Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy önmagam vagyok, és ez számonkérhető rajtam - Mit tanultam Popper Pétertől?
Popper Péter több mint tíz éve nincs köztünk. Nemrég megjelent könyve kapcsán gondolkodtam el azon, milyen sokat tanultam tőle, milyen sokban járult hozzá ahhoz, hogy most az vagyok, aki vagyok.

GettyImages-1189366444
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Se szeri, se száma manapság azoknak a könyveknek, amelyek az emberi élet nagy kérdéseire keresik a választ, vagy segíteni próbálnak abban, hogyan oldjuk meg a mindennapi életünk során felmerülő kisebb és sokkal nagyobb problémákat, ne adj isten, megoldást kínálnak az önismeretre, a boldogságra. Elég, ha megnézzük a különféle eladási listákat, és láthatjuk, a vezető tízesben több a pszichológia, önismeret, mint a szépirodalom. Nem gondolom, hogy ennek az az oka, ilyen nagy az igény arra, hogy az emberek foglalkozzanak magukkal, feltárják személyiségüket, megnézzék, milyen mozgatórugók mentén élik az életüket, szembenézzenek az árnyékos oldalukkal és a félelmeikkel. Én azt látom, igény inkább arra van, hogy készen kapott, instant megoldásokat kapjanak arra, hogyan legyenek vonzóak, hogyan tudjanak eladni termékeket, hogyan tudjanak manipulálni másokat, hogyan jöjjenek rá, ha hazudnak nekik, hogy fogjanak férjet maguknak, és hogyan legyenek boldogabbak. És a piac igyekszik kiszolgálni ezeket az igényeket.

Csábító a gondolat, hogy a kényelmes megoldást válasszam, meg is tenném, de nem hiszek abban, hogy egyszer csak, egy találomra felcsapott könyvből megtalálom a rám szabott, kész választ úgy, hogy nekem nem kell érte tennem semmit. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem olvasok a témában, sőt, akár ebben a pillanatban össze tudnék állítani egy „Tíz könyv, ami megváltoztatta az életemet” vagy „Tíz könyv, ami valóban segített, amikor szarban voltam” listát.

Ezeken a listákon biztosan lenne könyv Popper Pétertől. „Popperista vagyok”, szoktam mondogatni, szerintem tetszene neki, de abban is biztos vagyok, hogy nevetve legyintene egyet, és azt válaszolná, hülye vagy te, drágám, nem popperista. És ebben is igaza lenne, mert azt gondolom, nem szeretné, ha bárki vakon követné, és kételyek, kérdések nélkül fogadná el mindazt, amit mondott, gondolt, azt meg pláne, hogy valamiféle gurunak, Messiásnak tartsa őt bárki, akinek a mondatait szép képeken osszák meg a közösségi oldalakon.

Nemrég megjelent a Hogyan válasszunk magunknak sorsot? című könyv, amiben eddig még nem publikált előadásait olvashatjuk. A nagy sikerű Lélekrágcsálók után jólesett egy új Popper-könyvet kézbe venni. Mielőtt kinyitottam, percekig mosolyogtam a borítón levő egérkére, és már akkor elhatároztam, hogy leírom, mi mindent tanított nekem ő, mert azt tudom, hogy sokat formált rajtam, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én, Hódos Hajni az legyek, aki most vagyok.

"Az ember oszthatatlan teljesség. Csak az egész embert lehet elfogadni vagy elutasítani. Az emberi kapcsolatok, kötések...

Közzétette: Popper Péter – 2016. május 26., csütörtök

Az első és legfontosabb dolog, amit Popper Péter adott nekem, az, hogy a dolgokat mindenki számára közérthetően fogalmazzam meg. Az, hogy mindenki számára közérthetően, azt jelenti, hogy amit mondok, és amit leírok, befogadható legyen a szakmunkásnak és az egyetemi adjunktusnak is. A hatalmas műveltség, az olvasottság, a karizma, az eredeti gondolkodás mit sem ér, ha gőgből, elitizmusból vagy valamiféle szükségszerű távolságtartás miatt úgy kommunikálunk, hogy az a másik számára nem befogadható. Az okosságunkat, a felhalmozott lexikális tudást nem arra kell használni, hogy többszörösen bővített mondatokban, indokolatlanul használt idegen szavakkal teletűzdelve, önmagunk felségességébe és lila ködbe burkolózva megnyilatkozzunk a saját közegünk számára, az öncélú magamutogatás. Erős szöveget, jó mondatokat lehet sallang nélkül is mondani, írni.

Minden út jó. Mert mindegyik ugyanoda vezet. Mindegy, milyen vallásúak vagyunk, melyik istenben (vagy akár több istenben) hiszünk, mindegy, milyen önismereti utat választunk, a célja mindegyiknek ugyanaz. Ezért nincs jó vagy rossz út, nincs jó vagy rossz megoldás, nincs alacsonyabb rendű vagy felsőbbrendű megküzdési stratégia. Mindegy, hogy paphoz vagy pszichológushoz fordulunk, hogy egyedül vagy csoportban haladunk, mindegy, hogy nyílegyenesen vagy nagy kitérőkkel, vargakanyarokkal tartunk oda, ahova tartunk, mert minden ugyanoda visz. Minden, ami a világ és önmagunk megértésére törekszik, ugyanoda visz. Nincs sok más cél, sok egyénre szabott cél, egy cél van.

A félelmet nem legyőzni kell, és nem felülkerekedni rajta, hanem közelíteni kell hozzá. És akkor meglátjuk, hogy az, amit a gondolatainkkal, szorongásainkkal, hiedelmeinkkel felnagyítottunk, valójában nem is olyan nagy ügy. Hogy mi magunk tettük hatalmassá, mi növesztettük óriásivá. A félelmeink kibírhatóak, megélhetőek, és nem pusztítanak el minket. Menj oda, egészen közel, éld át, éld túl, és akkor nem ural többé. Az átélés és a megismerés reálissá teszi a túlértékelt, túlnövesztett félelmeket. Kibírjuk, túl vagyunk rajta, mehetünk tovább.

Felnőttnek lenni menő. Számomra felnőttnek lenni azt jelenti, hogy önmagam vagyok - Popper szerint ez az egyetlen dolog, ami számonkérhető rajtunk. Önmagunk vagyunk-e, vagy lavírozó, gyermeki állapotban leledzünk, esetleg mindenki Benjáminkájává váltunk, aki addig próbált megfelelni másoknak, amíg elfeledkezett a saját igényeiről, a saját értékeiről, a saját vágyairól, és mások elvárása szerint éli az életét? Ha van saját meggyőződésem, ha a lelkiismeretem szerint élek, akkor tudok és merek az elvárások között szelektálni, merek nemet mondani. Akkor mondhatom el, hogy önmagam vagyok, és aszerint élek.

A legnagyobb bűn a gyávaság. A gyávaságon azonban nem azt kell érteni, amikor valami külső dologtól fél az ember, a gyávaság legcsúnyább formája az, amikor az ember önmagától fél, önmaga elől menekül, önmaga dolgaival gyáva szembenézni. Csak a bátorság adhat az embernek belső tartást és méltóságot.

Mindenki - egyénileg és kollektíven - azt hangsúlyozza, amiben fogyatékossága vagy hiánya van. Mindig azt kell bizonygatni szavakban és jelszavakban, ami nincs - ami van, az nem szorul igazolásra. „Azt gondolom, hogy mi egy frázisokat kedvelő nemzet vagyunk, s jelszavaink között mindig ott van a család, a haza, az Isten, a szeretet, és minden olyan dolog, amivel valahogy gyengén állunk.”

A cikk az ajánló után folytatódik

„Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő. Gondolati háttér: a pánik és főként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen mindörökre megmarad, a jövőnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Gyerekek és kamaszok gondolkodnak így, akiknek gondolati horizontját teljesen elfedi egy adott helyzet. Ezért is reagálnak érzelmileg olyan szélsőségesen. A felnőtt ember már tapasztalhatja, hogy elviselhetetlennek érzett helyzetei egy idő után már érdektelenek, sokszor már csak halványan, minden érzelmi jelentőség nélkül emlékszik vissza rájuk. Ezt a tudást meg kell őrizni a kétségbeesés órájában is.”

Fotók: Getty Images Hungary, Popper Péter FB oldal

Te hogyan szeretsz?

Dr. Lukács Liza nemrég megjelent könyve, a Hogyan szeretsz? - Kötődési sebeink gyógyítása útmutatást ad, hogyan ismerhetjük meg egyéni kötődéstörténetünket, és ha szükséges, hogyan írhatjuk át.

Ezt is szeretjük