A középkorban még a hússütésben is segítettek a kutyák: keményen dolgoztatták a négylábúakat
Egyes kutyáknak igazán sanyarú sors jutott, keményen dolgoztak a legkülönfélébb munkakörökben, és kevéssé becsülték meg őket.

nyársforgató kutya
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Ma is akadnak szép számmal kutyák, akiknek fontos, felelősségteljes munkájuk van, például a mentésben vagy a drogok felkutatásában segédkeznek, de a középkori Európában sokkal jellemzőbb volt az, hogy az ebekre feladatokat bíztak.

A legjobban a vadászatok során bevethető kutyákat és a kedvtelésből tartott ölebeket becsülték meg, de egyes négylábúaknak talán kevésbé előkelő, ám annál hasznosabb munka jutott.

Húst forgatott, lábat melegített

Napjainkban sok háztartásban kitiltják a kutyákat a konyha területéről, de régebben nem ez volt a helyzet. Egy mára már kihalt fajtát kifejezetten azért tartottak, hogy a sütésben, méghozzá a hússütésben segédkezzen. Ez első hallásra elég furcsának tűnhet, hiszen az ebekre húst bízni körülbelül olyan, mint a kecskékre káposztát, ám ezek a sanyarú sorsú négylábúak nem juthattak az étel közelébe, ugyanis egy furcsa szerkezetben kellett futniuk.

A rövid lábú, hosszú testű kutyákat úgy idomították, hogy egy mókuskerékhez hasonló berendezésben fussanak, ami egy csigaszerkezeten keresztül forgatta a nyárson sülő húst. A feladat megerőltető jellege miatt általában két eb között váltogatva osztották meg a munkát. A meleg, párás konyhában, az ínycsiklandó illatok mellett valósággal robotoltak az állatok. A kutyafajtát 16. századi írott források már említik, a 19. században egy angol szerző csúnya és gyanakvó, szomorkás tekintetűnek írja le őket. Szintén egy 19. századi szöveg a spánielekhez sorolja a nyársforgató ebeket.

Abban viszont a legtöbb forrás egyetértett, hogy okos, értelmes jószágok. Viktória királynő állítólag háziállatokként tartotta őket, és voltak, akik lábmelegítő gyanánt magukkal vitték őket a templomba. Egy anekdota szerint az angliai Bathban prédikációt mondott a püspök, és mikor Ezékiel látomásához érve megemlítette a kerekeket, több nyársforgató kutya az ajtóhoz rohant. A 19. század második felére aztán szépen lassan kimentek a divatból, majd el is tűntek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kegyetlen játékokra is használták őket

Nem csak a nyársforgató kutyák dolgoztak keményen. Egyes ebeknek mindenféle trükköket kellett elsajátítaniuk, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt, és ezzel pénzt gyűjtsenek a gazdájuknak. A hentesek előszeretettel alkalmazták a bullterrier egy ősét, hogy a vágóhídra terelje a jószágokat. Ezek a kutyák aztán a megmaradt belsőségekből lakmározhattak. A hentesek kutyáit gyakran nagyobb állatok, például medvék vagy bikák elleni küzdelemre alkalmazták, ami népszerű és kegyetlen sportnak számított a 12. századtól egészen a 19. századig.

Szomorú sorsra jutottak azok az alacsonyabb rendűnek tartott ebek is, akiket az orvostudomány javasolt a különféle nyavalyák, például a mánia vagy a tuberkulózis gyógyítására, őket feláldozták e célra, kizsigerelték vagy épp megfőzték, ha az adott szaktekintély azt javasolta. Ehhez képest irigylésre méltó életük volt azoknak a négylábúaknak, akik házakat, templomokat vagy épp hidakat őriztek.

A szorgos munka nem mindig nyerte el méltó jutalmát, elég volt egy apróbb ballépés, hogy a problémás egyedet eltegyék láb alól.

Miért olyan csúnyák az állatok a középkori képeken? 

Minden kor művészetének, így állatábrázolásának is megvannak a maga jellegzetességei. Ha azonban a középkori képeket vesszük górcső alá, óhatatlanul szembetűnik valami: szinte egytől egyig csúnya lényekként rajzolták meg őket. Vajon ennyire rossz lett volna a készítők kézügyessége? Vagy a megfigyelőképességükben voltak hiányosságok?

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük