajdonság, amit a Neander-völgyi ősöktől örökölhettél: az orrodat és a fejformádat is figyeld meg

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük