3 téves gondolat a megbocsátásról: mi az valójában, és miért jó a sértett fél számára?

A pszichológus elmondta, milyen gyakori tévedések élnek a megbocsátásról, és mi az valójában.

GettyImages-1278915467
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy bántó szó, egy csúnya hátba szúrás, egy szerelmi csalódás, egy hazugság - annyi minden történhet az életben, ami miatt az ember haragot érezhet valaki iránt.

A rossz esemény keltette érzést az ember súlyos tarisznyaként cipeli, amit legszívesebben csak letenne és maga mögött hagyna, de mintha valamilyen szuper erős ragasztóval erősítették volna a hátára, egyáltalán nem könnyű elengedni a dolgot. A megbocsátás nehéz, ugyanakkor egy félreértett dolog is, ahogy arra Andrea Brandt pszichológus is rávilágít.

Miért nem bocsát meg az ember?

Noha a megbocsátás fontos, a pszichológus szerint sok oka van annak, hogy az ember miért nem teszi meg. Haragot érez, talán bosszút is akar állni a másikon. Azzal, hogy nem adja könnyen a megbocsátását, úgy érzi, hogy ura a helyzetnek, ha azonban megtenné, azzal elvesztené ezt a kontrollt.

Nem tudja, hogyan oldja meg a helyzetet. Szeretne kapcsolatban maradni azzal a személlyel, aki megbántotta, és bár a düh és a harag nem pozitív, ha nem bocsát meg, azzal fenntarthatja a viszonyt.

A megbocsátás halogatása egy módja a távolságtartásnak is. A sértett biztonságban érzi magát, mert érzelmileg elszakad attól az illetőtől, aki bántotta. Talán az adrenalin is élteti, amelyet a harag nyújthat. Végül pedig önérzete egy részét abból merítheti, hogy áldozat. Nem tudja, hogy a megbocsátás valójában neki a jó.

Három általános tévedés van a megbocsátás kapcsán a pszichológus szerint:

  • Bár sokan úgy hiszik, de a megbocsátás nem egyenlő azzal, hogy a sértett felmentené az ellene tevő illetőt, mintha a tettének bármilyen szempontból is létjogosultsága lett volna, illetve elfogadható lenne, amit elkövetett.
  • A megbocsátás nem jelenti, hogy a sértettnek nem szabad, hogy többféle, akár ambivalens érzése legyen a helyzettel kapcsolatban, ahogyan azt sem, hogy már soha többé nem szabad gondolnia arra, ami történt.
  • A megbocsátás nem jelenti, hogy el kell felejteni, ami történt. Sőt, jó, ha az ember észben tartja a történteket, mert akkor megláthatja az értelmét mindannak, amit átélt. Mit tanult belőle? Milyen szempontból lehetett végtére is hasznos a dolog?

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mi a megbocsátás valójában?

Ha megbocsátunk, a pszichológus szerint elengedjük azt a negatív dolgot, amit velünk tettek. Amennyiben ez nem történik meg, az ember képtelen megszabadulni attól a tehertől, amit jelent. Lefoglalja a figyelmét, és visszarántja a múltba. A megbocsátás tehát elengedés.

A pszichológus szerint a megbocsátás elfogadás is, mert az ember elfogadja, ami történt, megtanul vele együtt élni, majd képessé válik tovább lépésre, hogy produktívan folytassa a saját útját.

Végül, amit mindenképpen tudni kell, hogy a megbocsátás valójában a sértett fél érdeke. Az, aki megbocsát, megszabadítja magát a nehezteléstől, a fájdalomtól és a múlttól. Megbocsátással az ember teljes mértékben a jelenben élhet. A megbocsátás tehát nem olyasvalami, amit valaki más érdekében tesz. A pszichológus szerint ez a legfontosabb, amit tudni kell róla.

Szorongásoldó jóga

A szorongás okozta rossz érzéseken sokat segíthet a jóga, ami ellazít és oldja a feszültséget. A következő cikkben egyszerű gyakorlatok szerepelnek.

8 egyszerű jógagyakorlat, ami oldja a szorongást és csökkenti a stresszt - Az alvásban is segíthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük