Mikor lesztek pároddal a legboldogabbak? A számmisztika ezt jósolja

Azzal a dátummal kell számolnod, amikor összejöttetek. Egyszerű, mutatunk egy példát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden kapcsolatban előfordulhatnak hullámvölgyek. Van úgy, hogy nagyobb a boldogság, máskor pedig feszültebb a helyzet. Ez a váltakozás teszi lehetővé azt, hogy az ember igazán képes legyen értékelni a jót, hiszen megtapasztalhatja annak ellenkezőjét is.

Ha a ti párkapcsolatotokra gondolsz, bizonyára fel tudsz idézni édes és keserű pillanatokat, napokat, időszakokat. Minden jó és rossz dolog, ami veletek történik, számtalan forrásból eredő energiák összjátékának tudható be. Kapcsolatotokat részben a számok energiái befolyásolják, hiszen a numerológia szerint minden szám más energiával bír.

Az a dátum, amikor összejöttetek, számok sorozata, így aztán együttes erővel hatnak is rátok. Összegezd őket úgy, hogy összeadod a számokat egyenként, majd az eredményt is újból. Annyiszor ismételd a jegyek összeadását, amíg nem kapsz 1-től 9-ig terjedő számot, vagy 11-es, 22-es vagy 33-as mesterszámot. Ha megvagy a számolással, olvasd el közös számotok elemzését: elárulja, mikor lehet majd kapcsolatotok legboldogabb időszaka.

Példa: 2012. 02. 14. dátum esetén: 2+0+1+2+2+1+4=12, 1+2=3.

1-es

Párkapcsolatotok jövője igen ígéretes, ezt már a legelején sejteni lehetett. Az sem kizárt, hogy szerelem volt első látásra a tiétek. Legboldogabb időszakotok az első évre tehető, amikor is bimbózó románcból egyre mélyülő szerelem válik belőle.

2-es

Kettőtök közös útja mesés lehet. Mind a kommunikáció, mind a szexualitás remekül működhet, testileg-lelkileg harmóniában lehettek. Legboldogabb időszakotok együttlétetek második éve, amikor közös álmodozásba kezdtek a jövőt illetően.

3-as

Ha a 3-ast kaptad eredményként, rátok szinte mindenki irigykedhet, hogy ilyen színesen, ötletdúsan, élményekben gazdagon élitek közös életeteket. Legboldogabb időszakotok a harmadik évetek, ami nálatok pozitív fordulatot, új szintet hozhat.

4-es

Mindig vidám, igazán nyerő párod lehettek ti ketten. Boldogságotok kétségkívüli még akkor is, ha nálatok is igaz, nincsen tányér csörrenés nélkül. Legboldogabb időszakotok akkor jön el, amikor a szerelem mellé feltétlen bizalom szegődik, a negyedik évetekben.

5-ös

Minden percet imádhattok egymás mellett, és nemcsak azért, mert ketten sok-sok új helyre eljuttok, és sok szépet láttok, hanem mert érzelmeitek is abszolút a helyükön lehetnek. Legboldogabb időszakotok az ötödik év, amikor minden komolyabbra fordulhat.

6-os

Ha a 6-ost kaptad, kezdettől fogva megdönthetetlen harmóniában lehettek. Sem külső hatás, sem nagyobb belső konfliktus nem fenyeget titeket. Kezdettől igazán boldogok lehettek, de leginkább hatodik évetekben.

7-es

Nálatok mindig központi szerepe és jelentősége lehetett a beszélgetésnek. Fontos mozgatórugó ez nálatok, és örök összetartó erő, hogy bármit meg tudtok vitatni. Legboldogabb időszakotok a sokak szerint kritikus hetedik év.

8-as

Sikerre van ítélve a kapcsolatotok, mivel bármibe fogtok együttes erővel, az össze is jöhet. Kell persze hozzá némi kitartás és ügyesség is. A legboldogabb időszakotok az lehet, amikor már családosan szerencsét próbáltok együtt, a nyolcadik év.

9-es

Harmóniátok páratlan, nem is csoda, hogy akadhatnak irigyeitek. A külvilág véleményét azonban tökéletesen ki tudjátok zárni. Kapcsolatotok zavartalanul fejlődhet. Ahogy telik az idő, egyre biztosabb és jobb lehet minden: legboldogabbak kilencedik évfordulótok környékén lehettek.

11-es mesterszám

Kapcsolatotok ugyan szembekerülhet néhány megpróbáltatással, de együtt rájöhettek, nincs, ami közétek állhatna, vagy amit ne tudnátok megoldani. Legboldogabb időszakotok az 1+1, azaz a második évetek lehet, amikor minden komolyra fordul.

22-es mesterszám

Ha bíztok egymásban és saját magatokban, akkor minden ugyanolyan szuperül fog menni a sokadik év után is, mint az elején. Legboldogabb időszakotok a 2+2, azaz a negyedik évetek lehet, amikor komolyabban is összeköthetitek életeteket.

33-as mesterszám

Ha a 33-ast kaptad, példás összhang és remek együttműködés jellemezhet benneteket. Pároddal olyanok lehettek, akár a borsó meg a héja. Legboldogabb időszakotok a számmisztika szerint a 3+3, azaz a hatodik évetek lehet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük