Ezek a sorsdöntő évek az életedben

Íme, a változást hozó dátumok a számmisztika szerint

Nézd meg, melyik életkorokban számíthatsz fordulatra.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A néphagyomány és a pszichológia is kitüntetett szerepet tulajdonít bizonyos életkoroknak, bár néha nehéz eldönteni, hogy inkább a babonának vagy a tudománynak köszönhetik ezek az évek a jelentőségüket. Azt mondják, a gyerek hároméves koráig dől el, hogy milyen ember lesz belőle, és az is elterjedt, hogy az ember minden hetedik évre teljes átalakuláson megy keresztül, testi és lelki szinten is.

A 33., krisztusi évet szintén meghatározónak tartják, és persze a kerek évszámok is jelentőséggel bírnak. Emellett a számmisztikának is megvan a saját matematikája a sorsdöntő évek kiszámítására.

 

A számmisztika az életet három alapvető korszakra osztja: fiatalkorra, felnőttkorra és öregkorra. Az egyes korszakok hossza megközelítőleg 27 év, a 9 és a 3 szorzatából - 9 - befejezés, 3 - kreativitás. Az élet egyes korszakai az egyén bensőjében lejátszódó folyamatokat tükrözik. A korszakok elejét és végét a születési dátumodból számolhatod ki. Az első korszak a születéskor kezdődik, és a 27. életkorhoz legközelebb eső 1-es személyes évvel ér véget. A második korszak innentől indul, és az 54. életévhez legközelebb eső 1-es személyes évvel ér véget. Ekkor kezdődik a harmadik korszak, amely az illető haláláig tart. Íme, egy példa:

Akinek a születési dátuma 1934. december 11., az 1961-ben volt 27 éves. Ez az év pedig a 4-es személyes éve volt. A személyes évet úgy kapod meg, ha a születési hónapodat és napodat hozzáadod az aktuális évhez. Ennek az embernek ez 1961. 12. 11., vagyis 1+9+6+1+1+2+1+1 = 22, 2+2 = 4.

Ha ebből 3-at visszaszámolunk, megkapjuk az illető 1-es személyes évét, ami így 1958-ra esik.

Ilyen vagy nőként a számmisztika szerint

Nézegess képeket!

Elolvasom

1. Az ő első korszaka tehát 1934-től 1958-ig tartott.
2. A második korszak 1958-ban kezdődött, és 1985-ig tartott. Mivel az 54. életéve 1988-ra esett, ez pedig egy újabb 4-es személyes év, ebből is vissza kell számolni 3-at, hogy megkapjuk az 1-es személyes évet, ami így 1985-re esik.
3. Végül a harmadik korszak 1985-től kezdődik, és az élet végégig tart.

A számmisztika szerint a korszakhatárokat meghatározó években számíthatsz sorsdöntő fordulatokra az életedben. Ekkor várnak nagy lelki változások, vagy elkezded új nézőpontból szemlélni a világot. Míg a korszakhatárok elsősorban a lelki folyamatokra fókuszálnak, egy másik számítással azt is megnézheted, milyen időszakokban lehetsz kitéve erőteljes külső hatásoknak. Ezeket a korszakokat teljesítménycsúcsoknak nevezi a számmisztika.

Teljesítménycsúcsok

A teljesítménycsúcs számítása négy nagyobb időszakot különböztet meg. A kiemelt életkor, amely köré az egész számítás épül, a 36. életév: 4 - formaadás x 9 - beteljesedés. A teljesítménycsúcsok azokat a lehetőségeket és körülményeket jelzik, amelyeket az élet felkínál számodra.

Az első teljesítménycsúcs az életkezdettel és a sorsod alakulását alapvetően meghatározó eseményekkel kapcsolatos. A második életcsúcs egy csoport szolgálatához, valamint a társadalom és a világ iránti kötelezettségeidhez kapcsolódik. A harmadik életcsúcs kiválóan alkalmas kiemelkedő teljesítmények és személyes sikerek elérésére, míg a negyedik életcsúcs az élettapasztalatok értékeléséről és a rajtuk való elmélkedésről szól.

Ha addigi életedben nem tettél meg bizonyos dolgokat, ez az időszak jelezhet egy újabb lehetőséget is arra, hogy körülményeidet szíved és lelked vágyának megfelelővé alakíthasd.

Így számolj!

Az első teljesítménycsúcsod időpontját úgy kapod meg, ha a 36-ból kivonod az életszámodat. Ezt úgy kapod meg, hogy egyenként összeadod a születési dátumod évszámait, amíg egyjegyű számot nem kapsz. A példában szereplő ember életszáma 4, így az első teljesítménycsúcsa 32 évesen köszöntött be az életében.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A többi csúcsot úgy számolhatod ki, hogy ehhez az évhez hozzáadsz mindig 9-et. A második csúcs tehát 41 éves korában, a harmadik 50 évesen, a negyedik pedig 59 évesen köszönt rá. Ha kíváncsi vagy, melyik év hozza a legnagyobb boldogságot számodra a számmisztika szerint, olvasd el a cikket!

Ezt is szeretjük