Idegen baktériumok a föld alatti tóban: a legfurcsább dolgok, amiket jég alatt találtak

A vastag jégtakaró tud nagy meglepetéseket okozni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A leghidegebb vidékeken elterülő, fehér, havas, jeges tájat rendszerint nem úgy nézzük, mint valaminek a rejtekét. A szemet gyönyörködtető hótakaró pedig számos különös meglepetéssel szolgált már a tudomány embereinek.

Időről időre furcsa dolgok kerülnek elő a jég alól, így sosem látott élőlények, régen kihalt fajok, több ezer esztendős emberi test és láthatatlan szellemhegyek vonulatai is.

Idegen baktériumok egy föld alatti tóban

2012-ben orosz kutatók vizsgálatokat végeztek az Antarktiszon. A jeges, fagyos talajba lefúrva rábukkantak a Föld legnagyobb ismert, föld alatti tavára, a Vostok-tóra, mely jókora meglepetést tartogatott: a tó évmilliókon át teljes izolációban volt, és olyan élővilág rejtőzött benne, mely a tudomány számára mindaddig ismeretlennek számított.

Bár ez egy izgalmas mozifilm kezdete is lehetne, az ismeretlen lények mindössze számunkra idegen baktériumok voltak: 2015-ben és 2016-ban is visszatértek a kutatók, és mindkét alkalommal több eddig ismeretlen baktériumot is felfedeztek a jeges felszín alatt megbújó, föld alatti tóban.

Kihalt, kipusztult élőlények

Hála egy dolgos jégkorszaki mókusnak, mely növényrészeket raktározott el magának, 32 ezer évvel később már kipusztult növényeket hozhattak ismét vissza az élővilágba orosz kutatók. Az oroszországi Kolyma-folyónál vizsgálódva találták a mókus azóta is jégbe fagyott lakomáját, 0,03 km mélységben a permafroszt, azaz örökfagyos talajrétegben.

2013-ban egy ötven-hatvan év közötti nőstény mamut szinte tökéletesen megmaradt földi maradványaira leltek Szibériában. A legépebb előkerült mamuttestként tartják számon. Az ősi állat körülbelül 39 ezer évet tölthetett jégbe fagyva. Tudományos szempontból azért is különleges a lelet, mert vér és izomzat nyomai ma is felfedezhetőek a testben.

Kincs a jég rejtekében

Az utolsó eset ellentmond a kőbe vésett szabálynak, hogy a kincs azé, aki megtalálta. 2013-ban Franciaországban egy férfi száz értékes drágakővel sétált be az illetékes szervezethez, és azt állította, hogy a kincset a Mont Blancban találta jégbe fagyva. Nem tarthatta meg a köveket, mivel a szakértők egy, a területen bekövetkezett, 1966-os repülőgép-szerencsétlenség poggyászaiból származó értéktárgyként kezelte őket, és kutatni kezdte azok jogos tulajdonosát. Két család is jelentkezett, de azt nem tudni, végül ki vihette haza a drágaköveket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció


Katonák jégsírja

A kilencvenes évek elején az igen nagy problémát jelentő globális felmelegedés miatt olvadni kezdtek Észak-Olaszország gleccserei, és lassanként első világháborús katonák jég által mumifikált földi maradványai kerültek felszínre. A helyszínre érkező történészek a katonai felszerelések mellett személyes tárgyakat, fotókat, szerelmes leveleket is találtak a területen. Egy-egy katonát azonosítani is tudtak.

Hegyvonulat a jég alatt

Körülbelül ötven éve az Antarktisz szellemhegyeként ismeretes a csak részben látszó Gamburtsev-hegy, melynek nagy része a jégtakaró alatt magaslik. 

A kétezres évek elején egy kutatócsoport speciális radarok és mágneses jelenségeket mérő műszerek segítségével vizsgálatokat végzett a hegy körül, amikor is kiderült, hogy nemcsak erről a hegyről, hanem egy komplett, az Alpokhoz hasonlatos, ám annál kisebb vonulatról van szó, mely körülbelül háromezer méter magas, ám nem látható, jég fedte hegyekből áll. Sajnos a globális felmelegedéssel egyre több fog előtűnni belőlük.

Ötzi

Ötzi az egyik legkülönösebb, jégtakaró alól származó lelet. A hauslabjochi ember 1991-ben került elő egy Ausztria és Olaszország határán húzódó gleccserből. Vizsgálatok szerint a jég 5300 éven át őrizte meg Ötzit, minek köszönhetően ma a világ legrégibb teljes épségben megmaradt emberi testeként tartják számon. Korábbi cikkünk kilenc érdekességet vett sorra róla.

9 hihetetlen tény az Alpok rejtélyes halottjáról

Mintha megállt volna az idő, miután meghalt: az Alpok rejtélyes idegenjének teste sértetlenül került elő. Ki volt ő egyáltalán?

Elolvasom
Ezt is szeretjük