Az elhunyt mellkasáról vacsoráztak a hivatásos bűnevők: a gyászolók úgy hitték, ezzel felszabadítják a holtat
A bizarr eljárás hatásában valóban hittek a középkorban.

covközép
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A halál elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan ténye, a vele járó veszteség és az, hogy mi lesz a lélekkel az elmúláson túl, már a korai időkben is foglalkoztatta az emberiséget. Nem véletlen, hogy kultúránként sajátos halottbúcsúztatási szokások honosodtak meg, és más-más hiedelmek alakultak ki ennek kapcsán.

A 17., 18. és 19. századi Wales, Anglia és Skócia területén például egy különös szereppel felruházott személy látogatta a gyászoló családokat. Az úgynevezett bűnevőt a halott lelki nyugalma érdekében hívták házhoz. Leggyakrabban, de nem kizárólag, a hirtelen, váratlanul bekövetkezett halálesetekhez hívták őket.

A bűnevők bizarr feladata

A bűnevők egy meglehetősen bizarr szertartás miatt érkeztek a gyászolókhoz. Az volt a feladatuk, hogy bár szimbolikusan, de szó szerint megegyék az elhunyt ember bűneit. Így a lelke ártatlanul, jobb kilátásokkal érkezhetett a túlvilágra.

kkori

A halott bűneit különböző ételek, sokszor kenyér testesítette meg, ám azt nem a családi étkezőasztalon szolgálták fel. A bűnevő közvetlenül a halottról étkezett, így szó szerint magába falhatta annak bűneit. Az ételt általában a test mellkasára helyezték, de olykor az elhunyt arcára tették azt. Olyan is előfordult, hogy a holttest fölé tartották, és úgy fogyasztotta el a hivatásos bűnevő.

Miközben evett, a megbízott az ajtót nézte, és azt mondta: "Megkönnyebbülést adok neked, kedves ember. Ne jöjj le mezőinkre többé. Békédért a saját lelkem adom zálogba. Ámen."

A cikk az ajánló után folytatódik

Hálátlan biznisz volt

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a szolgáltatást nyújtó felszabadította a halottat, tettéért nem kapott köszönetet, sőt: miután megette a számára kijelölt falatokat, a bűnevőt gyalázkodva, botokkal, kiabálva kergették el a háztól. Az elhunyt szerettei feltehetőleg attól fogva már a halott bűneit látták benne, ezért űzték ki erővel.

A bűnevő körülbelül egy dollárnak megfelelő összeggel a zsebében, és bármilyen bizarr is, de jóllakottan távozott, és ez volt a biznisz lényege: ezt a foglalkozást koldusok, nagyon szegény emberek, alkoholisták választották, akiknek nem tellett ételre. A túlélés vezette őket, és azzal sem törődtek, hogy azért, amivel foglalkoznak, a társadalom kitaszítottjaivá válnak. A bűnevőket arra kényszerítették, hogy egyedül éljenek, és ha emberek közé is tévedtek, a falvak lakói nem akartak a szemükbe nézni.

kkori1

A gyökerek és az utóélet

A bűnevés mestersége a 17. században kezdett terjedni, de a gyökerei bizonyosan régebbre nyúlnak vissza. A történészek sem tudják pontosan, hogy mikorra, viszont az eljárást párhuzamba állítják a zsidó szokással, akik a bűnöket kecskékre ruházták. A nemesi szokást is vonatkozónak tartják, akik kenyeret adtak a szegényeknek, hogy imádkozzanak az elvesztett szeretteik lelki üdvéért.

Az utolsó jegyzett bűnevő 1916-ban halt meg. Noha a gyászszokások sokat változtak, van, ahol máig él a bűnevők munkáját idéző tradíció. Kínában a családok fogyasztják el az ételt, melybe az elhunyt bűnei szimbolikusan átszálltak. Olaszországban a gyászolók speciális kekszet, ossi di mortit készítenek, melyek a holt csontjait és szerveit szimbolizálják. Németországban Leichenschmaust, vagyis temetési ünnepet tartanak a hantolás után. Az étel a hazánkban is része a halottbúcsúztatásnak, hiszen tudjuk, a temetés után halotti tort szokás tartani.

Viktoriánus szellemfotók

A viktoriánus kor egyik legnagyobb furcsasága a szellemfotógyártás: a fényképészek ügyes trükkökkel készítették őket.

Ezt is szeretjük