Ezt jelenti, ha elhunyt szeretteiddel álmodsz - A pszichológusnő meglepő válasza

A halállal kapcsolatos álmok ősidők óta borzongással töltik el az embert, pedig nem kell tőlük félni.

cover-ok

Talán veled is előfordult már, hogy olyan elhunyt családtaggal álmodtál, aki közel állt hozzád, akinek elvesztése nagy űrt hagyott a lelkedben és a szívedben egyaránt. Biztosan elgondolkoztál azon, mit jelenthetnek ezek az álmok. Vajon figyelmeztetni, üzenni akarnak valamit, esetleg iránymutatás céljából látogatnak meg a tudatalattidban?

Az ismert klinikai szakpszichológus, dr. Jennifer Shorter tanulmányozta a jelenséget, majd könyvében arról írt, mit jelent pontosan, ha elhunyt családtag vagy rokon jelenik meg az álomban.

Az elhunytak segíteni akarnak

A pszichológusok úgy tartják, hogy az álmok akkor is rólad szólnak, ha egy szerettedről álmodsz. Az álmokban felbukkanó személyek mindannyian egy-egy személyiségrészedet mutatják meg, és olyan tulajdonságaiddal szembesítenek, melyeket nem mersz felvállalni, vagy épp ellenkezőleg, szeretnél kifejleszteni vagy megerősíteni magadban.

szoveg-ok

A megkérdezettek alapján több közös vonása is van ezeknek az álmoknak.

Valódinak tűnnek

Az ilyen álmok leggyakoribb leírása az, hogy érzelmileg sokkal intenzívebbek, és valóságosak, a reggeli felébredés után azonban sokszor fájdalmasan hatnak. Egy ilyen álomra akár még hónapokig emlékezhet az ember, olyan, mintha csak most történt volna meg.

Az elhunyt egészséges

Az elhunyt családtag vagy rokon nem beteg, törékeny, haldokló állapotában látogat meg. Az álomban egészségesnek, fittnek és fiatalabbnak tűnik a valódi koránál, amikor bekövetkezett a halál.

Jelenléte megnyugtat

A megálmodott személy megjelenése megnyugtat, szeretetet és örömöt vált ki az álmodóból. 

Fontos üzenetet közvetít

Hasznos útmutatás miatt jelenik meg az álmodban. Figyelj a szavaira, a mondandójára, mert a tudatalattid üzenhet így, ami nemcsak az életed további részét segíti, hanem azt is, hogy feldolgozd a halálát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Segít a gyász feldolgozásában

A megkérdezettek többsége állította, a halott szerettükkel való álombéli találkozás segített a gyász feldolgozásában. Képesek voltak jobban megbirkózni a veszteséggel és továbblépni.

Megváltoztathatja az álmodót

Sokan arról számoltak be, hogy a szeretteikkel való álmodás után sokkal nyitottabbak lettek, nagyobb érdeklődést mutattak az élet nagy kérdéseivel szemben.

Elhagyott helyek a világon

A legcsendesebb, legelhagyatottabb helyek egyszerre érdekesek és nyugtalanítóak - vajon szellemek is járják őket?

Egyszerre gyönyörűek és hátborzongatóak: rég elhagyott helyek a világban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük