Az egyiptomi temetkezés

Az egyiptomiak hittek a halál utáni életben, és mindent meg is tettek azért, hogy gond nélkül átjuthassanak a túlvilágra, de a lehetőségek nem voltak mindenki számára elérhetőek. Ahhoz ugyanis, hogy valaki kiérdemelje az örök életet, sok minden kellett.

Az ókori egyiptomiak hite szerint az örök élet abból áll, hogy nappal a napot követik az égen, éjjel pedig visszatérnek a sírjukba. Ezért volt különösen fontos a holtak és a temetkezési helyek megfelelő előkészítése. Ez pedig elég sok pénzt felemésztett.

Mi kellett a kényelmes túlvilági élethez?

A Nílus völgyében kezdetben egyszerű, négyszögletű koporsókba temetkeztek, majd megjelentek az ember alakú szarkofágok. Ezek a míves, fából vagy kőből faragott, festett halottas ládák azonban nem voltak olcsók, ahogyan maga a temetési szertartás sem.

A halott mumifikálása és a temetési kegytárgyak felsorakoztatása a kőkriptában azt a célt szolgálta, hogy a lélek a túlvilágon kellemesen tölthesse az öröklétet. Éppen ezért a tehetősebbek agyagszolgák hadát, ételeket és jó borokat készíttettek be, hogy a holtak semmiben se szűkölködjenek, míg a szegényeknek ott sem jutott több kényelem, mint életükben.

A halotti termeket és a koporsókat 192 varázsigével díszítették a Halottak Könyvéből, melyek segítették a lélek útját az öröklét felé, ami szörnyen sok pénzbe került. De még ez sem volt elég a biztos és nyugodt átkeléshez. A túlvilágon ugyanis a halottnak az istenek bírósága elé kellett járulnia, és megmérették a szívét. A lélek csak akkor nyerte el az öröklétet, ha a szíve könnyebb volt Maat, az igazság, a rend és a törvény istennőjének tollánál.

A szegények ehhez képest már a legalapvetőbb kellékeit sem engedhették meg a temetési szertartásnak. Gyakran a mumifikálásra sem volt pénzük. Nekik legfeljebb fakoporsó jutott, de gyakran hétköznapi gödrökbe temették őket a városon kívül. Hiába éltek makulátlan életet, hiába voltak jó emberek, az egyiptomi szegények előtt, úgy hitték, zárva maradt a túlvilág kapuja.