Milyen lesz a karmád?

Rajtad is múlik

Nem csupán tetteiddel, de gondolataiddal is teremthetsz karmát. És természetesen nem mindegy, hogy ez a karma pozitív vagy negatív.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A buddhizmusban hagyományosan a tóba hajított kő analógiájával szemléltetik a karma működését. Amikor a kő beleesik a vízbe, a körülötte kialakuló gyűrűk elérik a partot. Itt megfordulnak, és a kiváltó ok felé közelítenek, végül a kő a fodrozódás nyomása alá kerül. Tetteid ugyanígy távolodnak tőled, majd végül - ha a megfelelő körülmények fennállnak - valamilyen formában visszatérnek, és éreztetik hatásukat.

A karma olyan cselekedetekre utal, melyek hátterében valamiféle akarat vagy szándék áll. Még az ösztönös, gondolkodás nélkül végrehajtott tettek mögött is felfedezhető egyfajta nem tudatosult törekvés. Ezért minden cselekedeteddel karmát teremthetsz, mely azonban - a körülmények függvényében - erősebb vagy gyengébb lehet. Egyedül a buddhák, azaz a felébredettek vagy megvilágosodottak képesek véghezvinni olyan cselekedeteket, melyek tökéletesen tiszták, és általuk sem pozitív, sem negatív karmát nem idéznek elő.

Mentális, verbális és fizikai karma

A karma három csoportra osztható: a mentális karmát a gondolataiddal, a verbálist szavaiddal, míg a fizikait a tényleges cselekedeteiddel hozod létre. A három közül a gondolati karma a legjelentősebb, mivel a másik kettő ebből ered - hiszen a szavakat és a tetteket minden esetben megelőzi a gondolat.

Pozitív és negatív karma

A karma további két csoportra bontható: vannak pozitív, hasznos cselekedetek, illetve negatív, ártalmas cselekedetek. Az adott tett azáltal válik pozitívvá, hogy valamennyi lehetséges következményét mérlegelik, mielőtt véghezvinnék őket. Negatív karmát tudatlanságból, kapzsiságból, illetve gyűlöletből és haragból fakadó cselekedetek idéznek elő.

Három feltétel

Ahhoz, hogy egy tett teljes mértékben befejezett legyen, három feltételnek kell teljesülnie: szándék a cselekedet végrehajtására, sikeres végrehajtás, a tett végrehajtásával járó megelégedettség.

Ha a cselekedet csak két szinten zajlik le, kisebb karma jön létre. A teljes mértékben befejezett tettek jelentősebb karmikus következménnyel járnak. Ha például akaratlanul pusztítasz el egy állatot, és ezt őszintén bánod, akkor a végrehajtás feltétele teljesül ugyan, a szándéké és az elégedettségé azonban nem. A cselekmény karmikus következményei tehát jóval kisebb horderejűek, mintha szántszándékkal öltél volna állatot, majd örömöt és elégedettséget éreztél volna.

Az ok és okozat törvénye

A karma az ok és okozat törvényeként is ismert. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden tett, még a legjelentéktelenebbnek tűnő is, valamiféle következménnyel jár. Az összefüggés cselekedeteid és azok következményei között a legtöbbször bonyolult módon mutatkozik meg, és életed - valamint sok-sok előző életed - számos tényezője befolyásolja, átláthatatlan szövevényt hozva létre.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Karmateremtés

Könnyen eshetsz abba a hibába, hogy az ok és okozat törvényét egyfajta spirituális bankszámlának tekinted. Eszerint a mostani életedben elkövetett jó cselekedetek befektetések a következő életedre nézve.

Mivel azonban ez az elgondolás önzésen alapul, az előidézett karma is vegyes lesz. Pozitív karmát akkor teremthetsz, ha azért kerülöd a helytelen tetteket, és gyakorolsz helyes cselekedeteket, mert tudod, hogy ezzel nem csak önmagad, hanem mások számára is örömet szerzel. Nagyon fontos, hogy mielőtt cselekednél, végiggondold a tetteid várható hatásait, nehogy olyasmit tegyél, amivel akár magadnak, akár másoknak szenvedést okozhatsz.

A zsidó-keresztény vallásokkal ellentétben, ahol a mindenható Isten az egyéni sorsokat befolyásolja, a buddhizmusban az ember maga teremti meg a karmáját, sorsát. Nincs Isten, aki megbocsátja a negatív cselekedeteket, vagy megbüntet miattuk. Maguk a tettek határozzák meg, hogy ki mit fog megélni.

Negatív karmát teremtesz vele

  • Fizikai vétek: házasságtörés.
  • Verbális vétek: pletyka.
  • Mentális vétek: bajt kívánni másoknak.

Pozitív karmát teremtesz vele

  • Fizikai erény: nagylelkűség.
  • Verbális erény: igazmondás.
  • Mentális erény: elégedettség.
Cikkünk Gill Farrer-Halls Karma és sorsalakítás című könyve alapján készült.

A karma törvénye szerint az élet minden mozzanata okozat, egyben egy következő mozzanat oka is. A könyv segít megérteni a karma működését, illetve ezzel megtenni az első lépést az életedet átalakító úton, amit a buddhisták a Nemes Nyolcrétű Ösvényként ismernek. Ráébredhetsz igaz természetedre, megtapasztalhatod a valódi boldogságot, és felfedezheted isteni léted célját.

Kiadja a Bioenergetic.
Ára 2700 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

OLVASD EL EZT IS!

  • karma
  • horoszkóp

Szerelmi karma

  • karma
  • aszcendens

Ismerd meg a karmád

Ezt is szeretjük