1942-ig a lobotómiák 75%-át nőkön végezték el: egyesek csak álmatlanság miatt kerültek a tébolydába
Pár évvel ezelőtt végzett kutatások szerint a lobotómiák nagy részét nőkön hajtották végre.

GettyImages-515219722
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Egy portugál neurológus, António Egas Moniz fejlesztette ki a lobotómiát még 1937-ben, melyben az agy homloklebenyét metszik ki a szemen keresztül egy jégcsákányhoz hasonló (kezdetekben egy tényleges jégcsákánnyal), orbitoclas nevű punkciós tűvel, amit kis kalapáccsal ütöttek be a koponyába. Hivatalosan skizofréniát, depressziót és különböző mentális betegségeket gyógyítottak vele, a felfedezésért 1949-ben még Nobel-díjat is kapott.

Mára már a lobotómia az egyik legjobban kritizált kezelésnek minősül az egész történelemben, melynek hatására súlyos személyiségbeli változások léptek fel, sokan életüket is vesztették közben. Ám a 20. század elején nemcsak a lobotómiával gyógyítottak, hanem bevett terápiának számított a radioaktív iridium-194-es besugárzása, az elektrosokk és a kokainszármazékok injektálása is az agyba.

Nőkön végzett lobotómia

Egy 2018-as, átfogó kutatás meglepő dolgot tárt fel: annak ellenére, hogy a 20. század első felében túlnyomórészt férfiakat utaltak be az egészségügyi intézményekbe, mégis nőknél végezték el a legtöbb lobotómiát.

1960-ban készült kép egy lobotómián átesett páciensről.
1960-ban készült kép egy lobotómián átesett páciensről.

Walter J. Freeman II és James W. Watts neurológusok feljegyzéseiből, akik előszeretettel alkalmazták az eljárást, fény derült arra, hogy hat páciensből öten nők voltak, és úgy vettek részt a kezeléseken, hogy nyugtalansággal, álmatlansággal kerültek be a pszichiátriára. Mai szemmel már egyáltalán nem tűnik érhetőnek, miért ilyen drasztikus beavatkozást végeztek rajtuk, bár tény, hogy már akkor is voltak ellenzői az eljárásnak.

A dokumentumaikban szerepel egy olyan hölgy is, aki egyszerűen csak félt az öregedéstől, a beavatkozás után pedig azt írták róla, hogy most már „nyugodtan megöregedhet", legyőzte a félelmét, és tud vigyázni a lakására. Az önállósága, egyedi gondolatai csorbát szenvedtek, de a férje még ennek ellenére is nagyon elégedett volt az eredménnyel, azt nyilatkozta, hogy normálisabb, mint valaha.

Így nézett ki az orbitoclas.
Így nézett ki az orbitoclas.

Szomorú szám, de a források szerint 1942-ig a Freeeman-Watts lobotómiák 75%-át nőkön végezték el. De nem csak Amerikában volt szembetűnő különbség a nemek között. 1944 és 1966 között Svédországban több mint 4500 lobotómiát hajtottak végre betegeken, akiknek nagy része szintén nő volt. Emellett a Nature magazinban megjelent kutatás is arról árulkodik, hogy az 1935 és 1985 között Franciaországban, Svájcban és Belgiumban kezelt páciensek 85%-a volt nő. Nem lehet pontosan tudni, hogy ez arról árulkodik-e, hogy akkoriban több nő szenvedett mentális betegségben, de ahogy mindenki sejtheti, sajnos valószínűbb, hogy egészen más állt ennek a jelenségnek a hátterében.

A társadalmi elvárás

Ebben az időben a nőktől azt várták, hogy nyugodtak, kooperatívak legyenek, nem csoda hát, hogy sok férfi támogatója akadt ennek a hirtelen nyugtató eljárásnak, amitől egy csapásra engedelmessé váltak. A férjek, apák, fiútestvérek nőrokonukat beutaltathatták tébolydába, amiről korábbi cikkünkben már írtunk.

Rosemary Kennedy édesapjával, Joseph Patrick Kennedyvel.
Rosemary Kennedy édesapjával, Joseph Patrick Kennedyvel.

John F. Kennedy húgát, Rosemary Kennedyt például saját apja, Joseph Patrick Kennedy, az Egyesült Államok nagykövete küldte lobotómiára, mert elege volt abból, hogy kicsapongó életet él, és állandóan flörtöl a férfiakkal. Sajnos a beavatkozás után az egyébként gyönyörű, 23 éves lánya szellemileg és testileg is fogyatékossá vált.

Az őrület 1967-től csillapodott, ekkor hajtotta végre utolsó homloklebenyműtétét Walter J. Freeman II. Páciense a beavatkozás következtében elhunyt, így eltiltották a műtőasztaltól. Közben már nagyjából tíz évvel korábban, 1954-től elérhetővé vált a klórpomazin, ami rövid időn belül a legfőbb nyugtatószerré nőtte ki magát. Szedatívumokat és nyugtatókat is főleg nőknek írtak fel.

Biztonságosabb és a hatásosabb gyógyszer csak 1968-tól került a patikákba, ez volt a válium. Akkoriban „szociálisan diszfunkcionális” nőknek javasolták, tehát akik túl ambiciózusok, hajadonok voltak, esetleg menopauzában vagy látássérüléstől szenvedtek. Akármennyire felháborító, még mindig jobb út volt ez, mintha vegetáló zombiként kellett volna leélniük életüket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az, hogy az orvosok aránytalanul használnak nyugtatókat a nők terápiájaként, jól mutatja, hogy a nemi elfogultság hogyan alakította a huszadik század orvoslását. Még a mai kezelésekre, terápiára is hatással van az implicit elfogultságnak nevezett jelenség, illetve a sztereotípiák, és ez sajnos áthatja az orvostudományt is.

Mindenesetre ugyan csak kirívóan ritka esetekben, egyes helyeken a mai napig végeznek lobotómiát, persze, már egyáltalán nem ugyanolyan módszerrel, mint hajdanán - bár a szakmában a legtöbb kompetens alak így is elhatárolódik tőle, barbár beavatkozásnak tartja. A 21. század elején kérvényezték is, hogy vonják vissza az orvosi Nobel-díjat António Egas Moniztól, mert valójában egy hibás pszichiátriai eljárást fedezett fel.

Elmegyógyintézeti portrék

Színesben egész más egy ilyen fotókat nézni.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük