Megtalálták a hatodik érzék génjét

Egy emberi szemben található fehérje segíthet a láthatatlan érzékelésében. A több állatban jelen lévő vegyülettel érzékelhető a mágneses tér?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az intuíció eddig olyan misztikus képességnek tűnt, melynek létezését csak maga a megérzés igazolhatta, ám a tudósok olyasmit találtak, ami biológiai szinten is alátámaszthatja a hatodik érzék létezését.

A University of Massachusetts Medical School kutatásai szerint az emberek rendelkezhetnek egy olyan belső iránytűvel, melynek segítségével képesek érzékelni a Föld mágneses mezejét, így eljuthatnak egyik helyről a másikra mindenféle külső navigációs eszköz nélkül.

A Nature magazin beszámolója szerint a mostani kísérletek résztvevői először Danaida-lepkék voltak, akik éjszaka is jól tájékozódnak. Ezen képességükért a kriptokróm nevű anyag felelős, egy fényérzékelésben szerepet játszó fehérje, mely a szervezet cirkadián ritmusának fenntartásában is segít, vagyis az alvási és ébrenléti periódusok egyensúlyáért felelős.

Ez a fehérje azon ritka vegyületek közé tartozik, amelyek növényekben és állatokban is jelen vannak, a lepkékben található molekula viszont ahhoz hasonló, amely az emberi szemben is jelen van. A tudósok ebből arra következtetnek, hogy az emberek talán a lepkékéhez hasonló tájékozódóképességgel rendelkeznek.

Ugyanez a molekula található a madarak szemében is, akik látják is a mágneses mezőt. Az északi irányt fekete mezőként érzékelik a látóterükben, ezért nem tévednek el hosszú, kontinenseken átívelő útjukon sem.

Mit jelentenek az álmaid?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Már csak az a kérdés, hogy az ember miért nem támaszkodik a mindennapok során is erre a képességére. Az egyik lehetséges válasz szerint az idők során elhalványult a fehérjének ez a funkciója. Más vélemények szerint viszont ez a tájékozódási intuíció manapság nem jut nagy szerephez az ember életében, hiszen az elektromos eszközök által kibocsátott mágneses hullámok megzavarják ennek a természetes antennának a működését.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük