Fontos gondolat a megbánásról: jó útravaló mindenkinek az életbe
Miért ne bánd, ha megbánsz valamit?

sajnalja
Ez is érdekelhet

London gyerekkel is felejthetetlen: így tegyük kényelmessé az utat! (x)

Legyél az idei nyár divatdiktátora! (x)

Kellemetlen, gyakori vizelési inger: mit tehetsz ellene? (x)

A nő kétszer (x) - Szeretni kell, és pont.

Kimeríti a testet a kánikula: 4 bevált tipp a gyors felfrissüléshez (x)

beauty and style

Nőies szettek esős nyári napokra: jobb kedvre derítenek, ha rossz az idő »

Ettől a tornától teljesen átváltozik a tested: alakformálás otthon »

Ne a hajadhoz, a bőröd színéhez válassz vörös rúzst: megmutatjuk, melyik illik hozzád »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Emberek vagyunk, cselekszünk, jól és rosszul döntünk. Mindenkivel előfordul, hogy téved, helytelenül, hibásan viselkedik, és ezt később megbánja.

A megbánástól sokan félnek, de Kathryn Schulz, a pszichológia területén működő TED-előadó elmondta, miért ne bánjuk soha, ha megbánunk valamit, és hogyan gondoljunk hibáinkra, hogy azok elviselhetőek legyenek. Érdekes gondolatait a videón, illetve lentebb magyar kivonatát is megtalálod.

Ne bánd a megbánást!

Fordította: Keresztúri László

Tehát ez Johnny Depp persze. És ez Johnny Depp válla. És ez Johnny Depp híres válltetoválása. Néhányan emlékezhetünk, hogy 1990-ben Depp eljegyezte Winona Rydert, és a jobb vállára tetováltatta, "Winona mindörökké." És három évvel később - ami őszintén szólva az örökkévalóság egy formája hollywoodi normák szerint - szakítottak, és Johnny elment, és egy kis javítást hajtott végre. És ma a vállán ez áll, "Wino mindörökké."

Tehát úgy, mint Johnny Depp és az amerikaiak 25%-a 16 és 50 között, nekem is van egy tetoválásom. A tetoválásomat 29 éves koromban csináltattam, és azonnal meg is bántam. És ez alatt azt értem, hogy amint kiléptem a tetoválószalonból, egy érzelmi összeomlás vett rajtam erőt világos nappal az East Broadway és a Canal Street sarkán. Ami erre a legmegfelelőbb hely, mert senkit sem érdekel a másik. És ezután hazamentem aznap este, és még jobban magamba zuhantam, amiről bővebben azonnal beszélek.

És ez valójában eléggé megdöbbentett, mert ezt megelőzően büszke voltam arra, hogy semmit sem bánok meg. Rengeteg hibát követtem el, és idióta döntéseket hoztam persze. Minden órában ezt teszem. De mindig úgy éreztem, nézd, a legjobb elhatározást hoztam, amit csak lehetett, ahhoz képest, ki voltam akkor, ahhoz képest, milyen információk álltak a rendelkezésemre. Tanultam belőle. Valahogyan eljuttatott az életben oda, ahol ma vagyok. És ez rendben van, nem változtatnék rajta.

Más szóval, elfogyasztottam nagyszerű kultúránk bánkódás-üdítőitalát, ami arról szól, hogy siránkozni a múltban történt dolgok miatt felesleges időfecsérlés, mindig előre kell tekintenünk, nem hátrafelé, és az egyik legnemesebb és legjobb dolog, amit tehetünk, az az, hogy igyekeznünk kell bánkódásmentes életet élni.

Ez a gondolat szépen kifejeződik a következő idézetben: "A gyógyír nélküli dolgokkal nem kell foglalkozni; ami történt, megtörtént." És ez elsőre tényleg egy követendő filozófiának tűnik - egy olyasvalami, amivel mindnyájan egyetérthetünk -, amíg el nem mondom, ki mondta.

A cikk az ajánló után folytatódik

Rendben, tehát Lady Macbeth mondja ezt férjének, hogy ne legyen már olyan puhány, és ne legyenek rossz érzései az emberek megölése miatt. És, ahogy a dolgok történtek, Shakespeare valamit akar nekünk mondani, mint általában. Ha teljesen rendben akarunk létezni, és teljesen emberiként, úgy hiszem, meg kell tanulnunk nem bánkódás nélkül élni, hanem vele együtt.

Kezdjük tehát néhány szakkifejezés értelmezésével. Mi a sajnálat? A sajnálat egy érzés, melyet akkor élünk át, amikor úgy hisszük, hogy jelen helyzetünk jobb vagy boldogabb lehetne, ha valamit másként csináltunk volna a múltban. Más szóval, a sajnálathoz két dologra van szükség.

Először is, szükség van tevékenységre - elsősorban döntést kellett hoznunk. Másodszor, képzelőerőre van szükség. Képesnek kell lennünk arra, hogy elképzeljük a visszatérést és egy más választást, és ezután képesnek kell lennünk előretekerni a képzeletbeli felvételt, és elképzelni, hogyan alakulnának a dolgok a jelenben. És valójában minél több ilyen dolog van, annál több a tevékenység és képzelőerő egy bizonyos bánkódás miatt, és annál intenzívebb a bánkódás.

Vagyis tegyük fel, hogy éppen úton vagyunk legjobb barátunk esküvőjére, és próbálunk eljutni a repülőtérre, és egy dugóba kerülünk. "A hídon kellett volna mennem, nem az alagúton át. "Át kellett volna hajtanom a sárgán." Ezek a bánkódás kialakulásának klasszikus feltételei. Bánkódunk, amikor úgy érezzük, felelősek vagyunk egy döntésért, mely rosszul sült el, de majdnem sikerült.

Ilyen határokon belül persze sok dolog miatt bánkódhatunk. A kutatóknak eszükbe jutott, hogy visszalépjenek, és azt mondják, rendben, de általában mi miatt is bánkódunk a legjobban? Végül a válaszok így alakultak:

Tehát a leggyakoribb hat sajnálkozás - amiket a legjobban sajnálunk életünkben: oktatás, oktatásról hozott döntések, karrierre, szerelemre, gyermeknevelésre vonatkozó sajnálkozás, különféle döntések és választások saját magunk megítéléséről, és hogyan töltjük szabadidőnket - vagy még pontosabban, hogyan nem töltjük azt. A fennmaradó sajnálkozás ezekkel a dolgokkal függ össze: pénzügyek, családi gondok - kivéve szerelem vagy gyereknevelés -, egészség, barátok, lelki élet és közösség.

Viszont, ha ezek miatt a dolgok miatt sajnálkozunk, és átható sajnálatot érzünk miattuk, milyen érzés ez valójában? Mindannyian ismerjük a választ. Szörnyű érzés. A bánkódás kegyetlen érzés.

A sajnálkozás négy bizonyos és következetes módon okoz érzelmi fájdalmat. Az első az elutasítás. Amikor hazaértem aznap este, amikor tetováltattam magam, egész éjjel fent voltam. És az első órákban pontosan egyetlen gondolat járt a fejemben. És ez a gondolat az volt, "El kell tüntetni!" Ez egy hihetetlenül primitív érzelmi válasz. Úgy értem, ettől már nincs messze az, hogy "Anyut akarom!" Nem próbáljuk megoldani a problémát. Nem próbáljuk megérteni, hogyan született a probléma. Csak azt akarjuk, hogy eltűnjön.

A sajnálkozás másik jellemvonása a zavarodottság érzete. "Hogyan tehettem ezt? Mire gondoltam?" Nem tudunk azonosulni ezzel a résszel. Nem értjük ezt a részt. És persze, nincs bennünk empátia ezzel a résszel szemben. A sajnálkozás harmadik összetevője egy intenzív óhaj, hogy megbüntessük magunkat. Ezért a sajnálkozás tekintetében ezt mondjuk: "Miért nem tört le a karom, amikor ezt tettem."

A negyedik összetevő az, amit a pszichológusok perszeveratívnak neveznek. Perszeverálni azt jelenti, megszállottan és ismételten összpontosítani ugyanarra a bizonyos dologra. Így a perszeveráció hatása alapjában véve az első három összetevő megragadása és behelyezése egy végtelen hurokba.

Mindez különösen fájdalmas nekünk a nyugati világban, annak a markában, amire néha csak úgy gondolok, mint a Control-Z kultúrára - Control-Z, mint egy számítógépes parancs, visszacsinál. Hihetetlenül hozzászoktunk ahhoz, hogy ne kelljen szembenéznünk az élet kemény arcával, bizonyos értelemben.

Azt gondoljuk, a problémákat megoldhatjuk pénzzel vagy technológiával, és a probléma az, hogy történnek bizonyos dolgok az életben, melyeket kétségbeesetten meg akarunk változtatni, de nem tudunk. Néha a Control-Z - visszacsinálás - helyett tulajdonképpen zéró irányításunk van. És azoknak közülünk, akik irányításmániásak és maximalisták, ez nagyon nehéz.

Hogyan élhetünk együtt ezzel? Megjegyezném, hogy van három dolog, mely segíthet békét kötni a bánkódással. Az első, hogy nyugodjunk bele bizonyos mértékben az általánosságába. Ha beírjuk egy internetes keresőbe, hogy sajnálkozás és tetoválás, 11,5 millió találatot kapunk...

A másik dolog, ami segíthet békét kötni a sajnálkozással, az az önmagunkon nevetés. Az én esetemben az egyáltalán nem volt gond, mert tulajdonképpen nagyon könnyen tudtam nevetni magamon, amikor 29 évesen anyut akartam, amiért nem tetszett az új tetoválásom. Viszont ez egy kegyetlen és nagy dumás ötletnek tűnhet, amikor a mélyebb sajnálkozásokról van szó. De én nem hiszem, hogy errő lenne szó. Bárki közülünk, aki már átélt sajnálkozást, melyben igazi fájdalom és szomorúság volt, megérti, hogy a humor, de még a fekete humor is nagy szerepet játszhat a túlélésünkben. Összeköti életünkben a pólusokat, pozitívat és negatívat, és újra lendületbe hoz.

A harmadik mód, amivel békét köthetünk a sajnálkozással, az idő segítségével történik, amiről mindannyian tudjuk, hogy minden sebet begyógyít - a tetováláson kívül, ami örökös. Tehát már sok éve, hogy megkaptam a tetoválásomat. Akarjátok látni? Rendben. Tulajdonképpen figyelmeztetnem kell arra, hogy csalódottak lesznek. Mert valójában nem is annyira visszataszító. Nem tetováltattam magamra Marilyn Manson arcát valamelyik intim testrészemre vagy valami ilyesmi. Amikor mások látják a tetoválásomat, a legtöbbször tetszik nekik. Viszont az a fontos, hogy nekem nem tetszik. Ahogy már mondtam, maximalista vagyok. De azért megmutatom.

Ez a tetoválásom. Sejtem, néhányuknak mi jár az eszükben. Tehát biztosíthatom Önöket arról, hogy néhány sajnálkozásuk nem annyira csúnya, mint ahogyan azt gondolják. Ezt azért tetováltattam magamra, mert a húszas éveimet az országon kívül éltem, utazgatva.

Azt hittem, hogy egyfajta állandó emlékeztetőként fog szolgálni. Valójában emlékeztet a legfontosabb leckére, amit a sajnálkozás taníthat nekünk, ami egyben az egyik legfontosabb lecke, amire az élet megtaníthat. És ironikus, de azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amit a testemre tetováltathattam - részben, mint író, de mint emberi lény is.

A helyzet az, hogy ha vannak céljaink és álmaink, és meg akarjuk tenni a tőlünk telhetőt, és ha szeretjük az embereket, és ha nem akarjuk megbántani vagy elveszíteni őket, fájdalmat kellene éreznünk, amikor a dolgok nem sikerülnek. Nem az a lényeg, hogy sajnálkozás nélkül éljünk. A lényeg az, hogy ne utáljuk magunkat miatta.

A tanulság, amit végül levontam a tetoválásomból, és, amit ma meg akarok osztani, a következő: meg kell tanulnunk szeretni a hibás, tökéletlen dolgokat is, amiket létrehozunk, és meg kell bocsátani magunknak, amiért létrehoztuk őket. A sajnálkozás nem arra emlékeztet, hogy valamit rosszul csináltunk. Arra emlékeztet, hogy tudjuk, jobban is csinálhatjuk.

Köszönöm.

Ezt is szeretjük