Bárhol lehet chupacabra? A vérszomjas állat létezése nemcsak legenda

A hetvenes években merült fel először a hírekben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a chupacabra nevéhez is, mint a jetihez vagy a farkasemberhez, fűződik legenda, mégsem gyökerezik olyan mélyen, mint ezeké. Amilyen fiatal azonban a története, olyan félelmetes is: az egész a hetvenes években kezdődött.

Ebben az időben különös, rejtélyes támadásokról számoltak be amerikai lapok, így például a New York Times is, de évtizedekbe telt, míg a több felmerülő esettel átfogóan kezdtek foglalkozni, és egy bizonyos lény nyomába eredtek a hatóságok. Voltak, akik farkasszerű, mások kétlábú, hegyes fogazatú, hosszú farkú lényt véltek látni.

Puerto Ricóból indult

Puerto Ricóban, Canóvanas-ban történt, hogy egy Madelyne Tolentino nevű nő olyan élőlényt látott, amilyet soha azelőtt, és erről beszámolt egy helyi tévének is. A különös lény híre így hamar elterjedt, és összefüggésbe hozták azzal, hogy akkoriban valami súlyosan tizedelte a gazdálkodók állatállományát. Így indult a chupacabra legendája: egy ismeretlen lényé, aki vadul pusztítja a gazdák bárányait, csirkéit, kecskéit és disznóit. A chupacabra név a spanyol kecskeszívó szóból ered, ugyanis ezek a lények állítólag kiszívták az állatok vérét.

Hüllő vagy kutya?

A chupacabrának hitt lényt sokan látni vélték, de érdekes részlet, hogy azt kétféleképpen írták le a szemtanúk: hüllőszerű, illetve kutyaszerű lényként. A korai verzió, melyet Tolentino is leírt, egy emberszerű felépítéssel bíró, mégis hüllőre emlékeztető, két lábon járó, villogó szemű, hosszú nyelvű lény, melynek jól kivehető a gerince. Ez a furcsa kinézet volt az oka, hogy a korai időkben a chupacabrát sokan valamiféle földönkívülinek vélték, nem egyszerű erdőből a lakóterületre tévedt ragadozónak. A kutyaszerű változat évtizedekkel később terjedt el, ám ennek már volt kézzelfogható alapja is.

A texasi tetem

Idővel a köztudatba egy más jellegű, kutyaszerű chupacabra került, melynek már kézzelfogható oka is volt: 2007-ben, ugyancsak tömeges állatpusztítások kapcsán egy texasi ranch-re szegeződött a világ figyelme. Phylis Canion állatait sorra ölte valamilyen vadállat, de nem tudta tetten érni. Később azonban farmja környékén, az út szélén talált egy különös, kutyaszerű tetemet. Kékesszürke, szőrtelen bőre volt, kékes szeme, három-három lábujja, és furcsa, zacskószerű kinövések a farkánál. Mivel vérszomjas állatpusztító tizedelte az állatállományt, és ezzel egy időben találtak egy különös tetemet, újfent a chupacabra neve merült fel.

A tetemet megvizsgáltatta, és kiderült, hogy az egy mexikói farkas és egy prérifarkas keveréke volt. Azóta állítólag több ilyen példányt is láttak már a környéken. Amire azonban Claude Griffin, állatszakértő felhívja a figyelmet, nem is elvetendő gondolat: ha tudjuk is, hogy farkaskeverék volt a tetem, könnyen lehet, hogy egyúttal magáról a chupacabráról van szó - persze az is lehet, hogy nem. A feltételezett chupacabratetemet preparátorral kitömették.

Kutyák?

A BBC cikkében kifejtett magyarázat mindegyiknél egyszerűbb. Eszerint a chupacabra egyszerűen szőrét vesztett állat is lehet. A Texasi Egyetem szakértője, Alison Diesel szerint rühvel való fertőződés eredményeként gyulladásos állapotba kerül a bőr, hiperpigmentáció lép fel, és kihullik a kutyák szőre, ami rémisztő külsőt eredményezhet. Ezt alátámasztja, hogy valahányszor chupacabragyanús tetemet vizsgáltatnak meg, a végén mindig kiderül, hogy rühvel fertőződött kutyáról van szó.

Bárhol lehetnek

Titokzatossága és sorozatgyilkos volta miatt vált rettegett, legendás lénnyé. A dologra persze a szemtanúk leírása is jókora lapáttal rátett, akiket magukat is becsaphatott saját fantáziájuk. Félelmeik miatt, régen látott horrorfilmek hatására vagy egyszerűen egy megmagyarázatlan, ijesztő jelenségtől borzongva vérszomjasabbnak láthatták a látni vélt állatokat, talált tetemeket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

És, hogy miért ennyire más a két chupacabra verzió? Érdemes figyelembe venni, hogy évtizedek választották el azokat. A hetvenes években a földönkívüliek nagymértékben foglalkoztatták az embereket, így félelmeik megtestesítője adódik, hogy egy hüllőszerű UFO-lény legyen. A későbbi, kutyaszerű verziónak pedig kézzelfogható dolog adott alapot: a tetem, mely egy hibrid állat volt. Napjainkban egy ilyen magyarázat sokkal hihetőbb egy tyúktolvaj földönkívülinél. Kis engedékenységgel egyébként össze is hozható a két alak: a kitüremkedő gerincű, két lábon járó, hüllőszerű UFO akár egy sovány, rühtől sebes, pikkelyes hatást keltő bőrű, sántikáló kutya is lehetne.

Akár farkashibrid, akár beteg kutya, esetleg egy beteg farkashibrid, amiről valójában szó van, napjainkra kiderült, a chupacabra létezése egyáltalán nem biztos, hogy színtiszta kitaláció, sőt. Ha rühvel fertőződött kutyáról van szó, gyakorlatilag akárki összefuthat eggyel a belváros kellős közepén is.

Antik vámpírölő kiskészlet: óriási összegekért cserélnek gazdát az árveréseken

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük