Démon szállhatta meg a játék babát - Kézzel írt üzeneteket hagyott

Annabelle-t, a játék babát ma biztonságos helyen őrzik a legrégebbi okkult múzeumban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1970-ben egy anyuka gyanútlanul tért be egy boltba, ahol egy antik babára bukkant. Mivel lányának, Donnának közeledett a születésnapja, úgy döntött, megveszi neki, bár akkoriban Donna már nem kislány volt, hanem nővérnek tanult a főiskolán.

Mikor megkapta az ajándékot, az ágyán helyezte el mintegy díszként, és nem is igazán foglalkozott vele tovább.

Balszerencsés ajándék

Donna akkoriban már egy külön lakásban élt lakótársával, Angie-vel. Attól fogva, hogy a játék baba a lakásba került, furcsa események sorozata vette kezdetét.  A játék baba magától változtatta a helyzetét, először alig észrevehetően, később egyértelműen látható módon.

Hol álló, hol ülő helyzetben találták, néha keresztezett végtagokkal. Olyan is volt, hogy mire hazaértek, a baba egy teljesen más szobában volt, mint ahol eredetileg hagyták.

Egy alkalommal Donna a kanapén hagyta, ám amikor megérkezett, a baba az ágyán ült, a szoba ajtaja pedig be volt csukva.

Ne kattints, ha sötét van: 5 fotó minden idők legborzongatóbb szellemeivel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hátborzongató levelek

A játék baba nemcsak mozgott, de leveleket is írt. Amikor már körülbelül egy hónapja tartott a furcsa események sorozata, Angie levelekre bukkant, amiket ceruzával írtak, ráadásul olyan papírra, amilyen egyébként nem is volt a lakásban. Az írás ránézésre egy gyerekére hasonlított, a szöveg pedig ez volt: segíts nekünk, máskor pedig: segíts Lou-nak.

Médium segítségét kérték

Egy nap Donna megint arra ment haza, hogy a baba máshol van, mint ahol hagyták, de ezúttal valami mást is tapasztalt: a játék baba kezein és mellkasán vérre hasonlító foltok voltak. Ő és Angie is nagyon megijedt, ezért szakértőt kerestek fel. A médium, akit kihívtak, szeánszot tartott náluk, amelyen kiderült, egy szellem él a babában, Annabelle Higgins lelke. A kislány hétévesen halt meg, és a holttestét éppen ott találták meg, ahol a társasház később felépült. A szellem közölte a médiummal, jól érzi magát a lányokkal, és maradni akar, azt szeretné, ha szeretnék.

Donna megsajnálta, és beleegyezett, ám később kiderült, nem volt igaz, ami a szeánszon elhangzott: bár valóban létezett egy Annabelle Higgins valaha, a babában valójában egy démon lakhatott.

Itt jött a képbe Lou

Mint azt fent olvashattad, a játék baba egy Lou nevű valakit említett a leveleiben. Lou a lányok egyik barátja volt, aki gyakran aludt náluk. Egyik éjjel arra ébredt, hogy képtelen megmozdulni, lábánál pedig valami mocorgást érzett. A babát látta, ami lassan felmászott a lábán a mellkasáig. Fojtogatni kezdte. Lou félelmében elájult, de reggel tudta, ez nem csak álom volt.

Egy másik nap, amikor Lou és Angie egy túrát tervezgettek éppen, zajt hallottak a hálószoba felől. Lou bement, és látta, a babát valaki a sarokba dobta. Végig úgy érezte, ahogy közeledett hozzá, mintha lenne mögötte valaki. Hiába forgolódott, nem látott senkit, aztán egyszer csak fulladozni kezdett, a ruhája pedig átázott a vértől. Mellkasán az eset után hét karmolásnyom volt, három keresztben, négy hosszában: két nap alatt nyomtalanul eltűntek.

12 ősi talizmán ártó szándék ellen

Nézegess képeket!

Elolvasom

Papot hívtak

Donna nem tűrhette tovább az eseményeket, papot hívott, név szerint Hegan atyát, aki Cooke atyával, a feljebbvalójával és az okkultizmusban jártas Warrenékkel ment segíteni. A történteket végiggondolva rájöttek, a babát bitorló démoni lélek valószínűleg éppen egy embert keresett, akibe beköltözhetett volna, hiszen személyeket, és nem tárgyakat szoktak megszállni a gonosz lelkek. Ördögűzést végeztek a házban. Hétoldalas, pozitív természetű szöveget mondtak el, amely Isten jóságával tölti meg a lakást. Warrenék végül magukkal vitték a játék babát. Útjuk során kis híján balesetet szenvedtek, de volt náluk szentelt víz, amelyet a babára locsolva elmúlt a veszély.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Warrenéknél a baba ismét változtatgatta a helyét. Egy oda ellátogató ördögűző pap megfogta, és arrébb dobta, mondván, csak egy játék vagy, nem tudsz bántani senkit. Hazafelé kis híján autóbalesetet szenvedett. A babát Warrenék ma okkult múzeumuk, a The Warren's Occult Museum falai közt őrzik. Fadobozba zárták - mint a fenti képen is láthatod -, azóta nem mozdult meg. Egy múzeumlátogató azonban, aki nem hitt a baba erejében, és kinevette őt, pár órán belül motorbalesetben szörnyet halt.

Ezt is szeretjük