Izmosak voltak és alulöltözöttek, ráadásul nők: úttörő erőművészek, akik sokkolták a közönséget a múlt században

A korai erőművésznők a női testről alkotott képet is formálták.

erőművésznő charmion
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az átlagosnál izmosabb nők gyakran még ma is ferde pillantásokkal találkozhatnak, akadnak ugyanis szép számmal, akik szerint az erősebb testalkat túlságosan férfias. Az 1800-as évek végén, 1900-as évek első felében még szokatlanabb volt az izmos, pláne az izmos és alulöltözött nők látványa.

Az erőművésznők hagyományosan cirkuszokban, szórakozóhelyeken léptek fel, ahol különböző, az erejüket fitogtató műsorszámokat mutattak be. Míg a férfiaknál a kidolgozott test egyfajta erénynek is számított, a nőknél sokáig leginkább furcsaságszámba ment. 

Erőművésznők a múlt században

Laverie Vallee, művésznevén Charmion 1897-ben, karácsony napján  New Yorkban egyetlen előadással számos írott és íratlan szabályt áthágva borzolta a nagyérdemű kedélyét. Merőben szokatlannak mondható műsorszáma alatt a levegőben végrehajtott mutatványok közben sorra vetette le öltözete darabjait, mígnem trikóban és harisnyanadrágban tárta fel méretes izmait a megdöbbent és izgatott közönségnek.

Charmion 1897-ben
Charmion 1897-ben
Fotó: Wikipédia/Közkincs, Wisconsin Center for Film and Theater Research

A show-ban ötvözte a légtorna, a sztriptíz és az erőedzés elemeit, és egyszerre döntött meg több tabut is: bemutatta, hogy a nők is kidolgozhatják az izmaikat, illetve levethetik az őket a szabad mozgásban korlátozó nehézkes ruhadarabokat. 

Charmion műsorába bepillantást is nyerhetünk, méghozzá azért, mert Thomas Edison a 20. század elején a mozgóképtechnikával történő kísérletezései során úgy gondolta, hogy a sztriptíz ideális témát jelentene a számára, így aztán a nő előadását rögzítette 1901 novemberében. 

A meztelenség korábban is megjelent a színpadon, de a burleszkshow-kat leginkább a munkásosztály szórakozásának tartották, szemben a kifinomultabb művészeti előadásokkal, mint például a balett, amely a felső osztály tagjait célozta. A munkásosztály feletti nőket a viktoriánus korban arra nevelték, hogy a fizikai aktivitást megvetendőnek tartsák. Charmion és a hozzá hasonló erőművésznők viszont arra ösztönözték őket, hogy hagyják el a fűzőt, egy pohár hideg vízzel és kellemes súlyzós edzéssel kezdjék a napot, később pedig sétáljanak is egyet a szabadban az egészségük érdekében. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezzel, habár nem bontották le a korábbi társadalmi struktúrákat, segítettek új szempontokat is megjeleníteni a női szépség és egészség témakörében, amelyek egyesítették a fizikai erőnlétet és a női test szabadabb mozgásának lehetőségét.

Charmion ráadásul a fellépései során csicsergő hangon elő is adta a közönségnek meggyőződéseit arról, hogy milyennek is kéne lennie az egészséges női testnek, hogyan kéne étkezniük a hölgyeknek, és miért lenne fontos, hogy aktívabb életet éljenek, és megszabaduljanak a kényelmetlen ruhadaraboktól. 

Charmion korántsem volt egyedülálló jelenség a korban, több erőművésznő csillogtatta meg fizikai erejét és jókora izmait a cirkuszokban. Így például Katie Baumbach, aki miután 1902-ben súlyemelésben legyőzte a híres erőművész Eugene Sandow-t, felvette a Sandwina művésznevet, vagy a Minerva néven ismert Josephine Blatt, aki éveken át szerepelt a Guinness-rekordok Könyvében, mint a valaha volt legnagyobb súlyt megemelő nő.

A világ legcsúnyább nőjének nevezték, cirkuszban mutogatták

Amikor Mary Ann Bevan kislány volt, bizonyosan nem olyan sorsról álmodott, mint amilyenre felnőtt korára jutott. Cirkuszi fellépő lett, ám nem azért, mert gyerekkora óta erre vágyott volna.  Tragikus módon a világ legrondább nőjének titulálták, noha fiatal korában állítólag igen szép volt. Később azonban az úgynevezett akromegália nevű betegség jelentkezett nála, ami eltorzította a külsejét.

A világ legcsúnyább nőjének nevezték, cirkuszban mutogatták: Mary Ann Bevan megrázó története

Elolvasom

(Kiemelt kép: Wikipédia/Közkincs. Cikken belüli képek: Wikipédia/Közkincs, Wisconsin Center for Film and Theater Research, Wikipédia/Közkincs, Bain News Service.)

Ezt is szeretjük