Rezgésükkel segítik a gyógyulást: melyik kristály miben segít?

Kevesen tudják, de a kristályok nem csak a lelkiekben nyújthatnak segítséget.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Arról már hallhattál, hogy a kristályoknak olyan segítő erőt tulajdonítanak az ezotériában, mint például a szerelemvonzás, a bátorság fokozása, illetve a megbocsátás elnyerésének elősegítése. Arról azonban talán még nem hallottál, hogy a különböző kristályok rezgésüknek köszönhetően különböző betegségek esetén segíthetik a gyógyulás folyamatát is.

Szkeptikusként mondhatod, hogy mindössze placebohatásról van szó, ám minden kristály rendelkezik egy sajátos rezgéssel, mely fizikai hatást gyakorol a kristályt kezébe vevő, illetve magánál hordó emberre. Ráadásul az egészség, illetve a gyógyulás érdekében minden eszközt érdemes bevetni, így akár a kristályok erejét is, az orvosi kezelést kiegészítendő. Nagyon fontos, hogy a kristályok segítségül hívása nem váltja ki az orvos által felírt gyógyszereket. Önmagukban legfeljebb megelőzésre használhatóak.

Igazi boszorkányok

Fantasztikus és ritka felvételek, melyeket réges-régen, valódi boszorkányokról készítettek. Van bennük valami borzongató: kattints, és nézd meg te is!

Rájuk nézel, és úgy érzed, beléd látnak: 8 régi fotó, melyet valódi boszorkányokról készítettek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük