Ezek a jegyek illenek leginkább a Halakhoz

És ezek legkevésbé

Ha te, párod, esetleg kiszemelted a Halak jegyében született, megtudhatod, összeilletek-e.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világon az egyik legbonyolultabb, ám egyben igazán különleges dolog, ahogyan két ember egymásra talál és egymásba szeret. Az odáig vezető út ugyanakkor nem mindig zökkenőmentes, hiszen párt találni, illetve a megfelelő ember mellett kikötni egyáltalán nem könnyű.

Épp ezért érdemes - a sok sikertelen randit és csalódást kiküszöbölendő - már jó előre tisztázni az embernek magával, milyen párt is képzel el maga mellé, és nem utolsósorban, hogy kik is illenek hozzá természete, személyisége szerint.

Ebben segítségül lehet hívni az asztrológiát, ugyanis horoszkóp alapján mindenkinek más és más jegyű illető lehet az ideális párja.

Cikkünkben a Halak jegyet elemezzük ebből a szempontból.

A Halakról

Az egyik legkülönlegesebb csillagjegy, szülöttei igazi álmodozók. Egészen más szemszögből szemlélik az életet, az érzelmeket, a mindennapi dolgokat, mint más jegyek szülöttei. Ők tipikusan azok az emberek, akiket köznyelven művészlelkeknek hívnak.

Negatív tulajdonságuk a sértődékenységük, melynek emberi kapcsolataikban érezhetik a hátrányát, továbbá, hogy akárcsak a sündisznók, egyetlen apró negatívum hatására, de akár attól való félelmükben is is összegömbölyödnek és megközelíthetetlenné válnak. Enne oka, hogy óvakodnak a csalódástól, és sajnos emiatt sok mindenről le is maradhatnak életükben. Ezen érdemes dolgozniuk.

A szerelemben eleinte kissé megközelíthetetlenek, épp a sérüléstől való félelmük miatt, ám ha egyszer sikerül őket meghódítani, nagyon szenvedélyesek tudnak lenni egy párkapcsolatban.

Számmisztika és karrier

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ki az ideális párja?

A Halak három csillagjegy szülötteivel alkothat irigylésre méltó párost. Ezek a Szűz, a Rák és a Skorpió. Különös módon mindegyikükkel ugyanazon okokból illenek össze.

A Szűz, a Rák és a Skorpió horoszkópúakkal is azért lehet nagyszerű kapcsolatuk, mert e jegy szülöttei teljes mértékben értik a Halak lelki és érzelmi világát, és viszont. Mindennek a mindennapos kommunikációban is hasznát vehetik. Tudják, mit miért mond vagy csinál a másik, ezért szinte konfliktusmentes lehet a viszonyuk.

Kivel nem illik össze?

Van ugyanakkor három olyan jegy is, akikkel nem alkotnak túl jó párost a Halak jegyében születettek. Ezek a Kos, az Ikrek és az Oroszlán.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Kos azért nem illik a művészlelkű és érzékeny Halakhoz, mert túlságosan agresszív és nyers hozzá képest. Az Ikrek számára a Halak különleges belső világa megfejthetetlenül bonyolultnak tűnik. Az Oroszlán pedig azért nem tartozik a Halak számára a legjobb választások közé, mert túlságosan elnyomja, irányítani é vezetni akarja őt, amit az érzékeny Halak nem visel jól.

Ezt is szeretjük