Mi őrizte meg a múmiákat évezredeken át? Összetett művelet volt az egyiptomi balzsamozás

Számos múmiát felfedeztek már Egyiptomban, és ezek csaknem mindegyike hihetetlen épségben vészelte át az évezredeket. Épségük megőrzésében a mumifikálás segített, mely a holttest tartósítására szolgáló eljárás.

Noha eleinte csak az előkelő egyiptomiak számára volt jogilag elérhető a halál utáni balzsamozás, idővel a kevésbé tehetős rétegek, majd a parasztság is élhetett ezzel a rítussal.

Miért mumifikáltak?

A különböző kultúrák mindegyikének megvan a maga elmélete arról, mi történik a halál után a lélekkel. Az ókori Egyiptomban úgy hitték, a halott lelke ugyan elhagyja a testét, de abba később visszatér. A testeket azért mumifikálták, hogy az időről időre abba szálló lélek méltó helyre érkezhessen. A lélek visszaszállását egy legendából meríthették, mely szerint Ízisz feltámasztotta halott férjét, Oziriszt, akit Széth, a pusztítás istene elragadott, és ismét szétszórta részeit a tengerbe. Ízisz összeszedte a darabokat, és pólyák segítségével összeállította a testet. Ezután Ozirisz a túlvilág uralkodója lett.

A mumifikálás folyamata

A társadalmi rétegekben lefelé haladva egyre kevésbé fényűző mumifikálási eljárást végeztek. A mumifikálást többféle módon végezték, de az alapvető folyamat hasonló volt. Amíg a mumifikálás tartott, egy pap olvasott fel imádságokat.

Miután a holttestet elhelyezték a balzsamozófelületen, eltávolították agyvelőjét, melyet egy edénybe téve eltemettek. Ezután minden belső szervet, kivéve a szívet és az aortát, kivettek a testből. A szerveket és a test üregét fűszerekkel és pálmaborral fertőtlenítették. A szervek ezután negyven napig nátronlúgba kerültek, majd olajozó és gyantázó eljárásnak vetették őket alá, és szalagokkal négy kanópuszedénybe, azaz négy oltalmazó istennő fejével ellátott, fa- vagy kerámiaedénybe tették.

A testüregbe ezután nátronnal töltött vászonzacskókat, mézgás vászontekercseket, száraz növényeket és szalmát tettek, hogy az gyorsabban száradjon ki. Miután ez megtörtént, pálmaborral kitörölték a testüreget, és végleges töltőanyagokat helyeztek a testbe.

A koponyába gyanta vagy gyantás vászon került, a mellkasi és hasi területre mirhával és gyantával itatott vászon, fűrészpor és gyantás fűrészporral töltött vászonzacskók kerültek.

Kívülről cédrus- és egyéb fényűző, illatos olajokkal kenték be a testet, majd gyantával, hogy az vízhatlanná tegye. Az arcon lévő nyílásokat betömték. A fülbe, az orrba és a szájba is gyantás vászon került. Idővel gyanta helyett bitument használtak.

Végül a test betekerése következett. A testet felékszerezték, majd elsőnek a végtagok ujjait pólyálták be. A végtagokat szorosan kötözték meg. A halotti lepelbe burkolás után betekerték az egész testet vászonnal. Az arcra papirusz- és vászon kartonázsdíszek kerültek, melyeket aranyoztak. A test végül szarkofágba került.

Nem volt mindig balzsamozás

A predinasztikus, azaz dinasztiák előtti időkben a temetkezés egyszerűen történt. A holttesteket homokba ásott gödrökbe temették, melyekben a testek a forróságtól egyszerűen kiszáradtak, maguktól mumifikálódtak. Innen származhatott a hiedelmük, hogy a test épsége szükséges ahhoz, hogy a lélek visszalátogasson idővel. Valószínűleg véletlenül áshattak ki később szinte épen maradt testeket. Különböző anyagokkal és eszközökkel a Nagada kultúrában kezdtek mumifikálni. Ekkor már kivették, és egy nagyobb edénybe helyezték a belső szerveket, a halott lábához.

A mumifikálás folyamata i. e. 3000-re forrotta ki magát, ekkorra érte el azt a korban maximális fejlettségi szintet, melyet a legfelső réteg megengedhetett magának. Az Újbirodalom idejének végén használták a legjobb technikákat, ettől fogva e tudomány nem fejlődött tovább. A mesterséges mumifikálásra azért lett szükség, mert elterjedtek a koporsók, így a test nem érintkezett a forró homokkal, ami kiszáríthatta volna.

Ajánlókép: Getty Images.

• múmia
• érdekesség
• történelem
• egyiptom
• halál
• halott
• Terasz