Melyik napon születtél? Ez az istennő vigyáz rád

Aszerint, hogy a hétnek melyik napján jött a világra, minden emberre más és más istennő vigyáz. Tudd meg, rád melyik!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mindennapok során az embert sok-sok várt és váratlan megpróbáltatás éri, amit át kell tudnia vészelni, meg kell tudnia oldani, túl kell tudnia élni.

Lehetnek gondok a munkahelyen, viták a párkapcsolatban, csalódások, izgalmak, aggodalomra okot adó történések, és bizony előfordulhatnak balesetek is, amikor a testi épség vagy akár az élet kerül kockára.

Éppen ezért szerencse tehát, ha valaki kellőképpen erős, magabiztos és talpraesett - az ilyen előnyös belső tulajdonságokkal rendelkező emberek sokkal zökkenőmentesebben tudják venni az akadályokat, mint azok, akik ezek hiányában vannak.

Istennők védelmében

Ők sincsenek azonban magukra hagyva a problémák tengerében, ugyanis ezoterikus nézetek szerint születésnapja alapján minden emberre más-más istennő vigyáz - segíti a mindennapokban, óvja, gondolati úton tanácsokkal látja el, és vezeti a jó irányba.

Ráadásul, attól függően, kit melyik istennő oltalmaz, mindenkinek más lesz a legerősebb oldala. Akire például az otthonteremtés istennője vigyáz, az ügyes háziasszony, talpraesett családanya lehet, akit pedig a tudományok istennője véd, nagy valószínűséggel sikeres tanulmányokat tudhat maga mögött.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha szeretnéd tudni, rád melyik istennő vigyáz, az alábbi képgalériából keresd ki a születésed napját, és olvasd el a leírást!

Melyik napon születtél? Ez az istennő vigyáz rád

Nézegess képeket!

Elolvasom

Meg mered nézni az ördögöt? Több kép is készült már róla

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük