Hogyan nézhetett ki Jézus valójában? Így történt, hogy idővel szőke és kék szemű lett

Sötét hajú, sötét szemű lehetett, mégis számtalan ábrázoláson kék szemű, szőke hajú Jézus. Nem véletlenül.

Miért kék szemű Jézus?
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jézus Jeruzsálem szomszédságában, Betlehemben született, Mária és József gyermekeként, Isten fiaként. A kereszténység központi személye, aki i. sz. 30-33-ban kereszthalált halt az emberiség megváltásáért, harmadnapra feltámadt, és a Mennybe ment.

Történetét az evangéliumok mesélik el, ám arról, hogyan nézhetett ki, nem olvashatunk a Bibliában, ettől függetlenül számos Jézus-ábrázolást láttunk már akár festményeken, templomok freskóin vagy szentképeken.

A kék szemű, szőke hajú Jézus

Bár helyenként barna szemmel is megjelenik, rengeteg Jézus-ábrázoláson, legyen az festmény, templomi freskó vagy épp szentkép, azt látjuk, hogy Jézust fehér bőrrel, sötétszőke hajjal, és kék, de mindenképp világos szemmel, európai emberre jellemző vonásokkal ábrázolják. Tudván azonban, hogy Jézus hol lett emberré, hol született, ezek a külső tulajdonságok nem lehetnek reálisak. Születése területén ugyanis a sötétebb bőr és haj, illetve a barna szem a jellemző. Felmerül a kérdés, miért ábrázolják mégis ettől egészen eltérő módon.

jezus-kep-

Miután Krisztus az Írás szerint isteni személyként érkezett a világra, voltaképpen születése helyétől függetlenül bármilyen lehetett volna, akár világos hajú és bőrű is. Ha reálisan nézzük, előfordulnak genetikai véletlenek is, amikor egy gyermek egészen váratlan színű szemmel vagy hajjal születik, mint az adott helyen élők, például feketeként kék szemmel.

Mégis érdekes, hogy a Jézus-ábrázolások jó része, melyek hiteles képet szándékoztak és szándékoznak nyújtani a Megváltóról, bárminemű írásos információ hiányában nem a legvalószínűbb módon ábrázolják őt, hasonlónak a születése helyén jellemző külső adottságokkal.

Hogy nézhetett ki Jézus valójában?

Néhány évvel ezelőtt brit és izraeli orvosszakértők közös munkájaként született az alábbi portré, mely Richard Neave, a projekt egyik fő szakértője szerint a lehető legpontosabb ábrázolása Jézusnak. Egy, az ő korában, Jeruzsálemben élt férfi maradványai alapján készült a rekonstrukció: ha nem is épp az ő arcát látjuk, de Jézus, ahogy a szakértők mondják, hozzá igen hasonló lehetett.

milyen-volt-Jezus-arca

Hogyan lett mégis kék szemű, világos hajú a betlehemi születésű Jézus? Szűk látókörű dolog lenne rasszizmussal indokolni mindezt, ahogy talán sokaknak eszébe jut. A válasz tehát tovább keresendő: négy lehetséges magyarázatot veszünk sorra az európai, szőke, kék szemű Jézus-ábrázolásokra.

Az egyik lehetséges ok szerint az ember a jóságot, a jó tulajdonságokat különös módon a világos tónusokkal párosítja, Jézus pedig jó, tehát adódott, hogy így ábrázolják. Egy másik teória, hogy az évszázadokkal ezelőtt élt művészek, akik őt ábrázolták, nem feltétlenül tudták, milyen is egy betlehemi ember. Saját tapasztalataikra hagyatkozhattak, és a környezetükben élők külső tulajdonságaiból meríthettek ötletet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

További lehetséges magyarázat, hogy a műalkotásokon szépnek szerették volna ábrázolni Jézust, és a helyileg szépnek tartott külsőt adták neki. Végül az is egy lehetőség, hogy az európai hívek számára úgy lehetett közelibb az emberré lett Jézus, ha hozzájuk hasonló emberként ábrázolták.

Bármi is a magyarázat, miért kék szemű és sötétszőke hajú Jézus általunk megismert alakja, talán nem véletlen, hogy a Bibliában nem részletezték kinézetét. Isteni személyként a megjelenését nem volt sem fontos, sem való leírni. Bármilyennek képzelhetjük, akár sötét hajú, sötét szeműnek, akár kék szeműnek és világos hajúnak. A hit szempontjából mindez nem számít, mindössze egy különös talány, melyet ki-ki megválaszolhat magában saját elképzelése szerint.

Képeken a Golgota

Itt feszíthették keresztre Jézust: fotókon a koponyák helye, a Golgota.

Itt feszítették keresztre Jézus Krisztust

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük